Kutatók szemtanúi voltak, ahogy egy gyilkos bálna néhány perc alatt egymagában levadászott és megölt egy nagy fehér cápát, majd kiharapta és magával vitte áldozata máját.
A viselkedés, amelyet Dél-Afrika partjai közelében figyeltek meg, azért különösen figyelemre méltó, mert a nagy fehér cápa maga is rendkívül erős és agresszív ellenfél. Emiatt az elejtését a gyilkos bálnák korábban csapatban vagy legalábbis párban végezték.
A gyilkos bálnák nem tudnak ellenállni a cápamájnak
Az orkák – a gyilkos bálna másik neve – nagyon intelligens emlősök, amelyek szívesen vadásznak kisebb csapatokban. Áldozataik főleg fókák, más bálnafajok, vagy ahogy a jelen példa mutatja, akár cápák is lehetnek. Közösen képesek bekeríteni az áldozatukat, és kitartásuknak köszönhetően addig űzni-hajszolni, amíg az teljesen kimerül, és már nem tud védekezni. De egyedül is remek vadászok.
Azonban most először bizonyosodott be, hogy a nagy fehér cápa sincs biztonságban egyetlen orka elől sem.
A gyilkos bálnák a cápa májára pályáznak, ami valószínűleg az egyik kedvenc csemegéjük lehet. A Starboard nevű orka egy 2,5 méteres cápát támadott meg, később pedig a kutatók hajója mellett úszott el, szájában a cápa májával. Ugyanebben az időszakban párban legalább egy másik, még nagyobb, 3,5 méteres nagy fehérrel cápával is végeztek a tengeri emlősök.
A viselkedés izgalmas kérdéseket vet fel
A felfedezés óriási jelentőségű, és további kérdések merülnek fel vele kapcsolatban. Például hogy az orkák milyen mértékben vesznek részt a fehér cápák populációjának szabályozásában – tekintettel egyebek mellett arra, hogy ezek az ragadozók akár az embert is megtámadják, ha éhesek (és ezt nem is lehet rossz néven venni tőlük). Ugyanakkor a gyilkos bálnák intelligenciáját is bizonyítja, hogy képesek új technikákat kifejleszteni annak érdekében, hogy minél jobb minőségű táplálékoz jussanak.
A kutatások nemcsak a gyilkos bálnák viselkedésének megfigyelésére irányulnak. A tudósok azt próbálják kideríteni, hogy milyen hatása van a szinte minden élőhelyen tapasztalható emberi beavatkozásnak a helyi élővilágra és a biodiverzitásra.
(Fotók: Pixabay)