Gépinfo

Újdonságok és érdekességek a csőtörő adaptereknél

Agrofórum Online

Az elektronikus vezérlés ma már szinte valamennyi arató-cséplőgép esetében szériafelszerelést képez.

Az arató-cséplőgépek egyre növekvő beépített motor-, tömeg-, illetve területteljesítményének kihasználása, a teljesítménynövelés, az energiafelhasználás, valamint a betakarítási veszteségek csökkentése céljából az arató-cséplőgéphez illeszthető kukorica csőtörő adapterek is folyamatosan fejlesztésének lehetünk tanúi.

Napjaink arató-cséplőgépei

A mai arató-cséplőgépek és adaptereik funkcionálisan kiforrott – a gépészmérnöki tudást, innovációt magas műszaki szinten megvalósító – konstrukciók. Ez a magas műszaki színvonal a mechanikailag kialakított szerkezetek tökéletes működésében és jogszabályi lehetőségek által maximálisan megengedhető geometriai méretek által beállított, elérhető üzemi paraméterek kihasználásában jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy az arató-cséplőgépek és adaptereik fejlesztését – az előző követelmények betartása mellett – a technológiai és műszaki megbízhatóság, alkalmasság tökéletesítése, az elektronikus távvezérlés és informatikai, elsősorban GPS-eszközök, -terminálok széleskörű alkalmazása jellemzi.

Az elektronikus vezérlés ma már szinte valamennyi arató-cséplőgép esetében szériafelszerelést képez. Különösen fontos az egyes növényféleségek aratásakor történő gyors átállások megvalósítása szempontjából. Kukorica betakarítás esetében is a cséplőszerkezet paramétereinek (dobfordulat, dob-kosár távolság, tisztító- és leválasztó szerkezet paramétereinek) optimalizálása is gyorsan elektronikus, elektrohidraulikus távvezérléssel történik. A GPS-terminálokon keresztül alkalmazott szoftverek, számítógépes alkalmazások pedig az üzemi paraméterek PC-n történő kezelését támogatják.


1. kép: A Kemper 208 forgó anyagtovábbítóval szerelt adapter

Az arató-cséplőgépek egyre növekvő beépített motor-, tömeg-, illetve területteljesítményének kihasználása, a teljesítménynövelés, az energiafelhasználás, valamint a betakarítási veszteségek csökkentése céljából az arató-cséplőgéphez illeszthető kukorica csőtörő adapterek is folyamatosan fejlesztésének lehetünk tanúi. Emellett természetesen további fontos szempont az aktuális és változó technológiai igények minél tökéletesebb kielégítése is.

Újdonságok a csőtörő adaptereknél

A csőtörő adapterek vonatkozásában ebből a szempontból a gyártók, illetve fejlesztők részéről általános törekvés az adapterek tömegének – a szilárdsági határokon belüli – csökkentése, a hajtási lánc egyszerűsítése, a hajtás biztonságának növelése, a lánchajtások kiiktatása kardán-, kúp- vagy fogaskerekes hajtás alkalmazásával, a karbantartási munkák megkönnyítésére pedig központi zsírzó berendezések használata. A kisebb, 4-soros munkaszélességű csőtörők egyoldali hajtással készülnek. Az elől nagyobb munkaszélességű változatok hajtása az arató-cséplőgép ferdefelhordójáról kétoldalt kardántengelyen keresztül történik. A főhajtómű alumíniumházas kúpfogaskerekes hajtómű, ahonnan a hajtás egyszerű kardántengely közbeiktatásával megy tovább.


2. kép: A Geringhoff Independence fantázianevű, sortávolságra kevésbé érzékeny adapter

Figyelemre méltó konstrukciók

Az időközben változó technológiai igények kielégítésére – a fejlesztés eredményeként – különleges konstrukciókkal is találkozhatunk. Ilyen érdekes konstrukció a Kemper GmbH CornStar adaptercsalád (206 és 208) kialakítása. A Kemper CornStar konstrukció bár már nem mondható újszerűnek, azonban különleges műszaki megoldásait mégis érdemes áttekinteni (1. kép). A Kemper CornStar adaptercsalád 206 és 208 típusjelű tagjai fix vázkerettel készülnek. Az adapterek törőegységeihez – a hagyományostól eltérő és spirális bordázattal ellátott – törőhengerekhez nem füles behúzó láncok húzzák be a lábon álló kukoricaszárat, hanem forgó gumilapok, illetve a spirális bordázatú felsőhenger.

A kukoricaszár ilyen irányú bevezetésével az adapter a munkavégzés során kevésbé érzékeny a kukoricasorok pontosságára. A konstrukció jellemzett működésmódjának előnye az időjárás hatására megdőlt, vagy a kukoricabogár károsítása következtében megrogyott állomány esetében használható ki. Az adaptercsalád tagjai hagyományos, függőleges tengelyű, lengőkéses szárzúzóval vannak felszerelve, melyek működése – ha nincs a munkájukra szükség – kikapcsolható.


3. kép: A behúzóláncok lánckerekeire szerel forgókések

A Geringhoff GmbH Independence fantázianévvel fejlesztette ki sorfüggetlen, valójában szintén a sortávolságra kevésbé érzékeny kukorica csőtörő adapter konstrukciójának a 8-soros összecsukható vázkeretű változatát (2. kép). Az adapter vázszerkezete hasonlít a hagyományos Geringhoff Rota Disc szárzúzóhengerekkel szerelt adapterére, illetve arra van építve. A törő-, illetve szárzúzó egységek elé a hagyományostól eltérő konstrukciós kialakítású bevezető nyúlványokat szereltek, melyek osztása a törőegységek osztásával megegyező. A törőegységek behúzó láncainak mellső lánckerekére függőleges tengelyű rotációs késeket szereltek (3. kép). A rotációskések a kukoricaszárat tarlószinten levágják, amit a fülesláncok a tárcsás aprítókésekkel felszerelt törőhengerekhez húznak, amit a törőegység fölött elhelyezett forgó gumilapos továbbítószerkezet, motolla egyenletesen a törőegység fölé juttat (4. kép).


4. kép: Az Independence hidromotor hajtású rotoros szárterelői

Ez a megoldás különösen előnyös dőlt, megrogyott, vagy kuszált állomány betakarítása esetén. A gumilapos anyagtovábbító rotorok felfüggesztése paralelogramma rendszerű, magasságuk állítható és felfüggesztésük törőegységenként független. A forgó gumilapos anyagtovábbító szerkezet, motolla forgó részei hajtását külön-külön egy-egy változtatható folyadékáramú hidromotor végzi. A motollafordulat a hidromotorokba folyó olajmennyiség változtatásával állítható be a kívánt értékre. A forgó részek távolsága, illetve szöghelyzete egy kettős működésű hidraulikus munkahengerrel mozgatott karos mechanizmussal szabályozható. Az adapter szárzúzó és törőegysége a hagyományos Geringhoff RotaDisc rendszerrel megegyező kialakítású. Az adapter használatát CCM és CKS (nedves csőzúzalék) készítéséhez ajánlja a gyártó.


5. kép: Az újonnan kifejlesztett OptiCorn Premium 6-soros változata CLAAS Lexion arató-cséplőgépen

Az arató-cséplőgép adapterek másik hazai gyártója az OPTIGÉP Kft. (Békés) OptiCorn Premium és OptiCorn Premium CS sorozatjellel és fantázianévvel újította meg fix- és összecsukható vázkeretű gyártmányait (5. kép). Az adaptercsalád tagjai fix vázkerettel 4-6-8-12-soros kivitelben, 70 és 76,2 cm sortávval, míg az összecsukható típusok 6-8-soros kivitelben készülnek. A fejlesztés lényege, hogy az adapterek váz és egyéb szerkezeti részei rozsdamentes, korrózióálló acél, vagy alumínium felhasználásával készülnek. Ezen kívül a szerkezeti elemek konstrukciója is új. Mindezekkel együtt – a nagyobb szerkezeti szilárdság mellett – az adapterek tömege is kedvezőbben alakul. A hajtásrendszer szinte teljes egészében fogaskerekes zárt alumínium öntvényházas elemekből épül fel, ennek következtében karbantartást nem igényel és csökken a hajtási teljesítményigény is (6. kép). Az egyéb hagyományos konstrukciók – pl. túlterhelés elleni védelem – mellett a központi elektromechanikus törőléc állítás jelentősen megkönnyíti a gépkezelő munkáját.


6. kép: Cornado rendrakós adapter CLAAS Lexion 600 arató-cséplőgépen felhajtott orrokkal

Az arató-cséplőgépek növekvő motorteljesítményének és áteresztőképességének kukorica betakarításban történő kihasználására fejlesztette ki a LINAMAR Hungary Zrt. a 76,2 cm sortávolságú, 16-soros Cornado 1676 típusjelű csőtörő adapter fix és összecsukható vázkeretű változatát (7. kép). A nagy, 12 m munkaszélességű adapterrel a hazai 6-13 t/h között változó hozamok mellett még a legnagyobb motorteljesitménnyű arató-cséplőgépek is leterhelhetők.


7. kép: Cornado adapter család 16 soros változata

A kukoricaszár bálázással történő betakarítása

A kukoricaszár almozási, takarmányozási és biogáz, illetve hőerőművi felhasználása iránti növekvő igény következtében előtérbe került a kukoricaszár bálázással történő betakarítása. A bálázással történő betakarítás egyik – megfelelő, kedvező időjárási viszonyok mellett – alkalmazott technológiája, amikor az arató-cséplőgép után visszamaradt kukoricarendek felszedése és bebálázása egy munkamenetben, az igényeknek megfelelően, kis szögletes, hengeres és szögletes nagybálakészítő gépekkel történik. Az ez irányú igények kielégítésére a kukorica csőtörő adaptereket gyártó vállalatok fejlesztési programjukba illesztették a rendrakó berendezéssel felszerelt konstrukciók kialakítását.


8 kép: 8-soros Geringhoff Horizon MaisStart Collect rendrakós adapter

Ebből a célból a Geringhoff cég a Horizon MaisStar szárzúzós csőtörő adapterét szerelte fel csigás rendrakó szerkezettel, és mutatta be Horizon MaisStar Collect elnevezéssel és típusjellel (8. kép). A Horizon MaisStar törőhengereit magában foglaló szedőegységei alatt elhelyezett függőleges tengelyű, két lengőkéssel szerelt szárzúzó berendezései mögé szerelt lemezek terelik a zúzott, illetve felaprított anyagot, kukoricaszárat a rendrakó középrehordó csigájához. A rendszélességnek megfelelően középen osztott, balra és jobbra hordó csigalevelekkel, és dobóujjakkal felszerelt csiga a hajtását baloldalt elhelyezett fogaskerék hajtóműről kapja. A csigák által középre hordott anyagot a kidobóujjak rakják rendre az arató-cséplőgép hasa álá.

A felhasználói igényeket érzékelve a LINAMAR Hungary Zrt. (Orosháza) a Cornado újonnan fejlesztett csőtörő adapter családjának 6-8-12-soros változatához – a bevezetőben már vázolt fejlesztések, szerkezeti anyagok, hajtásátvitel, hajtási energia csökkentése mellett – rendrakó berendezést is kialakított. A rendrakó berendezés a csőtörő adapter vázkeretéhez csatlakozik.


9. kép: Cornado újonnan fejlesztett csőtörő adapterhez kialakított rendrakó berendezés a csőtörő adapter vázkeretéhez csatlakozik, amelyet kétoldalt felfüggesztett, két középrehordó csigával láttak el

A berendezés kétoldalt felfüggesztett, két középrehordó csigával van felszerelve (9. kép), melyek kétoldalt láncáttételen keresztül kapják a hajtásukat. Mindkét csiga belső csapágyazása konzolos felfogású. A csigák középre hordják a szárzúzott és felaprított kukoricaszárat és az arató-cséplőgép hasa alatt rakják a bálázógépek rendfelszedő szerkezetének megfelelő szélességű rendre.

Az új fejlesztésű adaptereknél a rendrakó csigák munkájának megkönnyítésére új zúzóberendezést alkalmaznak. A függőleges tengelyű zúzóberendezés 2-2 lengőkése egymás fölött került elhelyezésre. Az így kialakított zúzóberendezés aprítási munkája hatékonyabb és a keltett légáram az aprított anyag fluid szállítását is jelentős mértékben segíti.

Dr. Kelemen Zsolt
NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

TRION: új szalmarázóládás és hibrid betakarítógépek a CLAAS-tól

2021. augusztus 15. 05:36

A három új TRION modellsorozattal a CLAAS példátlan módon bővíti a termékkínálatot a 258 lóerős 5 ládás géptől a 435 lóerős dupla rotoros hibrid kombájnig.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (III. rész)

2020. június 13. 04:36

Korábbi cikkeinkben tájékoztatást adtunk a gabonanövények, a rizs betakarításának gépesítési törekvéseiről. A főbb növények közül most a gyapot gépesített betakarításáról számolunk be.

Mindent a nyári betakarításról

2021. május 25. 09:07

A betakarítás egy ünnep. Az egész éves munkánkat ünnepeljük ilyenkor, a sok befektetett energia gyümölcsét. Hiszen a megfelelő mértékű hozam eléréséhez, megfeszített figyelem és fegyelmezett munka kell, a szoros technológiai elvárások és rövidülő munkaidő-ablakok elvárják a kellő mértékű odafigyelést.

A legújabb fejlesztések - Kombájn konferencia az AGROmashEXPO-n

2018. február 2. 10:39

Az adapterek fejlesztése és gyártása területén hazánk nagyhatalomnak tekinthető, mivel három nemzetközi szinten is elismert cégünk van.