Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.
Akik ma élünk ebben az országban, aligha emlékszünk olyan mértékű szárazságra, mint amilyen idén sújtotta hazánkat. A mezőgazdaság még a 2022-es „évszázad aszályához” képest is súlyosabb katasztrófát élt át, miközben a legnagyobb folyóink, tavaink is megsínylették a tartós csapadékhiányt. Még a Paksi Atomerőmű működése is veszélybe került, és a baj egyelőre nem hárult el, hiszen a paksi vízmércénél még október elején is -122 cm-es vízállás mérhető.
A példátlan szárazság és apadás olyan leleteket hozott felszínre vizeinkből, amelyeket talán a rendkívüli időjárás nélkül sohasem találtunk volna meg. A közelmúltban Dunaújváros közelében bukkant fel egy csodálatos római szobortöredék, amely rögtön nemzetközi hírnévre is szert tett. A felfedezések sora azonban itt nem állt meg, hiszen nemrég a Duna-Ipoly Nemzeti Park honlapján is fantasztikus leletről jelent meg híradás.
Szó szerint évezredek óta rejtőztek legnagyobb folyónk medrében egy jégkorszaki vadló maradványai, amelyek valóban ritkaságszámba menő leleteknek számítanak. A szakembereknek már enélkül is tartogatott különleges látnivalókat a száradó Duna, amelyben most különleges sziklaalakzatokat, geológiai képződményeket, furcsa köveket, víz alatti forrásokat, régi eszközök maradványait találhatták. Az amatőrök szintén lelkesen kutatják át ezekben a hónapokban a medret, bár a fémdetektoros kincskeresés engedélyköteles tevékenység, anélkül tehát illegálisan végzik.
Az ember miatt tűntek el
Az említett jégkorszaki vadlovak csontjai botanikai kutatás, érdekes növényfajok keresése közben kerültek elő. Ezeknek az állatoknak a kipusztulását jórészt az ember okozta, hiszen túlélték a nagyjából 10 ezer éve befejeződött legutóbbi glaciálist, és utána a bronzkorban tűntek el véglegesen a Földről. A mai Kárpát-medencét a jégkorszakban egyébként nem fedte állandó hó és jég, nem volt kietlen, fagyos sivatag, hanem egy fajgazdag, gyepes-cserjés-erdős, mozaikos táj, ahol a lovak is megtalálták életfeltételeiket.
A folyószabályozások előtt a Duna hatalmas ártérrel rendelkezett, ráadásul a jégkorszakban még a vízhozama is nagyobb volt. A ló maradványait alighanem az áradások ragadták magukkal, majd a szállított kaviccsal és homokkal együtt kerültek végleges helyükre. A csontok évezredekre beágyazódtak és megőrződtek, a jelenkor áramlásai azonban kimosták őket és így kutathatóvá váltak.
A híressé vált vadlócsontok dr. Riezing Norbert felvételén tekinthetők meg:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!
