Életmód, gasztronómia

Házikence: frissítő mentakrém házilag

Agrofórum Online

Van sok vegyszermentes menta a kertben? Egy része már betárolva télire szárítva, másik fele már koktélokban és limonádékban kapott helyet? Akkor még készülhet mentás otthoni hűsítő krém is belőle!

Az egyik nagy kedvencem a mentakrém, amit borsmentával, fodormentával is szoktam készíteni. Az nagyon fontos, hogy teljesen tiszta helyről szedjük, ne legyen vegyszerrel kezelt a növény levele. A fűszernövények amúgy is érzékenyek ebből a szempontból, mert szinte egész évben szüretelhetünk róluk, így a növényvédelmük kardinális kérdés lesz. De nézzük mi kell még egy jó hűsítő krémhez?

Hegyi menta, fodormenta és egy kevés zsiradék

A legtöbbször kókuszzsírból, kakaóvajból vagy sheavajból szoktuk készíteni, mert így kihasználható a zsiradékok jótékony hatása is.

5 evőkanál zsiradékhoz két nagy marék frissen szedett, megmosott mentalevelet használunk fel, és gőz fölött összeolvasztjuk a zsiradékot benne a mentalevelekkel és gyöngyöző forrásban hagyjuk jó 10 percig.

Mentakrém

Levesszük a gőz fölül a lábost, majd állni hagyjuk még a mentát pár órát a meleg zsiradékban, hogy az aromák, illatok szépen beoldódjanak.

Ha netán időközben megdermedne, akkor kicsit melegítsük vissza és szűrjük le a leveleket a már illatos zsiradékból.

Meddig áll el?

Befőttesüvegbe áttöltjük, és így hűtőbe téve sok hónapig eláll. Általában hamarabb elfogy, mint megromlana.

Mire lesz jó?

A menta alapvetően a hűsítő hatásáról ismert, pont ezért kerül fagylaltokba, fogkrémekbe, koktélokba és izmokat hűtő krémekbe. Ha nagyon meleg van, akkor gyakran a talpunkat szoktuk bekenni vele, kicsit bemasszírozni és élvezni a finom, lágy hűtő hatást.

Szembe ne kerüljön!

Ugyanígy utazásnál szeretem használni, mert autóvezetés közben a kezet is lehet hűteni vele, vagy nyakra kenni a kánikulában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

A menta betakarításának van egy ideális időszaka

2026. július 7. 14:10

A menta szinte egész szezonban szedhető, de az időzítés az aromán és az új hajtások megjelenésén is sokat változtat.

Amit az oregánóról tudni kell

2022. október 16. 08:37

Az oregánó, más néven vadszurokfű, vadmajoránna a legalapvetőbb faj a konyhakertben. Mit érdemes tudni az oregánóról?

Oregánó, avagy fűszertől az illóolajig

2023. február 1. 05:36

Az oregánót akár napi szinten használjuk a konyhában, továbbá értékes illóolaja az aromaterápia egyik fontos eleme lehet, de a kertben is hasznos funkciója van a növényvédelmi leveknél.

12 növény, amely távol tartja a nemkívánatos rovarokat

2024. május 22. 14:40

Rovarriasztó dísz- és fűszernövényeket mutatunk, amelyek illata számunkra kellemes, a vérszívók viszont (remélhetőleg) elkerülik őket.