Növényvédelem

Növényvédelmi teendő: Tafrina a kertekben!

Agrofórum Online

Az országban jellemző hűvös, nedves időjárás különböző növényvédelmi feladatokat hoz. Ilyen körülmények között számítani kell a tafrina megjelenésére is, amely már biztosan megtalálta a virágzó barackfákat is - előrejelzés Zsigó György növényorvos nyomán.

Már 4oC környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor
kicsíráznak, megfertőzik a növényt. Kora tavasszal a legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál gondolnunk kell a kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán. Sajnos a kertekben lévő termő fák többsége fogékony erre a kórokozóra. A jelenlegi borult, változékony időjárás pedig kedvez a tafrina fertőzésének. A meteorológusok szerint erre számíthatunk a hónap végéig. Tehát S.O.S. permetezés javasolt és a még csak rügypattanásban lévő fajtákon is el kell kezdeni a kezelést.
A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek.

Bábaszilva a fertőzés nyomán (Fotó: Zsigó György)

Tehát a permetezéssel nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzés lát napvilágot a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény -csökkentett dózissal. Nem perzselik meg a virágokat. Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek biztosan nem okoznak kárt. Az egyik legkevésbé perzselő „réz”, a Cuproxat FW. Ezt a pirosbimbós állapotig majd később, a virágzás után a termés színeződéséig használhatjuk az engedélye alapján.

Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölőnk van, a felszívódó (szisztemikus) Score 250 EC, mely 2024 -ben pl. Yerupaja, Alfa-Solo és Mavita 250 EC néven is kapható a gazdaboltokban.
Az apró leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel érdemes permetezni, tapadást elősegítő segédanyagokkal. Esős, hűvös nyarakon ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor már nem fertőz a gomba. (2021-ben még a nyár közepén is küzdöttünk a tafrinával, lásd középen a 2021. június 08-i fotót.)

2021-ben még a nyár közepén is küzdöttünk a tafrinával (Fotó: Zsigó György)

Ahol kevésbé fogékony fajtákat telepítettek vagy olyan szárazabb, melegebb mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek gyors leszedésével is megelőzhető a tovább terjedése. A fertőzésére fogékony, de jó táperőben lévő fák kibírják a kisebb „fertőzési nyomást”.

A cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a torzan megnyúlt bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20oC átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk.

Vörösen fodrozódó, tafrinás tüneteket mutató levelek (Fotó: Zsigó György)
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lesz-e gond tavasszal a gabonalisztharmattal?

2026. január 16. 07:10

A gabonalisztharmat idén kevésbé fenyeget korai járvánnyal, de a tünetek megfigyelése továbbra is kulcsfontosságú.

Takácsatka-invázió: hogyan állítsuk meg időben?

2026. január 15. 07:10

Pókhálós levelek, sárguló hajtások? A takácsatkák gyorsan pusztítanak – szakmailag megalapozott megoldásokkal védekezhetünk.

Lesz-e idén sárgarozsda? Meglepő válasz 2026-ra

2026. január 14. 07:10

Eltűnt az áttelelt sárgarozsda Magyarországról? Az idei szezon meglepően kedvezően indul a búzatermesztőknek.

A téli fagy hatásai: így pusztulhat el az őszi vetés

2026. január 12. 08:10

A téli fagy nem egyformán veszélyes: elfagyás, kifagyás és felfagyás is fenyegetheti az őszi vetéseket.

A november a precíziós növénytermesztés hónapja az AXIÁL-nál

2019. november 13. 15:47

Novemberben több precíziós növénytermesztéssel foglalkozó esemény megrendezésére került sor az AXIÁL Kft.-nél.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: megjelentek a sárgarozsda első tünetei

2022. május 17. 08:36

A növények intenzív fejlődésével párhuzamosan a most kelő, elsősorban a T4-es életformába tartozó gyomnövényekkel kell megküzdeni.

AgroApp – egy új növényvédőszer-kereső applikáció

2018. március 26. 17:39

Az AgroApp-ban készítmény, hatóanyag, kultúra és károsító alapján tudunk keresni. Az AgroApp ingyenesen letölthető Appstore-ból és Playstore-ból egyaránt.

Kipróbált megoldások a kukorica gyomirtására

2019. február 13. 10:20

A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.