Szó szerint a világ másik feléről, Ecuadorból érkezik hozzánk a banán, amely így is csupán harmadával drágább például a helyben megtermelt almánál. Hogyan lehetséges ez, és meddig tartható fenn?
A magyar lakosság – a KSH adatai szerint – évente közel 10 kg almát fogyaszt fejenként, valamint 8 kg banánt. Meglepő az arány, legfőképpen azért, mert az előbbi gyümölcs itthon is megterem, az utóbbit pedig messzi földről (elsősorban Ecuadorból) importáljuk.
Az árban mutatkozik némi eltérés, hiszen (szintén a KSH adatai alapján) 2023 augusztusában az alma fogyasztói átlagára 536 Ft/kg volt, míg a déligyümölcsé 715. A banán tehát harmadával drágább – csupán, tehetjük hozzá, figyelembe véve, hogy milyen nagy utat tesz meg, és milyen sok kézen megy keresztül, mire a dél-amerikai termőhelyről hozzánk ér.
„Az Európába importáló cégek maguk állnak kapcsolatban a banánérlelőkkel és a kiskereskedőkkel. Európában 60 és 100 közé tehető az ecuadori banánt importáló cégek száma”
– olvasható a Tudatos Vásárló nevű oldalon, ahol azt is hozzáteszik, hogy a tisztességtelen forgalmazói magatartás a banántermelést is sújtja. Sokszor a felvásárlók (pl. az európai áruházláncok) visszamenőlegesen élnek minőségi kifogásokkal, amikor azokat a termelők már nem tudják ellenőrizni.
A nagyjából 180 forintos kilónkénti árkülönbözet ellenére sokan itthon is úgy gondolják, hogy a banán jelentősen alulárazott. Ez a véleménye az angol Fyffes cégnek is, amely saját, illetve Turbana márkaneveken forgalmaz banánt Európában és Észak-Amerikában.
Mostantól pedig bevezették a Trudi’s címkézést, amelyet a felelősségteljes termesztésből származó termékeknél alkalmaznak. Nem titkolt céljuk, hogy felnyissák a fogyasztók szemét, és megmutassák nekik, valójában mennyi is a kosarukba kerülő banán értéke.
Az Egyesült Királyságban a banán fogyasztói ára több mint 30 százalékkal csökkent az elmúlt három évtizedben, annak ellenére, hogy az utóbbi esztendőkben a szigetországiaknak sem csekély inflációval kellett szembenézniük.
A Fyffes a Trudi’s bevezetésével szeretne valamennyit visszaadni annak az ágazatnak, amelyből jelentős bevételei származnak a fennállása óta.
„Azt hiszem, a világ teljes félreértésben van. Hogyan lehet, hogy egy friss, ízletes gyümölcsöt, amely a világ másik feléről érkezik hozzánk, a legtöbb üzletben sokkal olcsóbban értékesítenek, mint a magas feldolgozottságú, hamis gyümölcsízesítésű termékeket?”
– tette fel a kérdést Michael Scantlebury, a márkabevezető kampányt irányító Impero ügynökség alapítója is. És akinek még nem világos: a Trudi’s úgy mutatja meg a banán valódi értékét, hogy elképesztően drágán adják majd az így felcímkézett gyümölcsöket a vásárlóknak, pontosan azért, hogy a termelőknek is tisztesség haszon juthasson belőlük.
(Fotó: Fyffes UK/Facebook)