Támogatások, pályázatok

Területalapú támogatásokat érintő módosításokat kezdeményez a Fidesz

Agrofórum Online

Magyar Zoltán jelezte, a Jobbik támogatja az előterjesztést, az LMP erről későbbi frakcióülésén alakítja ki végleges álláspontját.

Győrffy Balázs számolt be arról az általa is jegyzett indítványról, amely az uniós területi alapú mezőgazdasági támogatások folyósítása körüli viták rendezését kívánja egyszerűsíteni. Közölte, a jogszerű földhasználók körét kibővítik a földet bírósági ideiglenes intézkedés vagy szövetkezeti földhasználati jog alapján használókkal, továbbá a honvédelmi rendeltetésű területet szerződés alapján használókkal. Emellett a támogatás a jövőben csak akkor lesz megvonható valótlan adatközlés miatt, ha az a támogatási feltételre vonatkozik.

Czerván György ezúttal is azt közölte, a kabinet egyetért a módosításokkal.

A szocialista Harangozó Gábor felszólalásában egyetértett a javaslatban szereplő technikai módosításokkal, ugyanakkor bírálta a kormányoldalt, amiért nem a kabinet nyújtotta be az előterjesztést.

Magyar Zoltán jelezte, a Jobbik támogatja az előterjesztést, Sallai R. Benedek pedig azt közölte, átmeneti megoldásként akár támogathatónak is tartja a javaslatban szereplő változtatásokat, az LMP erről későbbi frakcióülésén alakítja ki végleges álláspontját.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Támogatási feltétel a minimumkövetelmények betartása

2019. június 27. 07:45

A jogszabályok alapján a területhez kötődő közvetlen és egyes vidékfejlesztési támogatásoknál is jogosultsági feltétel – azaz a támogatás nyújtásának alapja – a területeken az ún. minimumkövetelmények betartása (MINK), melyeket hazai viszonylatban a 10/2015 (III.13.) FM rendelet 2. §-a foglalja magába.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.

Fontos támogatási tudnivalók

2019. augusztus 15. 11:38

Meghosszabbítják a szárítmány-előállítók támogatásának kérelmezési határidejét, továbbá a baromfi- és sertéságazati piaci szereplők foglalkoztatási célú támogatásának fajlagos összege foglalkoztatottként 500 ezer forintra emelkedett.

250 millió forinttal támogatják a lótenyésztőket

2020. július 29. 14:17

A koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági hatások – a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása révén - érzékenyen érintették a lovas ágazatot is.