Állattenyésztés

Stresszmentes tehéntartás, magasabb minőségű tej

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Vízágyas matracokon pihenhetnek a tehenek a 341 millió forintból megépült Precíziós tejtermelő laboratóriumban, a MATE Kaposvári Campusán.

A csúcstechnológiát felvonultató létesítmény egyszerre segíti az agrárpálya népszerűsítését, a magas tudású szakemberek gyakorlati képzését, valamint a minél egészségesebb élelmiszerek előállítását. A tartási és fejési rendszer pedig nagymértékben támogatja az állattartással kapcsolatos döntések meghozatalát, hiszen folyamatosan méri és elemzi a lefejt tej paramétereit.

„Ez a laboratórium lehetővé teszi, hogy olyan modern megoldásokat mutassunk be és alkalmazzunk a mindennapi gyakorlatban, amelyek ma a csúcstechnológiát jelentik a mezőgazdaságban. A mi feladatunk, hogy mindezt megismertessük a hallgatókkal, hogy olyan szakembereket bocsássunk ki, akik ennek a tudásnak a birtokában vannak. Ez szolgálja ugyanis a hazai agrárium versenyképességét” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A Precíziós tejtermelő laboratóriumban a legkorszerűbb tartástechnológiai megoldások szolgálják a tehenek kényelmét, hozzájárulva ezzel a gazdaságos, versenyképes, fenntartható működéshez, valamint a biztonságos és egészséges élelmiszer-alapanyag előállításhoz.

A laboratórium egy 1,3 milliárd forintos projekt keretében valósult meg, amelyet a MATE a kaposvári tejipari vállalattal, a Fino-Food Kft-vel közösen valósított meg.

 „Már rövidtávon érzékeljük ennek a fejlesztésnek a pozitív hatásait. A létesítményből érkező tej a korábbiaknál magasabb minőséget képvisel. Elkötelezettek vagyunk az ilyen előremutató beruházások mellett, hiszen a kinyert adatok segítenek jó döntéseket hozni, növelve ezzel versenyképességünket” – mutatott rá Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője.

A hagyományos tartási rendszerekkel ellentétben a 64 férőhellyel rendelkező MATE Precíziós tejtermelő laboratóriumban az állatok stresszmentesen, saját bioritmusoknak megfelelően elégíthetik ki biológiai igényeiket, mindehhez pedig minimális humán erőforrás szükséges.

„Az agráriumban hatalmas szakemberhiánnyal küzdünk, ezért is fontos a robotizáció, hiszen így munkaerőt tudunk megspórolni. A MATE Precíziós tejtermelő laboratórium két állattenyésztővel és egy vezetővel működik” – húzta alá Sziráki Bence, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A fejlesztések nem állnak meg, 2024-ben egy baromfi teljesítményvizsgálót, valamint saját takarmánykeverő üzemet is létrehoznának a MATE Kaposvári Campusán, ezzel is erősítve a gyakorlati képzést.

Összefoglaló videó:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

A szarvasmarhák ősi genetikája lehet a tejallergia megoldása

2022. május 24. 13:36

A szarvasmarhák ősi genetikát próbálják visszaállítani a Baranya megyei Makrom Kft.-nél, hogy termékeiket a laktóz-intoleranciával vagy tejfehérje-allergiával küzdő vásárlóik is fogyaszthassák.

Közel 11 milliárd forint támogatás érkezik a tejtermelő és hízott-bikatartó gazdaságoknak

2023. szeptember 18. 09:40

Az Agrárminisztérium a nehéz gazdasági helyzetben lévő szarvasmarhatartók likviditásának biztosítása érdekében megteremtette a feltételeit annak, hogy az érintett 9600 gazdálkodó számára hamarosan megérkezzen a 2022. évi jogalapon kifizethető átmeneti nemzeti támogatás.

Jobb padozat, több tej? A komfort hatása a hozamra

2025. június 1. 14:10

A padozat minősége nem csupán az állatjólétet befolyásolja: a tejhozam, a lábegészség és a gazdaság jövedelmezősége is múlik rajta.

Bill Gates egy mobilalkalmazáson keresztül támogatja az indiai tejtermelést

2018. június 22. 10:09

A tejtermelés India legnagyobb mezőgazdasági produktuma, nagyobb mint a rizs vagy gabonatermelés, sőt India a világ legnagyobb tejtermelője.