A vadak nemcsak gépjárműben, hanem elsősorban a mezőgazdasági értékben (földjeinken, kertjeinkben, gyümölcsösben stb.), illetve az erdőgazdálkodásban okozhatnak károkat. Nézzük most meg, hogy mit értünk pontosan vadkár alatt!
A vadkár fogalmát a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.), illetve a végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet határozza meg. A Vtv. 75. § (2) bekezdése szerint vadkárnak minősül „a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár tíz százalékot (a továbbiakban: természetes önfenntartási érték) meghaladó része.”
A természetes önfenntartási érték tehát nem tekinthető vadkárnak, károkozás esetén a kártérítés mértékénél ezt az arányt figyelembe kell venni.
A vad normális életvitele – táplálkozás, mozgás és a búvóhely készítése, annak használata – során okozott gazdasági hátrány, azaz kár, amit az általa használt területen lévő mezőgazdaságilag művelt vagy erdőterületeken okoz. Az erdőművelőt kár éri, mivel nem tudja a törvényben előírt idő alatt befejezetté nyilvánítani az erdőfelújítást, ezért bírságot fizet. A továbbiakban is jelentős anyagi kár érheti a növekedési erély és a minőség csökkenése miatt.
A vadkárok megelőzésével és a hasznos növénykultúrák védelmével kapcsolatban keresse vadgazda mérnök szaktanácsadónkat a +36 70 218 6420-as számon! A Geo-Vadriasztó SPEC biocid vadriasztó készítményről bővebb információt a képre kattintva kaphat!
A mezőgazdasági termelők, erdőgazdálkodók és a természetvédők gyakran hangoztatott álláspontja szerint a hazai nagyvadállomány túltartott, azaz meghaladja a terület vadeltartó képességének felső határát. Ezzel a vadgazdálkodást folytató szakemberek vitatkoznak, hisz számos kérdés, fogalom vár még tisztázásra. A probléma fő oka szerintük nem a vad magas létszáma, hanem a vad általi intenzív területhasználat, ami számos okra vezethető vissza.
Az erdei vadkárok legfőbb okozójaként a gímszarvast, az őzet, a muflont és a vaddisznót teszik felelőssé. A károkozás leggyakrabban előforduló fajtái a rágás, hántás, szaporítóanyag-fogyasztás (makkolás), túrás és tiprás.
A kárt elszenvedő ágazatok képviselőinek és a vadgazdálkodónak meg kell találnia a megoldást a közös érdekek mentén. Az erdőgazdálkodóknak meg kell vizsgálnia a jelenlegi erdőművelési gyakorlatot, hogy lehet-e azon változtatva a vad számára kedvezőbb életfeltételeket biztosítani, távol tartható-e a vad az újulatoktól valamilyen alternatív megoldással.
