Gépinfo

Durva visszaesés a traktoreladások terén, de a jövő fényesnek ígérkezik

Agrofórum Online

2023-ban a különféle negatív hatások következtében a mezőgazdaság teljesítménye csökkent. A szakértők szerint azonban a Föld népességszámának növekedésével szükséges az élelmiszer-előállítás intenzitásának fokozása, amihez viszont gépek kellenek. Így a traktoreladások stabilan nőni fognak.

Európa összehúzta magát, Ázsia hasít

Míg 2021-ben és még 2022-ben is stabilan teljesített a traktorpiac, 2023 január–novembere között visszaesést tapasztalt a traktorgyártók legnagyobb kereskedelmi szervezete, a FederUnacoma. Az Egyesült Államokban és Kanadában 10,4, illetve 8,4 százalékkal esett vissza a forgalom.

Németországban és Franciaországban, Európa két húzópiacán ugyan stagnáltak az eladások, Olaszországban és Spanyolországban viszont csaknem 10%-os, Magyarországon pedig éves szinten 32,5%-os volt a csökkenés. Egyedül az Egyesült Királyságban emelkedett az eladott traktorok száma 1,6%-kal. 

Az ázsiai agrárországok viszont továbbra is hasítanak, a török piac 20%-os javulást mutatott, India pedig – immár szokás szerint – egyenesen első az eladásokban (871 ezer eladott traktor a január–novemberi időszakban, és 900 ezer fölötti számot várnak a 12 hónapos periódusra).

2015–2022: nyolc sikeres év

A 2023-as év nagyon nehéz volt a mezőgazdaságban a FederUnacoma elnöke, Mariaterese Maschio szerint, ami visszavetette a gépek kereskedelmét. Ennek legfőbb oka a gazdasági bizonytalanság volt, amit az orosz–ukrán háború, valamint a közel-keleti konfliktus okozott.

Hosszú távon azonban az elnök bizakodó, amire alapos okot jelentenek egyrészt az elmúlt 8 év emelkedő trendjei szinte az egész világban: a regisztrált traktorok száma globálisan 1,9 millióról 2,5 millióra nőtt 2015 és 2022 között. Másrészt a Föld népességszáma folyamatosan emelkedik, őket pedig el kell látni élelmiszerrel, ami a termelés minőségi és mennyiségi fokozását is megköveteli.

Egyértelműen fényes a jövő

A közelmúlt eseményei ugyan a piac erősödése ellen hatottak, például mert a vörös-tengeri szállítási útvonalak megszakadtak és további inflációra lehet számítani, hosszabb távon ugyanakkor az elmúlt 7 év trendjeinek folytatódását várják.

Az élelmezésügyi világszervezet, a FAO szerint a következő 9 évben (2032-ig) a mezőgazdasági földhasználat 15%-kal nő, és új területek kerülnek művelés alá. A következő 3 évben ráadásul a kevésbé fejlett mezőgazdaságú országokban is nőni fog a termelés intenzitása, a legnagyobb mértékben, 24%-kal Indiában és a Szaharától délre fekvő régióban, de még Európában is 7%-kal. 

Összességében a traktorok eladása idén még várhatóan a negatív tartományban lesz, de a következő négy évben felfelé mutató trendek tapasztalhatók, és 2027-ig évi 6,3%-os növekedésre számítanak a szakemberek.

(Fotó: ADMC/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

A Vredestein hosszabb élettartamú gumiabroncsokat mutatott be a kis- és nagy teljesítményű traktorok számára a SIMA kiállításon

2019. március 7. 13:33

A Vredestein a párizsi SIMA nemzetközi mezőgazdasági kiállítás keretén belül bemutatta legújabb Traxion traktorabroncsait az európai piac számára. A vállalat kiállította a kistraktorokhoz tervezett vadonatúj Traxion 65/70 gumiabroncsokat, valamint a nagy teljesítményű traktorok számára kifejlesztett Traxion Optimall VF választékának legújabb abroncsméreteit.

John Deere robot traktor, valódi- vagy álhír?

2019. október 8. 09:03

Az elmúlt napokban több helyen találkozhattunk a hírrel, miszerint a John Deere cég Spanyolországban bemutatott egy robot traktor koncepciót.

Személyre szabható traktor – intuitív kezelőfelületek, kiterjedt kommunikációs képesség, felhőalapú megoldások (1.)

2019. augusztus 22. 06:38

Szerte a világon a gazdálkodók előtt álló egyik legnagyobb kihívás az új technológiai megoldások követése, használatának elsajátítása – hangzott el a CASE IH által szervezett sajtóeseményen, az Egyesült Államokban.