24℃ 18℃
július 28. Szabolcs, Alina, Ince, Győző
Nagyvilág

A mézeskalács színes története

Agrofórum Online

A hagyományos karácsonyi sütemények sorában talán a legfontosabb szerepet a mézeskalács tölti be, hiszen az elkészítésébe, díszítésébe akár a legkisebbek is bevonhatók, az illata pedig, egybeolvadva a fenyőfa illatával, utánozhatatlan hangulatot teremt. De honnan ered a mézeskalács-készítés hagyománya?

A kérdésre a megoldást maga a méz jelenti, amely a világ legtöbb részén megtalálható, és amelynek magas cukortartalma már akkor alkalmassá tette ételek édesítésére, amikor még cukrot nem tudtak előállítani. 

Valószínűleg már időszámításunk előtt több ezer évvel készítettek lisztből, vízből és mézből forró kövön sült édességet, de az első mézeskalácsokat szász telepesek, valamint méhészkedéssel foglalkozó szerzetesek sütötték.

Magyarországon német hatásra jelent meg a 17. században, amikor az első mézeskalácsos céheket megalapították, az elsőt 1619-ben Pozsonyban. Innen terjedt tovább a Felvidékre és Erdélyre, majd a 18. században az Alföldön is elterjedtek a mézeskaláccsal foglalkozók céhei.

A mézeskalács eredetileg három alapanyagból, lisztből, mézből és cukorszirupból állt. A tésztát képzőművészeti értéket képviselő negatív vésetű faformákba, úgynevezett ütőfákba nyomták bele, amelyeket a fafaragáshoz értő mesteremberek vagy rézmetszők készítettek. 

Szintén mézeskalács tésztából sütötték az ejzolt tésztákat. Ezeket fémszaggatóval vágták ki, sütés után pirosra festették, és színes masszával (ez volt az ejz), esetleg tükrökkel díszítették. A legkedveltebb forma a szív, a huszár és a pólyás baba volt, amit vásárfiaként vagy szerelmi ajándékként kínáltak.

A mézeskalács céheknek végezetül a répacukorgyárak tették be a kiskaput, amikor a cukor olcsóvá és nagy tömegben elérhetővé vált: a céhek működése 1872-ben, az első ipartörvénnyel megszűnt, és napvilágra kerültek a titkos receptek.

A mézeskalács-készítés mint hivatás nagyrészt talán megszűnt, de ez az egyszerű, változatos formában előforduló sütemény örök kedvenc maradt, és új hozzávalókat is kapott, mint a fahéj, gyömbér, különféle magok stb. Évről évre tömegek állnak neki gyúrni és formázni és sütni és díszíteni – hol művészi tudatossággal, hol bájos ügyetlenséggel – karácsony előtt a mézeskalácsot.

(Fotó: kaboompics/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Biotechnológia a klímaváltozás ellen – de mikor lép az EU?

2025. július 18. 14:10

A klímaváltozás, a hozamcsökkenés és a fenntartható termelés sürgetik a döntéshozókat – vajon lekési Európa a biotechnológiai versenyt?

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Hogyan ajándékozzunk szobanövényt, hogy túl is élje?

2021. december 20. 05:37

Karácsonykor sokan cserepes szobanövényt választanak ajándéknak, de a legtöbb esetben nem nézik meg, hogy a megajándékozottnak a lakása vajon megfelelő lesz-e a számára.

Milyen karácsonyi dekorációt készítenek az egyes csillagjegyek?

2024. december 21. 08:10

Másképp készül az ünnepekre az álmodozó Rák, mást vásárol a céltudatos Bak, és megint más dekorációt visz haza a bohókás Ikrek.

Addig adj, amíg adni tudsz!

2020. december 6. 06:36

Karácsonyra készülve az erdők-mezők is ünnepi ruhába öltöznek; legalábbis ebben reménykedünk, mert még ilyen vén fejjel is arról álmodozik az ember, hogy fehér Karácsonyunk lesz.

Kertészek karácsonya – legjobb ötletek felnőtt kertészeknek

2024. december 19. 05:40

A kertünk folyamatos ápolása, bővítése, a haszonnövények termesztése, vagy a dísznövények szaporítása sok eszközt igényel. Miért ne kerülhetne ezekből a szerszámokból, kellékekből egy pár a karácsonyfa alá?