Állattenyésztés

Hódmezővásárhelyen megnyílt a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok (+KÉPEK, VIDEÓK)

Agrofórum Online

Az agrártámogatásoknak köszönhetően a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, a forrásokkal stabilabbá vált a gazdák helyzete - mondta Nagy István az XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen.

TELJES KÉPGALÉRIÁNK >>>

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, tovább emelkedett a mezőgazdasági foglalkoztatás, hat év alatt mintegy 50 ezer új munkahely létesült. Az ágazatban hozzávetőleg 220 ezren dolgoznak, tavaly 16 és fél ezer állás jött létre. Az agrárexport meghaladta a 8 milliárd eurót.

Nagy István aláhúzta, 2014-2020 között a közvetlen agrártámogatások és a vidékfejlesztési támogatások keretében összesen mintegy 12,4 milliárd euró forrás áll rendelkezésre. Magyarország pozíciója az uniós támogatások tekintetében fajlagosan az egyik legjobb az Európai Unió országait tekintve.

A Több munkahelyet a mezőgazdaságban elnevezésű programot ismertetve elmondta, a tárca nemzeti költségvetésből jelentős, évi mintegy 30 milliárd forintos többletforrást biztosít 2020-ig az állattenyésztési és munkaigényes ágazatok részére.

Nagy István kiemelte, a magyar élelmiszergazdaság előtt álló kihívásokra Magyarország 2017–2050 közötti Nemzeti Élelmiszergazdasági Koncepciója adja meg a választ.  Megjegyezte, a stratégiai cél egy versenyképes, gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható élelmiszergazdaság, amely teljesítményének és hozzáadott értékének folyamatos növelése révén aktívan hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez és a vidéki térségek munkahelyeinek gyarapításához. Kiemelt cél a biológiai sokféleség megőrzése, és a környezetkímélő erőforrások felhasználása mellett fenntartani az ország GMO-mentességét, és garantálni a lakosság biztonságos élelmiszer-ellátását- jelentette ki az államtitkár.

A mezőgazdaság fejlődését a kormány célzott intézkedésekkel, többek között az agárártámogatások növelésével és szerkezetének alakításával, a munkaerő-igényes és nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatok kiemelt támogatásával, kockázatkezelési rendszer működtetésével szolgálja-emelte ki az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Charolais marhák látványos bírálatával is várnak az állattenyésztési napokon

2022. május 2. 14:36

Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.

Solis traktorok 20-tól 90 lóerőig

2018. június 20. 17:32

A 90 LE-s Solis common rail befecskendező rendszerrel, 12/12-es mechanikus váltóval, két pár hidraulikacsatlakozóval, valamint egy és kétkörös légfékkel, tágas, klímával szerelt kabinnal kapható.

Gépészet Videó

A szarvasmarhák ősi genetikája lehet a tejallergia megoldása

2022. május 24. 13:36

A szarvasmarhák ősi genetikát próbálják visszaállítani a Baranya megyei Makrom Kft.-nél, hogy termékeiket a laktóz-intoleranciával vagy tejfehérje-allergiával küzdő vásárlóik is fogyaszthassák.

Bemutatkozik a 10 méteres Caterpillar teleszkópos rakodó (+VIDEÓ)

2018. június 14. 11:16

A 10 méteres Caterpillar 3510D teleszkópos rakodó a gyártó egy régebbi hiányosságát pótolta, 7 és 14 méter között ugyanis eddig nem tudtak gépet ajánlani.

Gépészet Videó