Agrárgazdaság

A gazdálkodók vadkárköveteléseinek behajtására céget alapít a NAK

MTI

A NAK céget alapít, hogy peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseinek behajtását és az érintettek minél hamarabb hozzájussanak az őket megillető pénzhez - jelentette be szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A kamara megelégelte, hogy évente 21 milliárd forint vadkár keletkezik és ebből csak 3 milliárd forintot térítenek meg a mező- és erdőgazdálkodóknak.

Az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosan emelkedett a vadkárok mértéke, ugyanakkor régi probléma, hogy annak csak töredékét térítik meg a gazdálkodók számára. A drasztikusan növekvő vadkár fő oka a vad túlszaporodása: hatvan év alatt az öt nagyvad (gímszarvas, dámszarvas, őz, vaddisznó, muflon) létszáma legkevesebb ötszörösére nőtt, napjainkban 17-szer több nagyvadat lőnek ki, mint az 1960-as években – érvelt a NAK.

Számítások szerint összesen mintegy 800 ezer nagyvad él hazánkban, ez a felduzzadt állomány évente 1,4 millió tonna szálas, lédús és szemes táplálékot fogyaszt el. Ennek mindössze 8 százalékát (110 ezer tonnát) juttatják ki vadtakarmányként a területükre a vadgazdálkodási egységek, a többit az erdőből és a szántóföldekről fogyasztja el a vad.

Óvatos becslések szerint is, a nagyvadállomány táplálékigényének fele, mintegy 700 ezer tonna vadkárként realizálódik. Az elszaporodott nagyvadállományt gyakorlatilag a mezőgazdaság – a gazdálkodók – és az erdőgazdaságok tartják fenn – tették hozzá.

(Fotó: toplakava/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Ismét agrár startup inkubációs programot indít a NAK

2022. június 16. 11:43

Idén szeptemberben negyedik alkalommal indul az agrár startupokat és nagyvállalatok összekötő NAK TechLab inkubációs program.

Kétszer annyi kukoricát arathatunk, mint tavaly, de nem lehetünk elégedettek

2023. október 7. 11:40

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfrissebb jelentése alapján az idei évben 676 ezer hektáron termelt napraforgó betakarításának készültsége 92%-ra emelkedett az országban és több megyében már be is fejezték. A termésátlag országosan 3 tonna/hektár, de nagy a szórás a megyék között és a parcellák szintjén is.

Kihívások és lehetőségek az állattenyésztésben

2023. október 18. 17:10

A „SEBASTIEN projekt – Intelligens döntéstámogató rendszer” című, magyar nyelvű felirattal ellátott videóval bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján elérhető szakmai videók aloldal.

Halálos fenyegetéseket kapnak a jégkármérséklő rendszer kezelői

2022. július 8. 12:52

Egyre szélesebb körben terjed az a tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért.