31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Gépinfo

Így lehet kormány nélkül vezetni a Fendt traktorait

Agrofórum Online

A német Fendt az első olyan gyártó, amelynél a traktorokat a kormánykerék helyett már joystickkel is lehet kormányozni. A megoldásnak számos előnye van, a közúti közlekedésben azonban a rendszer még nem használható.

Az AXIÁL Kft. résztulajdonába tartozó AgroVario Kft. tavaly nyáron jött létre azzal a céllal, hogy a Fendt márka teljes termékpalettájának bevezetési programját levezényelje. Ma már a német gyártó munkagépei, rendfelszedő kocsijai, önjáró silózói és permetezői, valamint kerekes traktorai rajtuk keresztül érhetők el idehaza.

Az AgroVario Kft. adott hírt ezáltal arról is, hogy mostantól a Fendt Vario traktorokat joystickkel is lehet irányítani. A hannoveri Agritechnica szakkiállítás egyfajta fénypontjának szánt változtatás részleteiről is tájékoztatást adtak.

A történet valójában a kilencvenes évek végén indult, hiszen a Fendt ekkor szerelte be a Vario sebességváltót a traktoraiba, és ezáltal a vezérlőkar beköltözött a vezetőfülkébe. Most pedig a gyártó egy olyan joystickot helyezett a kabinba, amely nem a vezetésért, hanem a kormányzásért felel. A kormánykerék mindezzel együtt szintén megmaradt, tehát nem tűnt el teljesen, mint az Ideal kombájnok esetében.

A Vario erőgépeknél megjelenő kormányzott joysticket a Fendt ErgoSteernek nevezte el. Ezt a vezetőülés bal oldalán lévő kartámasszal együtt szerelik fel, és a használatához aktiválni kell a Fendt Guide kormányzási rendszert és a joysticket a terminálban.

A kormányzási joystickkel a kezelő teljes kormányzási szögben irányíthatja a traktort. A megoldás előnye a felegyenesedett üléspozíció, amely a váll- és nyaktájéki feszültséget hivatott kiküszöbölni.

A Fendt joystick ráadásul nemcsak kormányozni tud, hanem van rajta egy billenőkapcsoló a haladási irány megváltoztatására. Ezen kívül a kezelő a kormányzó joysticken található gombbal aktiválja a nyomvonalvezetést is.

A traktorban lévő kormányzási joysticket ugyanakkor közúti forgalomban, közlekedésbiztonsági okokból nem szabad használni, és ezt a célt szolgálja azt is, hogy 25 km/h sebességnél automatikusan kikapcsol. Mindezzel együtt a Fendttől senki nem veheti el a dicsőséget, hogy az első olyan gyártóvá vált, amelynél a traktorokat a kormánykerék helyett már joystickkel is lehet kormányozni.

(Forrás: AgroVario Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Magtár: prémium minőségű öntözőberendezések és továbbfejlesztett Steyr traktorok

2024. február 3. 12:10

Az öntözőberendezések foglalták el a Magtár Kft. standjának felét az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, és nem véletlenül, hiszen a szolnoki székhelyű cég ezen a téren is felsőkategóriás, prémium termékeket kínál a gazdálkodóknak.

John Deere traktorok és homlokrakodók az állattenyésztők számára

2025. február 20. 14:40

A John Deere traktorok páratlanul széles kínálata hatékonyan segítheti az állattenyésztő gazdaságok munkavégzését.

Zöld-fehér MTZ traktor született, de nem a karácsony miatt

2023. december 23. 15:10

Nincs megállás az MTZ/Belarus traktorgyárban, a minszki vállalat az év végére is előrukkolt egy erőgép-újdonsággal. De miért zöld-fehér színű?

Nem volt necces! - Veterán traktorra ült a teniszcsillag

2018. október 23. 08:52

A kaliforniai Laguna Seca Raceway-en tartott Porsche-versenyautó találkozón az ötszörös Grand Slam-győztes, olimpiai ezüstérmes Sarapova meglovagolt egy Porshe Junior traktort, amely igazi ritkaságnak számít.