Életmód, gasztronómia

Alacsony fényigényű növények a hálószobába

Agrofórum Online

Noha technikailag nem léteznek olyan növények, amelyeket megbélyegezhetnénk úgy, mint alacsony fényigényű hálószobába való növények, mégis van néhány faj, amely jól viseli, ha a lakás e ritkán fényárban úszó helyiségébe telepítjük őket.

Legalábbis erről szólnak az e heti tiktok trendek, a „planttok”-követők (értsd: növénymániás tiktokkerek) pedig nem győzik kommentelni, sőt, újragondolni az e kategóriába tartozó növényeket. A téma mindenképp elgondolkodtató, hiszen a zöld növényektől sokkal melegebb, hangulatosabb és szebb lesz a hálószobánk, sőt, a levegője is frissebb lesz, de nagy kérdés, hogy mi alkalmas igazán erre a célra? Vajon tényleg kibírja-e bármelyik növény, ha olykor elfelejtjük felhúzni a redőnyt, vagy a sötétítő miatt nem kap elegendő napfényt? 

Az egyik legnézettebb kertész influencer szerint léteznek olyan növények, amelyek a túlélésük érdekében képesek tolerálni a kevés fényt. Lássuk, melyek ezek:

  • Ilyen például az Epipremnum golden pothos szobafutóka, amit széles körben ismernek és szeretnek az emberek – elsősorban a könnyű gondozhatósága és szaporíthatósága és az olcsó ára miatt. No és azért, mert ez az egyik „mindent” túlélő növény, ami képes tolerálni a cudarabb környezetet is, így azt is, ha a helyiség adottságai miatt kevesebb fényt kap, mint amennyi jólesne neki. 
  • Az anyósnyelvként ismert szobai szanszeviéria (Dracaena trifasciata) a következő „harcos”, amely majd minden hazai háztartásban megtalálható zöld növény.
  • A „ZZ növény”, vagyis a Zamioculcas (Zanzibar Gem) elsősorban „irodai növényként” ismert, talán épp azért, mert a mostohább körülményeket is elviseli, így az elfelejtett locsolást és a kevesebb napfényt. 
  • A díszcsalánt (Coleus) hazánkban inkább kertekbe és balkonládákba, valamint teraszokra, balkonokra ültetik egynyári növényként, nem annyira szobákba, de az új trend követői szerint a növény mesésen megél a hálószobában is – akár 2-3 évig.

Akárhogy is döntünk, mindenképp jó választás zöld növényekkel szebbé varázsolni a hálószobánkat – ha pedig tényleg jól érzik magukat ott a növényeink, az eredménnyel mindannyian nyerünk valamit. 

A szóban forgó videó itt nézhető meg: https://www.tiktok.com/@sweetlifeflora/video/7141916322199260421?q=planttok&t=1705313320373

(Fotó: StockSnap/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A csipkebogyó így őrzi meg erejét: szüret és feldolgozás szabályai

2025. szeptember 6. 14:10

A csipkebogyó gazdag C-vitamin-tartalma miatt értékes gyógynövény. A megfelelő időben szedve és feldolgozva egész télen kincset ér.

Házias ízek, illatok, hagyományok – ilyen a Nyitott Porták varázsa

2025. szeptember 1. 08:10

Egy nap alatt bejárni Szatmár-Bereget? A Nyitott Porták rendezvényen szarvasmarhától a kötött tésztáig, lekvárfőzéstől a házi süteményekig mindent átéltem.

Tiszta fejjel a pálinkáról: mitől igazi a hungarikum? + videó

2025. augusztus 26. 16:10

Csak hazai gyümölcsből, szigorú szabályok mentén: Barabás Attila nagymester lerántja a leplet a pálinkáról keringő tévhitekről.

Házilag készített körömvirágkenőcs: recept!

2025. augusztus 24. 16:10

Természetes sebgyógyító és bőrápoló: készítsen otthon körömvirágkenőcsöt, amely megnyugtatja, regenerálja és védi bőrét!

A növényeknek is vannak érzéseik

2024. február 28. 07:10

Régóta tudjuk, hogy a növények kommunikálnak velünk, egymással és a környező világgal, de ritka az olyan szép összefoglaló, amely jelenleg a TikTok foryou-ját uralja, és a növények érzéseiről szól.

Kerti tó: tavaszi ápolási munkák

2022. április 27. 04:36

Nézzük sorra, melyek a tavaszi ápolási munkák, ha kerti tó tulajdonosok vagyunk!

Tavaszi jó szomszédság a kertben

2022. április 25. 04:37

A növények kémiai úton kommunikálnak (elsősorban) és így egymásra nagy hatást gyakorolnak.

Nehézfémszennyezés a talajban: nikkel (Ni)

2022. április 28. 04:36

A nikkel nem esszenciális mikroelem, biológiailag kedvező hatása azonban bizonyított. A nikkel az ureáz enzim alkotórésze.