Állattenyésztés

Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását

Nébih

A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását.

Az érintett vármegyékben a háztáji állományokat érintő előírás a fedett helyen történő etetés és itatás, azonban esetükben a zártan tartás csak ajánlott.

Az országos főállatorvos 2/2023. számú határozata a magas kockázatúként azonosított vármegyéket, azaz Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét érinti.

Ezen területeken valamennyi kereskedelmi célból tartott baromfiállományt zárt épületben kell tartani, amennyiben az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A magas kockázatú vármegyék az ún. háztáji állományai esetében csak a fedetten etetés és itatás kötelező. Általánosan igaz azonban, hogy minden állattartó érdeke, a vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezés kockázatának csökkentése, emiatt ezen állományokat is ajánlott zártan tartani.

Fontos, hogy az ország egész területén továbbra is kötelező a víziszárnyasok technológiai mozgatás előtti laboratóriumi vizsgálata. Emellett Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye területén szintén érvényben van még a vízibaromfik vágóhídra szállítás előtti kötelező laboratóriumi vizsgálata.

Az országos főállatorvos határozata és valamennyi, a madárinfluenzára vonatkozó aktuális információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

(Fotó: Andreas Göllner/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Vámcsökkentés a baromfiágazat támogatása érdekében

2020. július 2. 08:47

India, a világ hetedik legnagyobb kukoricatermelője, általában 60 százalékos behozatali adót vet ki erre az agrártermékre.

Kettős mérce miatt hátrányba kerülhetnek a baromfipiacon az európai termelők

2024. május 18. 16:10

Az ágazatot komoly kihívás elé állítja a madárinfluenza, a járvány miatt kiszámíthatatlanabbá vált a termelés, valamint a kereskedelem.

Növekedhet idén az uniós baromfitenyésztés

2020. június 5. 12:02

Az EU baromfitenyésztése ebben az évben várhatóan növekedni fog, bár mérsékelt ütemben. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a növekedés 1,2% -kal magasabb lesz, mint tavaly.

Szigorodik a madárinfluenzás területről történő értékesítés

2020. április 2. 11:47

Madárinfluenza miatt korlátozás álló területekről csak Magyarországon forgalmazható friss baromfihús, és ezek csomagolásán különleges azonosítót kell elhelyezni.