Ökológiai gazdálkodás

Magyar szabadalom: így komposztálhatók a gyógynövények

Széchenyi István Egyetem

Új gyógynövénykomposztálási technológia a lényege annak a Széchenyi István Egyetemen megszületett szabadalomnak, amit az intézmény nemrégiben sikeresen bejegyeztetett. A fejlesztés a hulladékfelhasználás csökkentéséhez járul hozzá.

A Széchenyi István Egyetem első elismert szabadalmának benyújtása három évvel ezelőtt kezdődött, s a folyamat nemrégiben sikeresen lezárult.Megszületését megelőzte egy közös projekt a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt.-vel és a Pannonhalmi Apátsági Pincészettel, amelyben gyógynövények élelmiszeripari felhasználásával foglalkoztak a kutatók.

Ennek melléktermékeként gyógynövénymaradványok keletkeztek, amikből gyógynövénykomposztot készítettek szarvasmarhatrágya és szalma felhasználásával. Ehhez állítottak össze egy tesztelt baktériumkeveréket, és a mikrobákkal beoltva figyelték, van-e hatása a komposztálásra – a szabadalom erre a komposztálási technológiára vonatkozik.

„Fő kérdésünk az volt, hogy a baktériumkeverék gyorsítja-e az alapvetően lassú folyamatot. A komposzt mikrobiológiai, kémiai és fizikai paramétereit megvizsgálva láttuk, hogy mind az alkalmazott baktériumkeverék, mind a használt technológia eredményes volt, ebből született meg a szabadalom.

Emellett elemeztük azt is, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik a kész termék: hogyan hat a csírázásra, és képes-e visszaszorítani a kórokozókat. Az eredmény pozitív volt, és megállapítottuk, hogy a komposzt növekedésserkentő hatással rendelkezik” – mondta el dr. Greff Babett, a Széchenyi-egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Élelmiszertudományi Tanszékének tudományos munkatársa.

„Szabadalmunk azért is fontos, mert a gyógynövények egyre nagyobb teret hódítanak világszerte: emelkedik a felhasználásuk, nagyobb területen folyik a termesztésük, és ebből kifolyólag több hulladék keletkezik.

Ebben pedig marad kihasználatlan hatóanyag, és ezáltal sokkal értékesebb komposztot képez, mintha ezt más zöldhulladékból készítenénk. Ez volt szabadalmunk elvi alapja, amit aztán a gyakorlatba is átültettünk” – húzta alá Hanczné dr. Lakatos Erika, a kar innovációs dékánhelyettese, a projekt szakmai vezetője.

(Fotó: beauty_of_nature/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A regeneratív mezőgazdaság forradalma

2024. november 29. 15:10

A regeneratív mezőgazdaság terjedésének egyik kulcsa a gazdálkodók közötti tudásátadás és tapasztalatcsere. Az EIT Food program keretében lehetőség van arra, hogy a gazdálkodók ne csak az elméleti ismereteket, hanem egymás gyakorlati tapasztalatait is megosszák.

Miért nem kelendő a biotermék?

2024. szeptember 24. 15:35

A hazai biotermék előállítása, és forgalmazása nem túl zökkenőmentes, hogyha a hazai társadalmi hasznos lecsapódását tekintjük.

Városi komposztálás: szerves hulladék újrahasznosítása a városi kertekben

2024. április 8. 07:10

A városi környezetben egyre növekszik a figyelem az újrahasznosítás és a fenntarthatóság iránt. Az egyik ígéretes megoldás a városi komposztálás, amely lehetővé teszi a szerves hulladék újrahasznosítását, valamint pozitívan befolyásolja a helyi élelmiszertermelést.

10 százalék fölött az ökogazdálkodás aránya az Európai Unióban

2024. február 26. 12:40

2024. február 13-16. között zajlott Nürnbergben a BIOFACH, a világ vezető bioélelmiszer vására és konferenciája. Itt, a biovilág seregszemléjén mutatták be a The World of Organic Agriculture című statisztikai évkönyvet, amely immár 25. alkalommal ad áttekintést az ökológiai mezőgazdaság globális fejlődéséről.

Sokoldalúan egészséges, és most szedhető: a bodza

2024. május 15. 09:10

A feketebodza virágából frissítő üdítőt és szörpöt készíthetünk vagy tésztabundában kisüthetjük, ráadásul igen hasznos gyógynövény is.

Macskagyökér, tyúkturbolya: mesebeli növények

2022. november 6. 09:36

Nagyon sok izgalmas elnevezésű gyógynövény létezik, melynek bohókás neve mögött valódi tudás és kincs rejtőzik. Mesebeli gyógyfüveket hoztam ma témának.

Amit a kakukkfűről tudni érdemes

2022. május 24. 08:36

A kakukkfűnek rengeteg izgalmas fajtája létezik már, hála a nemesítők szorgos munkájának.

Útmutató a házi termesztésű gyógynövények felhasználásához

2024. augusztus 18. 10:10

A gyógynövények valóban használhatók gyógyításra, hiszen hatóanyag-tartalmuk bizonyított. Mi mire való a kertünkben?