25℃ 17℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Növénytermesztés

No-till és cirok a talajregeneráció jegyében

Agrofórum Online

A talaj regenerációját középpontba helyező mezőgazdasági gyakorlatok, úgy, mint a no-till, szerves elemei a talajforgatás elhagyása, a talaj takarása, takarónövények alkalmazása, valamint a direktvetés is, melyek mind hozzájárulnak a talajegészség helyreállásához, valamint annak hosszú távú fennmaradásához. Május elejére már számos kultúrát elvetettek a gazdálkodók, de a cirok direktvetését még volt lehetőségünk elkapni Uraiújfalu határában...

Tavaly a cirokkal vetett, no-till technológiában hasznosított föld területe kilenc ha-ral nőtt, mely idén már a 70 ha-t is meghaladja. Tamási Péter gazdálkodó a tavalyi évben búzát vetett, melyet egy takarónövény-elegy követett, és tavasszal terminált. A takarónövények faji összetétele évről évre változik. A forgatás nélküli művelési rendszerek alapvetése, hogy a talajt mindig átszője a lehetőleg nagy faji diverzitású növényzet gyökérzete, hiszen ennek folytán alakulhat megfelelően a talaj szerkezetessége, mikrobiológiai összetétele: mindezek pedig a sikeres növénytermesztés alapjai.

A direktvető bevetésen: cirokvetés Uraiújfalun
A direktvető bevetésen: cirokvetés Uraiújfalun (Fotó: Dabis B. Silvius)

A talajközpontú gazdálkodásnak a no-till, vagyis forgatás nélküli művelést tekinti a gazdálkodó, hiszen a talaj természetes szerkezetének visszanyerése, és ezen keresztül a hozamstabilizálás a cél. Ez a második év, hogy cirok vetésére adja fejét Tamási Péter, hiszen az első évben a növény beváltotta az ebben a technológiában hozzá fűzött reményeket, bár viccesen hozzáfűzi:

Egy év nem év a mezőgazdaságban.

Tamási Péter, regeneratív gazdálkodó, Uraiújfalu
Tamási Péter, regeneratív gazdálkodó, Uraiújfalu (Fotó: Dabis B. Silvius)

A Talajmegújító Gazdák Egyesületének tagjaként a gazdálkodó elmondta, keresi azokat a növényeket, amelyeket no-till technológiában alkalmazni lehet, és beilleszthetők a vetésforgóba. Jobb szárazság- és hőtűrő növényt keresett a kukoricánál. Úgy véli, száraz évjáratokban rendkívül kockézatos kukoricét termelni.

Tavaly a cirokkal vetett terület kilenc ha-ra nőtt, mely kiterjedése idén a 70 ha-t is meghaladja.

A gazdálkodó által használat takarónövények faji összetétele évről évre változik, amely szintén támogatja a talaj regeneratív folyamatait…

További részletek a videóban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Változó klíma, adaptív megoldások - online szántóföldi bemutató

2025. június 19. 11:10

Adaptív növények, okos öntözés és precíziós dróntechnológia – ezek állnak a KITE online bemutatójának középpontjában.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató

2025. június 18. 12:10

Hibridválasztástól a drónos növényvizsgálatig – a repcetermesztés kulcslépései a KITE tiszavasvári bemutatóján.

A búza levélrozsdája: már elkéstünk a védekezéssel + videó

2025. június 17. 16:10

A búza levélrozsdája kifejezetten az érzékeny gabonák esetében okozhat problémát.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások kalászosokban

2025. június 17. 12:10

Fenntartható megoldások, új fajták és precíziós technológiák a KITE kalászosokra fókuszáló online bemutatóján.

Már tavasszal is Isterra! - Épülő, versenyképes portfólió a szója és szemescirok piacán

2020. december 8. 10:14

A kiemelkedő termést biztosító kalászos fajtáinkat már mindenki ismeri a közép-európai piacokon. 2021. tavaszától új portfólióval, szója és cirok fajtákkal jelentkezünk. Ezeknek a fajoknak a vetésterülete nem éri el a kalászosokét, de hisszük, hogy a jövőben a klímaváltozás, valamint a vetésváltásban szereplő fajok elkerülhetetlen bővítése okán is egyre sikeresebbek lehetnek.

Ősi gabonanövényben a jövő lehetősége – cirokhibridek a KWS kínálatában

2024. szeptember 20. 12:10

Az őszi és a tavaszi kapásnövények közötti egyensúly megtalálása vagy egy megfelelő vetésforgó kialakítása egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövőben.

A hibrid kukorica, a csemegekukorica és a cirok termésfokozása levélen keresztül

2020. június 29. 10:50

Egy gazdálkodóval folytatott beszélgetés késztetett arra, hogy foglalkozni kellene a hibrid kukorica, csemegekukorica és a cirok tápanyagellátási problémájával.

Jön a nagy cirok podcast - Karácsony előtt érkezik a HEKTÁR új adása

2022. december 15. 11:00

Milyen talaj kell a ciroknak? Lehet-e no-till körülmények között is termeszteni? Fogyaszthatja-e a szemescirkot tejelő szarvasmarha? És mi a helyzet a medvékkel, valamint a terménylopásokkal Erdélyben?