18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár
Agrárgazdaság

Hétmilliárd dollárral zuhant az agráróriás árfolyama egy nap alatt

Agrofórum Online

Az Archer-Daniels-Midland (ADM) részvényei több mint húsz százalékkal, pontosan 24,4 százalékkal estek a hétfői kereskedés során, miután a társaság elküldte pénzügyi igazgatóját, és csökkentette egész éves profit-előrejelzését. Ez azt jelenti, hogy a cég értéke egyetlen nap alatt csaknem 7 milliárd dollárral, azaz mintegy 2300 milliárd forintnyival zuhant.

A globális gabonakereskedő közölte, hogy bizonyos számviteli gyakorlatokat vizsgál a táplálkozási részlegénél, amely már most is küzd a hús alternatívák iránti gyenge kereslettel.

Jelentős beszállító

Az ADM számos összetevőt, alapanyagot szállít az élelmiszeriparnak. Többek között növényi alapú fehérjéket, természetes aromákat, emulgeáló szereket biztosít az élelmiszer-, ital- és táplálék-kiegészítő ipar számára.

Tőzsdefelügyeleti kérés

Az ADM az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének kérésére indította el a vizsgálatot, amely szerinte késlelteti a negyedik negyedéves eredményhirdetését.

Leminősítések

Legalább négy cég leminősítette az ADM részvényeit, addig amíg tisztázzák a számviteli kérdéseket – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. A részvények az elmúlt közel három év legalacsonyabb szintjére estek.

ABCD

Az ADM egyike a világ legnagyobb gabonakereskedő vállalatainak, melyek közé a Bunge, a Cargill és a Louis Dreyfus is tartozik. Ezeket a globális gabonapiac ABCD-jeként is emlegetik. Becslések szerint ez a négy cég adja a világ gabonakereskedelmének 80-90 százalékát.

Vezető kereskedő és feldolgozó cég

Az Archer-Daniels-Midland Company a mezőgazdasági termékek, főleg a gabona, az olajos magvak és fehérjenövények egyik vezető kereskedő és feldolgozó cége. Logisztikai tevékenységet, valamint a feldolgozott termékek forgalmazását is végzik. Árbevételük hozzávetőlegesen 76 százaléka mezőgazdasági szolgáltatásokból származik, 16 százaléka pedig a gabonaalapú termékek gyártásából és értékesítéséből. Liszteket, keményítőket, glükózt, savanyító szereket, édesítőszereket, szőlőcukrot és aminosavakat is gyártanak többek között. Nettó árbevételük 43 százaléka az Egyesült Államokból, 3 százaléka pedig Németországból származik.

A cég Magyarországon

Magyarországon az ADM Budaörsön gabona- és olajosmag-kereskedelmi tevékenységet végez, a takarmány- és a bioetanol-piacon is jelen vannak. Keszőhidegkúton tárolót működtet a cég. Az ADM több mint 20 embert foglalkoztat Magyarországon.

(Fotó: ADM)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Szinte mindegyik jelentős agrárcég árfolyama zuhant októberben

2023. november 6. 12:40

Az október alapvetően árfolyamcsökkenést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 23 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, és csak 2 cégé emelkedett.

Újabb Bayer-ellenes pert halasztottak el

2020. január 10. 12:47

A Bayer árfolyama 1,12 százalékos emelkedéssel kezdte a kereskedést a frankfurti tőzsdén, a kurzus ezzel 75,55 dollárig emelkedett.

Egyre több élelmiszeripari céget érint a koronavírus

2020. március 27. 06:38

Van akit előnyösen, van azonban, akit még a nagyobb kereslet ellenére is hátrányosan érint a koronavírus kapcsán az élelmiszerek iránt megugrott igény.

A nagyobb munkanélküliség miatt eshet vissza a dohánytermesztés

2020. április 24. 06:36

A Philip Morris is visszavonta az idei éves prognózisát. A dohányipari óriás tegnap tette közzé az első negyedéves eredményeit.