Növénytermesztés

Kína újabb génszerkesztett növényeket hagyott jóvá

Agrofórum Online

Kína a közelmúltban engedélyezett öt génszerkesztett növényfajtát, valamint 12 génmódosított (GMO) szójabab-, kukorica- és gyapotfajtát annak érdekében, hogy növelje a terméshozamokat, csökkentse az importfüggőséget, és megerősítse az ország élelmezésbiztonságát.

A Kínai Mezőgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy biztonsági tanúsítványt adott ki a 17 jóváhagyott növényfajta számára. A génszerkesztett fajták között két szója-, valamint egy-egy búza-, kukorica- és rizsfajta található. 

Nem idegen gének

Az újonnan engedélyezett vetőmagok között szerepelnek a pekingi székhelyű Dabeinong takarmánygyártó cég és a Syngenta Group kínai leányvállalata, a China National Seed Group által fejlesztett változatok. A génszerkesztés során nem idegen géneket illesztenek be a növénybe, hanem a már meglévő géneket módosítják a növény tulajdonságainak javítása érdekében. Számos tudós biztonságosabbnak tartja ezt a technológiát, mint a génmódosítást. 

A minisztérium emellett jóváhagyta a német BASF vegyipari vállalat által fejlesztett, rovarrezisztens és gyomirtószer-toleráns génmódosított szójafajta importját is, amely kizárólag feldolgozási célokra használható. 

Cél az import visszafogása

Az elmúlt év során Kína fokozta a nagyobb terméshozamú GMO kukorica- és szójafajták engedélyezését, hogy növelje a hazai termelést és mérsékelje a gabonaimportot.

Az ország főként takarmányozási célokra importál génmódosított növényeket, az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek készítéshez továbbra is nagyrészt GMO-mentes fajtákat használ. Ugyanakkor a kínai lakosság körében továbbra is sokan aggódnak a génmódosított élelmiszerek biztonságossága miatt – írta a Reuters brit hírügynökség. 

Globális hatások

Kína ezen lépései a globális élelmiszerpiaci helyzetre is hatással lehetnek, mivel az ország jelentős szereplő a szója és a kukorica világpiaci keresletében. A géntechnológiai innovációk engedélyezése Kína élelmezési stratégiájának része. Az ország hosszú távon a terméshozam maximalizálásával és az éghajlati kihívásokhoz való alkalmazkodással kívánja biztosítani az önellátást és a stabilitást. 

Fotó: Pexels

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Megvan az első ország, amely állandó engedélyt adott GMO-búzának

2022. május 14. 14:35

Argentína, az egyik legnagyobb globális búzaexportőr a világon elsőként engedélyezte a GMO-búza vetését.

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok - egy lépéssel mások előtt

2021. július 1. 10:37

Cégünk negyedik éve a HySEED márkanév alatt foglalja össze hibridkalászos-portfólióját, valamint a hibridkalászosokban végzett fejlesztési tevékenységeit. A nagy genetikai értékű, prémiumminőségű vetőmag használata és a következetesen kivitelezett termesztéstechnológia együttesen eredményezhet nagy hozamokat és fenntartható jövedelmezőséget azoknak a gazdálkodóknak, akik nem érik be kevesebbel.

Navigare necesse est – hajózni szükséges

2020. május 4. 18:51

Pompeius mondta ezt azoknak a hajósoknak, akik a viharos időben nem akartak útra kelni gabonával megrakott hajóikon Róma felé. Valószínűleg ő maga sem gondolta, hogy bölcseletét több mint 2000 év elteltével is felemlegetik.