27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Támogatások, pályázatok

Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése

Agrárminisztérium

Az agrártámogatások uniós feltételeinek változása és a piaci nehézségek közepette felértékelődik minden pénzügyi segítség, így az előlegfizetés feltételeinek megteremtése után október 16-án idén is megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése.

Mindezt Nagy István agrárminiszter jelentette be, aki azt is kifejtette, hogy a Közös Agrárpolitika uniós reformja számos változást hozott az idei évben, az új előírásoknak történő megfelelés a gazdálkodók részéről alkalmazkodást és adminisztrációs feladatokat jelentett.

Az érintettek idén tavasszal nyújthatták be első alkalommal az új rendszerben, az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó igényeiket. A számos változásra való tekintettel elismerés és köszönet illeti a gazdákat, az őket segítő kamarai falugazdászokat, a szaktanácsadókat és a folyamatban közreműködőket – hangsúlyozta Nagy István.

Az agrárkormányzat tisztában van az előlegfizetés magyar agrárium finanszírozási gyakorlatában kialakult jelentőségére, hiszen hosszú évek óta segíti az őszi munkák elvégzését. Az idei esztendőben különösen fontos minden olyan eszköz, ami a piaci problémák, magas költségszintek miatti likviditási problémák enyhítéséhez hozzájárulhat. Az előleg- és  részfizetésekhez szükséges pénzügyi források rendelkezésre állnak – közölte a miniszter.

Nagy István tájékoztatása szerint az előlegfizetésben az alaptámogatás mellett a kis- és közepes gazdaságok célzott támogatását biztosító új támogatási formán, az újraelosztó támogatáson is megindulnak az utalások.

Az érintettek a következő jogcímeken számíthatnak előlegfizetésre: alaptámogatás, újraelosztó támogatás, termeléshez kötött támogatások (tejhasznú tehén, hízott bika, anyajuh, intenzív gyümölcs, extenzív gyümölcs), valamint az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást érintő vidékfejlesztési támogatások.

(Fotó: Wolfgang Ehrecke/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

A csigaparazita fonálféreg: Az ellenségem ellensége a barátom – avagy a betelepíthető hasznos szervezetek (II. rész)

2018. május 7. 10:49

Ez a rövid összefoglaló a korábbi, rovarparazita fonálférgekről szóló írás kiegészítése.

Be kell jelenteni az ültetvénytelepítést!

2019. május 11. 09:47

Nem elegendő a pályázatban tett speciális nyilatkozat, most, a telepítést követően a telepítés megtörténtét be is kell jelenteni.

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

2019. november 12. 10:38

A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.

Jön a biogazdálkodók legnagyobb rendezvénye

2023. február 3. 09:31

Változatos szakmai programokkal, érdekfeszítő témákkal, hazai és nemzetközi előadókkal, a tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várják a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit.