Gépinfo

A H2 Fendt Helios traktor volt a német hidrogénhét sztárja

Agrofórum Online

A német hidrogénhét alkalmából a tiszta energiát szolgáltató megoldásokkal foglalkozó Clean Energy Conversion (CEC) Haren GmbH látta vendégül a H2Agrar projektben részt vevő partnereit.

A projekthez kapcsolódó energiatároló mező helyszínén a partnerek a hidrogén hasznosításának kilátásairól tárgyaltak a politika, a tudomány és az ipar képviselőivel. A Fendt a projektben két Fendt Helios hidrogénmeghajtású traktorral vett részt.

A H2Agrar projekt célja

A CO2-kibocsátás csökkentése a jelen és a jövő egyik legfontosabb feladata, amibe a mezőgazdaságnak is be kell kapcsolódnia, más megoldások mellett a zöld hidrogén hasznosításával. A H2Agrar projekt azt kutatja, hogy a hidrogén felhasználható-e és hogyan az ágazatban.

A projekt 2021 februárjában indult és három évig tartott. A Fendt Helios traktorokat a gazdaságokban a projekt hivatalos lezárása után is még néhány évig használják majd.

Zászlóshajó projekt

A CEC Haren GmbH energetikai központjába, a németországi Harenbe mintegy 160 résztvevő utazott különböző ágazatokból. Olaf Lies, Alsó-Szászország gazdasági minisztere, építésügyi, közlekedési és digitalizációs miniszter már a projekt indulásakor a helyszínen volt, és most megtekintette az elért eredményeket: „A hidrogénhasználat szempontjából zászlóshajó projektről van szó, és megmutatja az Emsland régióban rejlő lehetőségeket. Itt az emberek nemcsak beszélnek, hanem a nehézségek ellenére meg is valósítják, amit elképzeltek.”

Zöld hidrogén megújuló forrásból

A rendezvényen szó esett arról, hogy a közepes méretű cégek milyen kihívásokkal szembesülnek a hidrogénhasználat során a szabályozások következtében és mobilitási szempontból. A hidrogén forrásának is jelentősége van, az energiát a H2Agrar esetében 16 szélturbina szolgáltatja.

A megtermelt áramból két, egyenként 1 MW teljesítményű berendezés akár 900 kg hidrogént is előállít naponta a CEC Haren GmbG területén, amelyet két akkumulátoregység tárol összesen 4 MWh pufferkapacitással. Innen töltik a nemrég épített hidrogéntöltő állomást. Egy elektromos töltőállomás is működik ugyanitt.

Mit tud a hidrogénnel üzemelő Fendt Helios?

A Fendt Helios hidrogéntraktor két prototípusát használják. Ezeken egyenként 5 hidrogéntank található, amelybe 4,2 kg „üzemanyag” fér. A hidrogént 700 bar nyomáson tárolják, a traktor tetején.

„A Fendt Helios minden olyan munkát elvégez a gazdaságokban, amelyet egy hasonló teljesítményű dízelmotoros traktornak kellene elvégeznie. Különböző paramétereket vizsgálunk, mint például a traktor teljesítményigénye és energiafogyasztása a különböző feladatokhoz, valamint az infrastrukturális követelményeket, mint például a töltőállomás” – mondja Dr. Benno Pichlmaier, az AGCO globális kutatási és műszaki igazgatója.

Fendt Helios hidrogénmeghajtású traktor, tetején a hidrogéntankkal

„Az első értékeléseink azt mutatják, hogy a traktor körülbelül 5-8 óra üzemidőre képes egy hidrogéntöltéssel, az alkalmazástól függően. A Fendt Helios idén első alkalommal fog részt venni a betakarításban. Ekkor további betekintést nyerhetünk abba, hogy a hidrogénüzemű traktorok hogyan illeszkednek a mi Fendt Tiszta Energia Stratégiánkba és a fenntartható hajtásmegoldásokhoz” –hangsúlyozta Benno Pichlmaier.

A 2024-es hidrogénhétről

Idén a német hidrogénhét június 15. és 23. között zajlott. A rendezvénysorozat középpontjában a hidrogén különböző formái és felhasználási lehetőségei állnak. A tematikus hetet hatodik alkalommal rendezték meg, az elmúlt két évben már országszerte. A kampányhét keretében tájékoztató rendezvényeket tartanak a közlekedésről és a mobilitásról, a hidrogén előállításáról, tárolásáról és infrastruktúrájáról, valamint ehhez kapcsolódó vitákat, fórumokat rendeznek.

Fotók: Fendt

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Napelemekkel látják el az afrikai sörfőzdéket

2020. január 17. 13:36

A világ legnagyobb sörfőzője kiemelte, hogy 2025-ig el szeretnék érni, hogy globálisan az összes energiafelhasználásokat megújuló energiaforrásokból tudják biztosítani.

Kamarai segítség a napelemes pályázathoz

2019. június 7. 04:47

A napelemes rendszer kiépítéséhez nyújtandó támogatás iránt érdeklődők körében végez előzetes felmérést a kamara.

Újabb mezőgazdasági területeken épülhet napelemes erőmű – itt a lista!

2018. szeptember 27. 08:31

Ismét mezőgazdasági területeket nyilvánított beruházási célterületté a napelemes erőművek megvalósítására irányuló beruházásokkal összefüggésben a kormány.

WWF: Van-e elég fenntartható biomassza Magyarországon?

2022. szeptember 15. 10:36

A biomassza felhasználásának növelése lett az egyik válaszreakció az energiaválságra, holott annak döntő részét biztosító erdeink védelme nem csak természetvédelmi, hanem klímavédelmi szempontból is kulcsfontosságú: a hazai erdők éves szinten az ország kibocsátásának közel egytizedét képesek elnyelni.