25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Gépinfo

Három év után teljesen megújul a Peugeot 2008

Agrofórum Online

A tervezők a városi szabadidőjármű legsikeresebb részleteire: a formatervre és az elektromos hajtásláncra fordították a legnagyobb energiát, de a digitális tartalmak is bővültek.

A második generációs Peugeot 2008 a 2019-es bevezetését követően stabilan őrizte dobogós helyét a városi szabadidőjárművek európai ranglistáján; 2021-ben egyenesen a legkeresettebb B-SUV volt a kontinensen. 

Három és fél év alatt közel 700 ezer példányban talált gazdára, ennek több mint egy tizedét az akkumulátoros elektromos verzió, az e-2008 tette ki. Ez utóbbi évről évre nagyobb népszerűségnek örvendett, 2022-ben már minden hatodik (17,4%) Peugeot 2008 helyi károsanyag-kibocsátástól mentes hajtáslánccal került forgalomba Európában.

Hogy ezt a lendületet fenntartsa, a modellfrissítés egyik legfontosabb újdonságaként a Peugeot vadonatúj hajtásláncot tervezett az e-2008-ashoz. A ráncfelvarrás másik két oszlopa a minden részletre kiterjedően aktualizált külső dizájn, illetve a széles körűen megerősített digitális és technológiai tartalom.

Miközben a Peugeot 2008 megőrizte eredeti arányait és méreteit, még határozottabb, még merészebb karaktert kölcsönöznek a modellnek új részletei. A legfeltűnőbb az orrkialakítás, azon belül is a fényrajzolat módosítása. Az eredetileg a lámpatestekben elhelyezett, hármas karommotívum az ugyancsak idén megújult Peugeot 508-as modellcsaládtól ellesett módon a lökhárító alsó sarkaiba költözött, felváltva az eddigi egyetlen, elnyújtott nappali fényt.

Az orrészt optikailag magasabbá, impozánsabbá tevő elempáros egy ugyancsak átdolgozott hűtőmaszkot fog közre. Az Active alapkiviteleken vízszintes rajzolatú maszk a gazdagabban felszerelt Allure és GT változatokon függőleges rácsozatot kap; a megoldásokhoz a Peugeot 408-asból merítettek ihletet a tervezők. A pajzs két szélén vízszintes bordázatú betétekkel kapcsolódik a fényszórókhoz; ez nem csupán egységes képet eredményez, de szélesebbnek is láttatja az autó orrát.

Miközben a lámpaház mérete nem változott, a búra mögött mostantól új LED-es fényforrásokat találni. 

A Peugeot 2008 belső égésű motorjai – a 100 és 130 lóerős verzióban elérhető háromhengeres, 1,2 literes benzinmotor, valamint a szintén 130 lóerős, 1,5 literes dízelmotor – módosítások nélkül folytatják karrierjüket. A belépő motor hatfokozatú kézi sebességváltóval, a dízel nyolcfokozatú automatával rendelhető, a nagyobbik benzinmotorhoz mindkét váltómű rendelkezésre áll.

Az e-2008 vadonatúj villanymotort és akkumulátort kap: az előbbi 100 helyett 115 kW (136 helyett 156 LE) csúcsteljesítményre képes, az utóbbi kapacitása 50-ről 54 kWh-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan a maximális elméleti hatótávolság is jelentősen, csaknem 17 százalékkal emelkedett: a WLTP norma szerint vegyes használatban 345 helyett akár 406 kilométert is megtehetünk, mielőtt lemerül az akkumulátor.

2024-ben érkezik a Peugeot 2008 másik nagy újdonsága: a 48V-os hibrid benzinmotor. A 136 lóerős, 1,2 literes, Miller-ciklusú benzinmotor és a hatfokozatú duplakuplungos sebességváltóba integrált 21 kW (28 LE) csúcsteljesítményű villanymotor párosa akár 15 százalékos fogyasztáscsökkenést hozhat.

(Képek: Peugeot)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mezőgazdasági vontató az úton: a traktorvezetés szabályai

2025. szeptember 3. 14:10

A mezőgazdasági vontató biztonságos és szabályos kezelése nélkülözhetetlen a hatékony munkavégzéshez és a balesetek megelőzéséhez.

A gazdák új legjobb barátja: így dolgozik a robotkutya

2025. augusztus 9. 16:10

Tényleg jönnek a robotkutyák! Egy új fejlesztés azt ígéri, hogy a négylábú gépek hamarosan a gazdák legjobb segítőivé válhatnak.

Forradalom a traktorok alatt: jönnek az okos abroncsok

2025. július 13. 11:10

Az agrár gumiabroncspiac 2025-ben világszerte eléri a 7 milliárd dollárt, Európában 2,3 milliárdot – fenntarthatóság és IoT vezérli a jövőt.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Kínai céggel közösen készít pick-up modellt a Peugeot

2020. február 9. 10:37

A márka haszonjármű-kínálatát erősítő pick-up 2021-ben kerülhet piacra, elsőként Latin-Amerikában és a Közel-Keleten.

Könnyebb lesz a munka: automata váltót kapott a Boxer

2024. augusztus 28. 12:10

Autópályán, nagy sebességgel való haladás közben a hosszú áttételeknek köszönhetően a motor alacsonyabb fordulatszámon dolgozik.

Minden elektromos kisteherautóját megújítja a Stellantis

2023. november 10. 12:40

A Stellantis nem kevesebb, mint tizenkét új modellt mutatott be a speciálisan szervezett „Haszonjárművek Ambíció Napján", lényegében három-három jármű tartozik négy márkához.

Bővül a Peugeot elektromos kisteherautó kínálata

2019. november 6. 09:47

A következő évtized közepére a Peugeot minden személy- és áruszállító járműve elérhető lesz részben vagy teljesen elektromos kivitelben, azaz plug-in hibridként vagy villanyautóként.