14℃ 7℃
szeptember 29. Mihály, Gábor, Rafael Mirabella
Életmód, gasztronómia

Körömvirágkrém házilag, ahogyan én készítem

Agrofórum Online

A körömvirágkrém egy olyan házilag is elkészíthető natúrkence, ami nagy hasznunkra lesz, akár még a téli hidegben is, amikor a bőrünket kicsípi a hideg fagyos levegő.

A körömvirágkrémhez viszonylag kevés alkotóelemre lesz szükség. Attól függően, hogy mennyire kemény kencét akarunk készíteni, annyival több vagy kevesebb méhviasz kell majd bele. Az egyszerűség kedvéért a méhviaszt a papírlap méretezéséhez hasonlóan adom meg, mert így könnyebb viszonyítani majd.

Mire figyeljünk oda a készítés előtt?

Az egyik fontos dolog, ami nem csak ennél a kencénél, hanem minden gyógynövényes alapúnál fontos, hogy csakis vegyszermentes és egészséges növényi részeket használjunk fel, ne szedjük közterületekről és utak mellől, mert szennyezett lehet a virág, levél és minden más növényi rész.

A körömvirágkrémünkhöz a körömvirág narancssárga szirmaira van szükségünk. Ez lehet már szárított is, de frissből is készülhet.

Hozzávalók egy maroknyi tégelybe való körömvirágkrémhez

Egy lábasban vizet forralunk, és mintha csokoládét olvasztanánk, tegyünk rá egy másik lábost, hogy a sheavajat és kókuszzsírt a vízgőz felett tudjuk megolvasztani.

Egy ekkora tégelybe 3 evőkanál zsiradék kell: 1 kanál sheavaj és 2 kanálnyi kókuszzsír az ideális arány.

Ehhez tegyük hozzá a méhviaszt, ami nem lehet több, mint egy A7-es papírlap mérete. Minél többet teszünk bele, annál keményebb lesz a natúrkence és nehéz lesz használni.

Egy ekkora tégelybe 3 evőkanál zsiradék kell (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-kezek-egeszseg-orvosi-3059398/)

Ha meg ettől kevesebbet teszünk bele, akkor szobahőmérsékleten lehet, hogy nem szilárdul meg eléggé, ami akkor jelenthet gondot, ha nem zár jól a kupak majd a tégelyen és kifolyik a táskába, autóba a kence szállítás közben.

Tehát olvasszuk meg a zsiradékokat és a méhviaszt, majd a nem forró, de olvadt zsiradékba tegyünk bele két női marék virágszirmot és alaposan kevergessük át, hagyjuk a gőz fölött, hogy dolgozza át a szirmokat a meleg zsiradék! Így kioldódik a legtöbb hatóanyag és egy kellemes narancssárgás szín is társul majd mellé.

Egy éjszakát hagyni szoktam benne a virágszirmokat, majd másnap szelíden újra felolvasztom a keveréket és átszűröm a virágszirmok miatt az egészet, végül tégelybe töltöm.

Amikor elkészült, hagyom megdermedni, és ha készen van, lezárom, és mivel nem teszek bele tartósítószert, így megy a hűtőszekrénybe!

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

4+1 gyógynövény, ami elűzi a téli depressziót

2025. szeptember 27. 11:10

A téli hónapok hosszú, sötét napjai gyakran rontják a hangulatot és csökkentik az energiaszintet, ezért érdemes természetes megoldásokhoz, például gyógynövényekhez nyúlni, amelyek segíthetnek a testi-lelki egyensúly fenntartásában.

Pálinkafesztivál Füzéren: ízek és hagyományok egy helyen

2025. szeptember 26. 13:10

A XVI. Füzéri Pálinkafesztivál nemcsak gasztronómiai élményt, hanem kulturális és közösségi ünnepet is kínál a látogatóknak.

Túró: az őszi fehérjebomba, ami formában tart

2025. szeptember 24. 13:10

A túró fehérjében gazdag, laktózmentes változatban is kapható – így ősszel mindenki élvezheti az egészséges finomságot!

Sütőtökmag: snackből a vetőmagig – minden, amit tudni kell

2025. szeptember 23. 11:10

Ismerje meg, hogyan pirítsa a sütőtökmagot, mire jó sütés előtt és után, és miként lehet magfogással biztosítani a jövőbeni termést.

Téli csemegék egyenesen a kertből, melyek ajándéknak is jók

2022. december 19. 06:37

Egy jól megtervezett és kivitelezett kertben minden évszakban van számunkra hasznos termés. Télen készíthetünk olajban eltett fűszereket, de még fűszervajat is gyárthatunk.

Tanúhegyeket mászva 3. rész: Haláp

2023. február 4. 05:36

A Tapolcai-medence északi szélén magányosan álló, félig elbányászott vulkáni hegy, a Haláp (358 méter) furcsa, rendellenes sziluettjével első látásra kilóg a klasszikus balatoni tanúhegyek közül.

A kávé segíthet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban

2019. július 20. 11:22

Tudósok felfedezése szerint a kávé stimulálja a barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú az energiaégetés szempontjából. Azt még nem tudják, hogy a koffeinnek van-e ilyen hatása, vagy a kávé más összetevőjének.

A jövő húsételeinek nagyobb része nem lesz állati eredetű!

2019. június 22. 11:20

Az előrejelzések szerint 2040 húsételeinek 35 százaléka sejtkultúra-tenyészetekből, 25 százaléka pedig növényi pótlékokból fog állni.