Agrárgazdaság

Jól alakult az augusztus az agrárcégeknek a tőzsdén

Agrofórum Online

A Corteva 11,1, a Caterpillar 11 százalékos növekedést ért el, de mások is sikeres hónapot tudhatnak maguk mögött a tőzsdén.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek még mínuszban vannak idén. A közepesen sikerült július előtt, júniusban még inkább árfolyamcsökkenést, májusban viszont vásárlói fölényt lehetett látni.

Vezet a Corteva

A növényvédő szereket gyártó és vetőmagokat termelő Corteva Inc. árfolyama 11,1 százalékkal emelkedett júliusban. A világ legnagyobb munkagépgyártó vállalata, a jelentős mezőgazdasági érintettséggel rendelkező amerikai Caterpillar árfolyama is nőtt, 11 százalékkal ment feljebb a papírok ára az elmúlt hónapban. A három legjobban teljesítő papír közé 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV papírjainak árfolyama került még be.

Még a Baywa áll a sor végén

A múlt havi lista végén júliushoz hasonlóan a Baywa Vink AG német társaság áll, amelynek agrárszegmense gabona, gyümölcs, növényvédő szer, műtrágya, takarmány, vetőmag, valamint mezőgazdasági felszerelések eladásával foglalkozik. A cég árfolyama 11,6 százalékot zuhant. Második legrosszabb 6,2 százalékos tőzsdei árfolyamcsökkenéssel az erdőgazdálkodásban és fakitermelésben használatos gépeket és szoftvereket kínáló finn Ponsse Oyj. A globális traktorgyártó CNH Industrial NV résztulajdonában álló török traktorgyártó, a Türk Traktör 4,1 százalékos csökkenéssel fejezte be az elmúlt hónapot.

Az idei első és utolsó

Az idei esztendő első nyolc hónapját nézve a főleg a napraforgó-ágazatban tevékenykedő, ukrán székhelyű Kernel Holding varsói tőzsdére bevezetett papírjainak árfolyama áll a lista elején 49,1 százalékos ralival. A lista végén a Baywa Vink AG található 62,4 százalékos árfolyamzuhanással.

Alapos mínuszban az ETF-ek

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusai 4,8 százalékos plusz és 4,6 százalékos csökkenés között szóródnak 2024 eddigi időszakára vonatkozóan.

A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amely az etfdb.com adatai szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 3,7 százalékos mínuszban áll. Az ETF által kezelt vagyon nagysága 718 millió dollár. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF-kurzusa 3 százalékkal csökkent, a kezelt vagyon 106 millió dollár.

A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 7,3 millió dollár volt, ennek az árfolyama 1,1 százalékkal ment lejjebb eddig. Az iShares Emergent Food and AgTech Multisector ETF, amelyben 4 millió dollár volt a kezelt vagyon, 4,8 százalékkal értékelődött fel. A Global X AgTech & Food Innovation ETF 4,6 százalékkal lett olcsóbb, a kezelt vagyon 4,5 millió dollár.

Fotó: Corteva

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Közepesen alakult a július az agrárcégeknek a tőzsdén

2024. augusztus 6. 14:10

12 cég tőzsdei árfolyama emelkedett, 13 vállalaté csökkent saját devizában júliusban. Az ETF-ek negatív képet mutatnak idei teljesítményük alapján.

Félmilliárdos leírás a BASF-nél

2019. október 1. 12:49

A BASF vezérigazgatója bejelentette, hogy 500 millió eurós egyszeri negatív tétel sújtja majd a 2019-es eredményt.

Keresik a befektetők az agrárcégek papírjait

2024. április 6. 12:10

A március árfolyam-emelkedést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei teljesítménye alapján.

Megrázta magát a Deere, kényelmesen felülteljesítette az elemzői várakozásokat

2024. augusztus 27. 08:40

A Deere részvényei 6,26 százalékot emelkedtek a gyorsjelentés közzététele után.