Bár a kifli – mint reggelire szánt péksütemény – még ma is minden háztartásban ott van, egyre kevésbé hasonlít a régi idők házi kiflijére, aminek még súlya volt, amiben nem voltak adalékanyagok és ami napok múlva sem száradt ki úgy, mint a mai „modern” társai. De vajon miben különbözött ez a kifli a maitól?
Nos, abban, hogy másként és más alapanyagokból készült, mint a modern bolti kiflik. Ráadásul a készítőik nem nagyüzemien, rutinszerűen, gépiesen, hanem anyai szeretettel készítették el őket – ez pedig igenis érezhető a házi ételek ízében.
Édesanyám legalábbis így mondta, neki pedig mindig mindenben igaza volt. Ő a nagymamámtól tanult sütni-főzni, a nagyi pedig az ő felmenőitől.
A családi, kézzel írt szakácskönyvek évtizedeken át anyáról leányra szálltak, hogy aztán az én íróasztalom fiókjában pihenjenek meg, amíg tovább nem adom a lányaimnak. Mert bizony tovább adom (bár egyre nehezebb látni a 100 éves megsárgult lapokon szép száras betűkkel írt el-elfolyó, máshol megfakult tintát), hiszen ez valódi kincs, a régi idők íze, az őseink öröksége, amely ily módon életben marad.
Amikor első ízben sütöttem a gyerekeinknek ilyen kiflit, nagy csend lett az asztalnál. Két óvodás és két kisiskolás gyerek mellett tudni lehetett, hogy ha nem csacsognak, nevetgélnek (és szaladgálnak!?) reggeli közben, akkor ott valami van…
Mindannyian kivették a kosárból a maguk példányát (mert fehér vászonkendővel kibélelt kosárba tettem a forró kifliket) és beleharaptak. Majd attól kezdve csak nyammogtak és hümmögtek, hogy Anya, ez de jó… Ezt hol vetted? Mondtam, én sütöttem egy réges-régi szakácskönyvből.
Sóhajtoztak, hogy ez isteni. Nem kell többé bolti kifli.
A férjem kuncogott, azt mondta, jól kitoltál magaddal, eztán mindig ilyet kell majd sütnöd… De aztán ő is megkóstolta, lehunyta a szemét és azt mondta: Úristen, ez milyen finom! Ne vegyünk többé boltit. Majd segítek én is… – és így is lett. A bolti kiflik mellett ma már elmegyünk, rájuk se nézünk.
A házi kifli/zsemle receptünk azóta olyan népszerű lett, hogy a gyerekeink minden iskolai bulira ilyet visznek szendvicskrémekkel megkenve (erről majd a következő részben mesélek), de az iskolai erdei kirándulásokra is ilyet visznek, ha bográcsozást terveznek.
Már minden osztálytársuk tudja, hogy „jön a házi kifli” és mindig megüzenik, mennyire imádták!
No, de most jöjjön az „ősi”, de annál egyszerűbb recept, amiből 16 db kifli lesz:
Házi kifli recept
Hozzávalók: 4 dl tej, 5 dkg lágy vaj, 1 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 60 dkg liszt, 1 csomag (szárított) élesztő
Elkészítés:
1.) A tészta hozzávalóit kenyérsütőgépben (vagy hagyományosan) bedagasztjuk. Ha konyhai robotgéppel csináljuk, rá kell szánni jó néhány percet, mert ettől lesz igazán finom állagú a tészta. A bedagasztott tésztát meleg helyen egy óra alatt duplájára kelesztjük.
2.) A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk (nagyon jó állagú, nem ragad, nem is kell hozzá nagyon plusz liszt), és 4 cipócskára osztjuk.
3.) Minden cipócskát kör alakúra nyújtunk, és minden körlapot 4 részre vágunk, így 4×4 háromszöget kapunk. Minden egyes háromszöget az átfogónál (azaz a legszélesebb részénél) fogva feltekerünk a csúcs felé, és az így kapott kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Ha nem akarunk hajtogatni, zsemléket is formázhatunk belőlük.
4.) A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a kifliket pedig kelni hagyjuk 15 percre, majd megkenjük felvert tojással a tetejüket, és 15 perc alatt készre sütjük őket.
A kész kiflik isteni finomak, omlósak.
Ha nem fogy el azonnal az összes (mert mondjuk kisebb a családunk), érdemes zárt dobozban tárolni őket, így napokig megőrzik a remek állagukat, egyáltalán nem száradnak ki.
Kenhetünk rájuk vajat, édes lekvárt, de sós feltétekkel, szendvicskrémekkel is nagyon finomak. Nem számoltam sosem ki, de egészen biztosan olcsóbbra is jön ki a 16 kifli, mintha boltit vennénk. De az igazi megtakarítás abban rejlik, hogy egészségesebb péksütemény kerül így a tányérunkra, mint a bolti társaikkal.
A liszttel lehet „játszani”, a fehér liszt arányát lehet úgy csökkenteni, hogy teljes kiőrlésűvel vagy zabpehellyel helyettesítjük (kb. a 25%-át), de a kisebb gyerekek általában a hagyományos verziót kedvelik. A kiflik tetejét meg lehet szórni lenmaggal, szezámmaggal, tökmaggal, ettől csak még esztétikusabb külleműek és finomabbak lesznek.