Terményárak

Milyen lesz a termés a heves áradások után az orosz földeken?

Agrofórum Online

Az orosz mezőgazdasági vállalatok munkáját nem zavarták jelentősen a több régióban lezúduló heves áradások – mondta Dmitrij Patrusev moszkvai mezőgazdasági miniszter, enyhítve a termés esetleges pusztulásával kapcsolatos félelmeket.

A tavaszi vetésterület megközelíti az 5 millió hektárt, valamivel jobb ütemben haladnak a munkával a gazdálkodók, mint tavaly – tette hozzá a szakminiszter. Oroszország a 2023-as rekord 147 millió tonna gabona után 2024-ben várja a második legnagyobb termést.

Az idei megművelt terület 300 ezer hektárral 84,5 millió hektárra nő – tette hozzá Dmitrij Patrusev januárban. Összesen 20 millió hektárra kerültek őszi vetésű növények.

125 000 embernek kellett elköltöznie

Észak-Kazahsztán és Oroszország Urál-vidéke a történelmi feljegyzések óta a legsúlyosabb árvizeivel küzd, mivel az olvadékvizek felduzzasztották a világ hetedik leghosszabb folyórendszerének mellékfolyóit, és több mint 125 000 ember kényszerült elhagyni otthonát.

A moszkvai mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy szükségállapotot hirdettek ki Orenburg, Altaj, Kurgan és Tyumen régiókban. A Volga folyó szamarai vidékét is nagy kiterjedésű árvizek fenyegetik – áll a közleményben.

Iparági szakértők szerint a károk mértékét csak a vizek apadása után lehet felmérni.

A szállítási költségek fékezik a ralit

A közelmúltban az orosz búza exportára stabilizálódott egy egész havi emelkedése után, mivel a kikötőkből érkező szállítmányok késése magasabb fuvarköltségekhez vezetett.

A 12,5%-os fehérjetartalmú orosz búza ára a fedélzeten átadva, úgynevezett FOB-szállítással, amikor az eladó saját költségén juttatja el a kikötőbe a termést, májusra tonnánként 210 dollár volt.

Növényegészségügy

„Problémák vannak a növény-egészségügyi bizonyítványok kiállításával egyeseknél, ami a hajók és a teherszállítók kockázatértékelésének növekedéséhez vezetett. Ez megállította a FOB-áraink emelkedését” – tette közzé az IKAR agrárcég.

A Sovecon mezőgazdasági tanácsadó cég ugyanilyen osztályba sorolt búzája tonnánként 210 és 212 dollár között mozgott, többheti növekedés után.

Kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Jövő hét elején padlózhatnak le a terménypiacok

2024. február 24. 09:10

Mínuszokkal ért véget a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is mínuszban zárt, a takarmánybúza ára stagnált.

A globális folyamatokkal csökkentek az orosz árak is

2021. december 15. 07:36

Az orosz búzaexport 37,5%-kal csökkent a 2021/22-es gazdálkodási szezon július 1-jei kezdete óta, a kisebb termés és az exportadó miatt.

Oroszország szerint egy amerikai nagybank leállítja gabonakifizetéseik feldolgozását

2023. augusztus 8. 14:40

A legfontosabb orosz igény az Orosz Mezőgazdasági Bank visszakapcsolása a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerhez.

Ukrajna mezőgazdasági termelésének helyreállítása 20 évig tarthat

2023. június 18. 05:39

Ukrajnában 106 millió tonna gabonát és olajos magvakat takarítottak be 2021-ben az invázió előtt, de a kibocsátás 2023-ban körülbelül 65 millió tonnára csökkenhet.