Agrárközélet

Szerbia Magyarország egyik legfontosabb agrárpartnere lehet

Agrofórum Online

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szerb társtárca újonnan kinevezett miniszterével, Branislav Nedimoviccsal tárgyalt a Földművelésügyi Minisztériumban.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szerb társtárca újonnan kinevezett miniszterével, Branislav Nedimoviccsal a közelgő magyar-szerb együttes kormányülés előkészítéseként egyebek mellett a mezőgazdasági kárenyhítés hazai tapasztalatairól, a két ország elkötelezett GMO mentességéről és a szerbiai élelmiszeripari beruházási lehetőségekről is tárgyalt a Földművelésügyi Minisztériumban.

Fazekas Sándor Szerbiát Magyarország fontos partnereként említve kifejtette, hogy készek vagyunk átadni a mezőgazdaságban elért tapasztalatainkat. Egyúttal – mint mondta – hazánk számára kiemelten fontos a szomszédos országokkal, így Szerbiával is a gazdasági kapcsolatok erősítése, ennek megfelelően bővíteni szeretnénk a Magyarország-Szerbia közötti kereskedelmi és együttműködési lehetőségek körét.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a Vajdaság gazdasági fejlesztésében, ezért 20 Mrd Forint vissza nem térítendő támogatást és 30 Mrd Forint kedvezményes kamatozású hitelt biztosít pályázat útján az elkövetkező 3 évben a vajdasági mezőgazdaság, turizmus, valamint a kis és közepes vállalkozások fejlesztésére. Tesszük mindezt a szerbiai magyarság helyben tartásáért, az elvándorlás megakadályozásáért is – fogalmazott Fazekas Sándor.

A szerb társminiszter érdeklődésére Fazekas Sándor tájékoztatta kollégáját az Európában is egyedülálló hazai mezőgazdasági kárenyhítési rendszerről, a mezőgazdasági, élelmiszeripari vállalkozások gépesítési tapasztalatairól, az eredetvédelem és a minőségi élelmiszertermelés fontosságáról. A kétoldalú tanácskozáson egyetértettek a tárgyalópartnerek abban, hogy Szerbia támogatása is elengedhetetlen a régió GMO-mentességének megvalósításában.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Nagy István: esélyegyenlőséget kell biztosítani a gazdáknak a digitalizáció terén

2019. január 20. 10:08

Az agrárminiszter elmondta, hogy a digitális beruházások megtérülése egészen más a nagyüzemi méretű agrárvállalkozások és a kisgazdaságok esetében, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy miként lehet esélyegyenlőséget biztosítani.

A génmódosított paradicsom tényleg angolnaként úszik a vízen?

2023. szeptember 25. 11:10

A közösségi média szinte minden felületét elárasztotta az a videó, amelyen bemutatják, hogyan viselkedik egy organikusan termesztett paradicsom(szelet), ha sós vízbe teszik, és hogyan viselkedik a GMO paradicsom. Az eredmény sokkoló!

Megvan az első ország, amely állandó engedélyt adott GMO-búzának

2022. május 14. 14:35

Argentína, az egyik legnagyobb globális búzaexportőr a világon elsőként engedélyezte a GMO-búza vetését.

Kína újabb génszerkesztett növényeket hagyott jóvá

2025. január 31. 09:40

17 új GMO fajtát hagytak jóvá, ami várhatóan ellenállóbb, tehát nagyobb termőképességű, kisebb inputanyagigényű növényeket jelent.