27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárgazdaság

2022-ben négyszer annyi étkezési tojás érkezett Ukrajnából, mint 2021-ben

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A hazai tojáságazat jelentősen fejlődött az elmúlt évtizedben, az elért eredményeket azonban veszélyeztetik az Európai Bizottság átgondolatlan lépései – véli a NAK. Miközben az EU beengedi a piacára az uniós szabályoknak nem megfelelő ukrán tojást, tovább szigorítaná a saját termelőire vonatkozó előírásokat.

A Baromfi Termék Tanács, illetve a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 2023. október 13-án, Budapesten rendezte meg a 21. Tojás Világnapi szakmai konferenciát. 

Az eseményen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hangsúlyozta: a hazai tojáságazat az elmúlt évtizedben a kedvezőtlen folyamatok – mint például a madárinfluenza vagy a koronavírus-járvány ellenére – komoly eredményeket ért, sikerült növelni a tojásfogyasztást és javítani az önellátottsági szintet

Ezeket az eredményeket veszélyeztetik most az Európai Bizottság átgondolatlan intézkedései. Az ukrán importra vonatkozó vámok és kvóták tavaly júniusi eltörlése következtében 2022-ben négyszer annyi étkezési tojás érkezett Ukrajnából, mint 2021-ben, 2023 márciusában pedig közel 100 millió darab, annyi, mint a 2021-es év egészében. Ez az uniós élelmiszerbiztonsági, állatjóléti, környezetvédelmi előírásokkal köszönőviszonyban sem lévő import jelentősen beszűkítette a magyarországi és az európai termelők piacát.

A NAK elnöke kiemelte: miközben az Európai Bizottság nem követeli meg, hogy az import termékek is megfeleljenek az uniós szabályoknak, a saját termelőire vonatkozó előírásokat a radikális zöld szervezetek nyomására tovább szigorítaná.

Ugyan a ketreces tartás betiltása az európai parlamenti választások közeledtével átmenetileg lekerült a napirendről, nem kétséges, hogy a jövőben újra felerősödnek az állattenyésztést támadó kezdeményezések. A mezőgazdaságot, de különösen az állattenyésztést folyamatosan érik a rendkívül erős igaztalan támadások a magukat környezet-, illetve állatvédőnek mondó szervezetek részéről. 

Számos tanulmány bizonyítja, hogy a ketreces tojástermelés a leghigiénikusabb technológia, annak a legkisebb a környezeti lábnyoma, terület-, takarmány- és vízigénye, és nem mellesleg a legolcsóbb.

„Betiltása ellentétes lenne mind a környezeti, mind a gazdasági, mind a társadalmi fenntarthatóság elveivel. Egy ilyen megalapozatlan döntés következményei olyan visszafordíthatatlan, hosszú távú károkat okoznának, amelynek generációkon átívelő felelősségére nem lehet felhatalmazása az Európai Bizottságnak” – hangsúlyozta Győrffy Balázs.

Hozzátette: a tisztességes piaci verseny, illetve a fogyasztók választási jogának biztosítása érdekében el kell érnünk, hogy az EU-ban csak az Unió szabályainak megfelelően előállított élelmiszerek kerülhessenek forgalomba, és a fogyasztó dönthesse el, mely tartási módból származó tojást választ, hogy ez a teljes értékű fehérjeforrás mindenki számára hozzáférhető legyen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Virtuálisból a való világba! - Információk, érdekességek Mezőfalváról

2021. június 23. 08:38

A közelmúltban elterjedt virtuális bemutatók után hazánkban megnyílt az első valóságos szántóföldi agrárszakmai kiállítás. Rekordlétszámú, több mint 20 ezer látogató vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által 2021. június 9-10-én megrendezett NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva agrárszakmai kiállításon.

A megreformált élelmiszerláncokról – Helyi termék rendezvénysorozat indul

2023. április 3. 14:55

2023. április 25. és május 11. között négy helyszínen „Helyi termék” címmel szerveznek rendezvénysorozatot.

Posztregisztrációs fajtakísérlet: díjat kaptak a legjobb kukoricafajták tulajdonosai

2019. január 25. 14:39

A fajtakísérleti rendszer működtetésének célja, hogy az objektív eredmények birtokában a felhasználók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes búza- és kukorica-növényfajták közül választhassanak. A kísérletek szakmai felügyeletét a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosítja.

Ingyenes pályázatírással segíti a fiatal gazdákat a NAK

2025. május 29. 11:10

A NAK falugazdászai ingyenesen segítenek a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek elkészítésében és benyújtásában.