Agrárközélet

Megjelent az Agrofórum 2016. novemberi lapszáma – Fókuszban az élelmiszergazdaság

Agrofórum Online

Lapunk inváziós kartevőkről szóló sorozatában ezúttal a szelídgesztenye gubacsdarazsat mutatjuk be, de találhatnak cikket a gyepi hangya szokatlanul nagy kártételéről, és a rozs betegségeiről is.

Néhányan már megkaphatták, van akinek következő napokban kerül a postaládájába az Agrofórum legfrissebb, 2016. novemberi lapszáma, amelynek központi témája ezúttal az élelmiszergazdaság. Digitális előfizetőink mindeközben már szerda óta olvashatják honlapunkon az újság elektronikus változatát.

Előfizetés az Agrofórum Szaklapra >>>

Az év végéhez közeledve – természetesen a hagyományokat követve – visszatekintünk az elmúlt hónapokra. Hertelendy Péter és Poós Bernát közös cikkében például a kalászos növényfajok betegségeinek 2016. évi fellépéséről olvashatunk, de Dr. Békési Pál és Poós Bernát a napraforgóval is foglalkozik hasonló szemszögből.

Ehavi lapszámunk fókuszában az élelmiszergazdaság áll, így olvashatnak a hazai élelmiszeripar helyzetéről, az élelmiszerbiztonság hatásáról, és Éder Tamással is beszélgetünk. „A magyar élelmiszeripar szereplőinek szinte mindegyike technológiai lemaradásban van, a mikro-vállalkozásoktól a nagy vállalatokig” – véli az ÉFOSZ elnöke.

Lapunk inváziós kartevőkről szóló sorozatában ezúttal a szelídgesztenye gubacsdarazsat mutatjuk be, de találhatnak cikket a gyepi hangya szokatlanul nagy kártételéről, és a rozs betegségeiről is.

Gépesítés rovatunkban ezúttal a CLAAS, a Versatile és a Fendt újdonságait mutatjuk be, de a magyar mezőgépgyártókat bemutató cikksorozatunk folytatásában megismerhetik a KÜHNE Zrt. múltját is. Dr. Varga Vilmos mindezek mellett az univerzális traktorok hűtőberendezéseinek világába is bevezeti az Olvasóinkat.

Gazdálkodj jogosan sorozatunkban ezúttal a sérelemdíjjal foglalkozunk, míg Agrárgazdaság rovatunk novemberben a szóját helyezte a középpontba.

Zöldségtermesztéssel foglalkozó Olvasóink legfrissebb lapszámunkban a palántanevelés kockázati tényezőit ismerhetik meg, míg a gyümölcstermesztés kapcsán Dr. Szalay László „Ha tél, akkor körteszezon” című írását ajánljuk. Szőlészet és borászat rovatunk az ültetvények tápanyag-gazdálkodásának világába kalauzolja el az érdeklődőket.

Mindezek mellett természetesen számos érdekes és hasznos cikket talál az Agrofórum Szaklap 2016. novemberi lapszámában.

Agrofórum – Iránymutató a mezőgazdaságban

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

Lesz mit olvasni! – megjelent az Agrofórum legfrissebb száma

2023. október 15. 17:10

Elkészült az Agrofórum újság 2023. októberi (10.) száma, hamarosan kezükbe is vehetik Kedves Olvasóink. 34 éve készítjük rendületlen lelkesedéssel a lapot, de még mindig van bennünk egy kis izgalom az aktuális szám megjelenésél.

„Az Agrofórumnak komoly hatása van a gazdálkodásunk irányára” - Nyereményjáték 2019 - II. rész

2020. február 4. 17:27

Növénytermesztők vagyunk, és az Agrofórumban foglalkoznak leginkább mélyrehatóan azokkal a témákkal, amelyek minket érintenek. A lapnak komoly hatása van a gazdálkodásunk irányára.

Pontyleves

2018. február 23. 09:38

Halászlevet mi általában csak nyáron eszünk, nálunk nem része a karácsonyi menünek, így ilyenkor, február-március környékén már kezd kialakulni a hiányérzet.

Krémes sárgaborsó főzelék fasírttal

2018. január 19. 10:22

A beton. Így hívták sokán a menzás sárgaborsó főzeléket, mert úgy megkötött, mire leültünk az asztalhoz, mint a beton.