25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Életmód, gasztronómia

Néhány egyszerű otthoni módszer a tűzifa felvágására

Agrofórum Online

Az elmúlt évben alighanem sokan elővették a régóta rozsdásodó fejszéiket, hogy tűzifával próbálják helyettesíteni (ha van rá mód) a megdrágult földgázt. Íme, pár egyszerű módszer a rönkök felaprítására.

Az első videóban látható eszköz Magyarországon is kapható. Sajnos, az öles rönköknél ez nem használható, ugyanis hivatalosan „gyújtóshasítónak” nevezik, vagyis csak akkor vethetjük be, ha már hasábokra daraboltuk a fánkat.

Utána viszont elég csupán egy kalapács ahhoz, hogy a masszív öntöttvas hasító kisebb darabokat készítsen belőle. Előnye, hogy nem kell tartani közben a fahasábot, vagyis egyedül is haladós vele a munka.

Alighanem sokak számára ismerős az a kúp alakú fúrófej is, amelyet könnyen befoghatunk egy elektromos fúróba. A tartós szénacél kiegészítő strapabíró és csúszásmentes, nem ijed meg tehát a legvastagabb rönköktől sem, egy pillanat alatt áthatol rajtuk. Aki próbált már ékkel és nagykalapáccsal hasonló eredményt elérni, az alighanem értékeli majd ezt a fúrófejet.

Amely a forgalmazó szerint önmetsző csavarként működik, ezért tud áthatolni a legkeményebb fákon is, dióhoz, tölgyhöz, juharhoz és sok más fajtához egyaránt ideális. Az anyaga ellenáll az ütéseknek és a kopásnak, ez biztosít számára hosszú élettartamot. Hasító részének hossza 95 mm, szélessége 9,5 mm.

Végezetül egy hasznos praktikát ajánlanánk minden otthoni favágónak. Haladósabb lesz a munka, hogy a rönköt felvágás előtt körbekötjük például egy erős lánccal. Így a fa nem hullik szét, nem kell minden fejszecsapás után megigazgatni, hanem addig lehet ütni, amíg hasábokra nem esik. Utána már a talicskára is egyben feltehető.

(Fotó: günter/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A csipkebogyó így őrzi meg erejét: szüret és feldolgozás szabályai

2025. szeptember 6. 14:10

A csipkebogyó gazdag C-vitamin-tartalma miatt értékes gyógynövény. A megfelelő időben szedve és feldolgozva egész télen kincset ér.

Házias ízek, illatok, hagyományok – ilyen a Nyitott Porták varázsa

2025. szeptember 1. 08:10

Egy nap alatt bejárni Szatmár-Bereget? A Nyitott Porták rendezvényen szarvasmarhától a kötött tésztáig, lekvárfőzéstől a házi süteményekig mindent átéltem.

Tiszta fejjel a pálinkáról: mitől igazi a hungarikum? + videó

2025. augusztus 26. 16:10

Csak hazai gyümölcsből, szigorú szabályok mentén: Barabás Attila nagymester lerántja a leplet a pálinkáról keringő tévhitekről.

Házilag készített körömvirágkenőcs: recept!

2025. augusztus 24. 16:10

Természetes sebgyógyító és bőrápoló: készítsen otthon körömvirágkenőcsöt, amely megnyugtatja, regenerálja és védi bőrét!

A Pilisi Parkerdő Zrt. képes fenntartható módon biztosítani a megnövekedett tűzifaigényt

2022. október 11. 10:36

A Pilisi Parkerdő Zrt. hosszú távon képes fenntartható módon biztosítani a működési területén élők tűzifa-ellátását.

Minden, amit tudni érdemes a tűzifa megfelelő tárolásáról

2022. november 22. 05:36

A téli tüzelőről való gondoskodás nem ér véget pusztán a faanyag megvásárlásával, hanem megfelelő mértékig ki kell szárítani, és meg kell találni az optimális tárolási helyét. Hol, hogyan és mennyi ideig tárolhatjuk a tűzifát amellett, hogy megőrizzük a minőségét? Milyen kritériumai vannak a jó fatárolónak?

A legfontosabb tudnivalók a tűzifának alkalmas fafajokról

2022. október 21. 09:37

A cikkből kiderül, mi a különbség a puhafa és a keményfa között, mely fafajok adják a legjobb tűzifát, és mik az előnyös tulajdonságaik. Érdemes ezzel a háttértudással felfegyverkezni, mielőtt tűzifát vásárolnánk.

Tűzifa helyett fabrikett – megéri váltani?

2024. augusztus 1. 08:40

A fabrikett, bár drágább, lehet jobb választás, mint a tűzifa. Főleg ha a tűzifának úgy megszalad az ára, mint nálunk az utóbbi években.