Gépinfo

Rolls-Royce motorok dolgoznak a mezőgazdaságban, de ezt kevesen tudják

Agrofórum Online

Kevesen tudják, hogy az erőforrásai révén a Rolls-Royce is „nyakig” benne van a mezőgazdaságban, bár most a termékvonala egy részét a hasonlóan patinás Deutz AG veszi át.

Az MTU Friedrichshafen GmbH nevű céget még Wilhelm Maybach és fia, Karl alapították 1909-ben, hogy belsőégésű motorokat gyártsanak kereskedelmi célokra. Kezdetben a repülőgépiparban vetették meg a lábukat, de a második világháborúban tankokat is hajtottak az erőforrásaik.

A vállalatot az 1960-as években nevezték át MTU Friedrichshafenre, és a Leopard 2-es harckocsikat továbbra is ők látják el motorokkal. Egészen 2006-ig a DaimlerChrysler leányvállalataként működtek, 2011-től azonban a Daimler AG és a patinás Rolls-Royce tulajdonát képezik.

Továbbra is a nagy teljesítményű erőforrások alkotják a portfóliójuk túlnyomó részét, és ezen keresztül a Rolls-Royce egyre szorosabb kötődéseket alakít ki a mezőgazdaságban is. Néhány éve jelentették be a Claas céggel való együttműködésüket, és most egy újabb fontos lépést tettek az agráriumban.

A legfrissebb hírek szerint a Deutz AG vállalattal kötöttek motorgyártói szerződést. A német cég foglalkozik a jövőben a Rolls Royce Power Systems által készített, legfeljebb 480 kW (643 LE) teljesítményű – nem közúti használatú – erőforrások értékesítésével és szervizelésével.

Ez 5–16 literes dízelerőforrásokat takar, amelyeket a mezőgazdaság mellett leginkább az építőiparban használnak. Az MTU 1000–1500-as, valamint a korábbi OM900 és OM460 szériájú termékek kerülnek hamarosan a Deutz gondoskodó kezei közé.

Mindezt a német vállalat nagy lépésnek tartja abba az irányba, hogy tovább bővítsék a modern belsőégésű motorjaik kínálatát. Az üzletet várhatóan 2024 közepén ütik nyélbe, és a Deutz ennek révén évi 300 millió eurós forgalombővülésre számíthat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.

A hidrogénhajtás újra előtérbe kerül!

2021. szeptember 7. 04:36

Az utóbbi időben mind több információ jelent meg, amelyek a hidrogénhajtású motorok kifejlesztését célzó megoldásról tájékoztatnak. A következőkben ezekről adunk egy rövid körképet.

A Deutz „felfalja” a Mercedes motorjait, nagy üzlet készülődik

2024. január 5. 15:40

Németországban nagy üzletet ütnek nyélbe 2024 közepén, a Deutz átveszi a Mercedes mezőgazdasági célú motorjait, a manőverbe a Rolls-Royce is belekeveredik.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

DEUTZ hajtásrendszerek márkaképviseletévé vált az AXIÁL Kft.

2024. október 27. 12:10

A magyar cég kollégái immár a német gyártó hajtásrendszereinek forgalmazásában és szervizelésében is részt vesznek, hivatalos márkaképviseletként.