21℃ 15℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Terményárak

Alapos árzuhanás után emelkedik a szójabab és a kukorica ára

Agrofórum Online

Inkább áremelkedéseket lehetett látni a hét első kereskedési napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica szintén 1,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, ám a repce 0,5 százalékkal került kevesebbe, mint pénteken. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, a kukorica viszont olcsóbb lett.

Elemzők szerint az amerikai határidős szójabab és kukorica árszintje azért emelkedett hétfőn, mert olyan mértékben csökkentek korábban a kurzusok, hogy ezek már úgymond akciós vásárlásoknak tekinthetők, miután a közelmúltban hároméves mélyponton jártak, de a Dél-Amerikából érkező bőséges kínálat korlátozta a növekedést.

A búza is drágult

Don Roose, a US Commodities elnöke szerint a nyersanyagpiaci alapok short pozíciókat fedeztek az amerikai piacok visszaesése után, és elkezdték beárazni az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) pénteki, havi kínálati és keresleti jelentését. A kereskedők értékelni fogják az USDA legfrissebb becsléseit a dél-amerikai kukorica- és szójababtermelésről.

Brazil helyzet

Kérdőjelek maradtak azzal kapcsolatban, hogy a rossz időjárási körülmények Brazíliában, a világ legnagyobb szójababexportőrénél hogyan befolyásolták az ország termésének nagyságát. Az USA és Brazília versenyez az importőröknél, például Kínánál az exportértékesítésért.

„Nagy kérdés, hogy az USA versenyezhet-e Brazíliával? Kína elkezdi-e vásárolni a szójababot az USA-tól?” – mondta Roose.

Gyorsabb ütem

Az AgRural mezőgazdasági tanácsadó cég hétfőn közölte, hogy Brazíliában a szójabab betakarítása 48%-ban fejeződött be, szemben az előző év azonos időszakának 43%-ával.

Egyes elemzők leminősítették a brazil előrejelzéseket, de a termés még így is tetemes. Argentína is jelentős szójabab-termésre számít.

„A szójabab esetében a brazil betakarítás és az exportnyomás továbbra is a helyén marad. Mivel a brazil export hamarosan eléri szezonális csúcsát, nehéz belátni, hogyan tud versenyezni majd az Egyesült Államok” – mondta Matt Ammermann, a StoneX árupiaci kockázati menedzsere.

Exporteladások

Az USDA bejelentette, hogy az exportőrök 126 000 tonna amerikai szójalisztet adtak el ismeretlen vásárlóknak és 110 000 tonna amerikai kukoricát Tajvannak.

Hasonló trend

Európában a malmi búza 6 eurós plusz után 188,75 euróba, a kukorica 1,75 eurós árcsökkenést követően 172,25 euróba, a repce 3,75 eurós megugrás hatására 417,25 euróba, a takarmánybúza pedig 1,95 angol fontos plusz után 157 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Remek hírek érkeznek a szántóföldekről, az árpától a kukoricáig biztatóak az állományok

2024. június 24. 13:10

A mostani időjárás kedvez az aratásnak, gyorsítja a munkát az is, hogy nincs reggel harmat, korán indulhatnak a gépek.

Az EU kukoricatermése megsínyli a hőhullámokat

2022. július 15. 15:00

Spanyolországban a kukoricatermelés 16%-kal, 3,57 millió tonnára csökkenhet, miután a vízhiány miatt a gazdálkodók csökkentették a vetésterületet.

Megmaradt az eladói nyomás a terménypiacokon

2023. április 6. 07:34

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az ukrán szállítások miatt csökken a búza ára

2023. november 1. 10:40

Amerikában vegyes összkép, míg Európában egyértelmű eladói túlsúly rajzolódott ki a keddi terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.