Növénytermesztés

Kísérleti eredményekre alapozott tudatos fajtaválasztás – 125 éves a magyar növényfajta-kísérlet

Agrofórum Online

Az első igazán meleg nyári napon zsúfolásig megtelt a Mezőgazdasági Könyvtár Tessedik-terme. A hazai növényfajta-kísérletezés idei 125 éves jubileuma alkalmából a NÉBIH szervezésében kiállítás nyílt az MMgMK-ban.

Cseresznye- és meggyfajták Pölöskéről

A tablókon látható képek és a tárlókban elhelyezett kiadványok, az 1916 óta vezetett törzskönyvek és a kiállított eszközök (pl. kézi kalász dörzsölő, körskálás gyümölcsméret mérő, szőlőbogyó húskeménység-, kocsány szakítószilárdság mérő) végigvezették a látogatót a magyar fajtakísérletezés történetének bő évszázadán az 1892-es magyaróvári kezdetektől egészen napjainkig, amikor a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságánál működik a hazai és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően, az egységes módszereken alapuló magyarországi fajtakísérleti tevékenység. Az ünnepélyes megnyitón a NÉBIH egykori és jelenlegi munkatársai szakterületenként bemutatták a fajtakísérletezés 125 éves történetét, felelevenítették a kiváló kollégák és nemesítő szakemberek életét, munkásságát, főbb eredményeit.


A fényképeken megelevenedik a magyarországi növényfajta-kísérlet 125 éves története

Prof. Németh Tamás akadémius, az MTA Agrártudományok osztályának vezetője előadásában a tudományos élet teljes vertikumát átható paradigmaváltás szükségességére hívta fel a figyelmet, továbbá hangsúlyozta, hogy a magyar agrárium erősségei mellett tisztában kell lenni annak gyengeségeivel is, hisz csak így van remény a mezőgazdasági termelés hatékonyságának fokozására.

A magyar fajtakísérletezés története 1892-ig nyúlik vissza – vették át a szót a NÉBIH munkatársai. Ekkor indult el Magyaróváron, a Magyar Királyi Gazdasági Akadémia Növénytermelési Kísérleti Állomásán, Cserháti Sándor kezdeményezésére a növényfajta-kísérletezés.

Lukács József, elnökhelyettes-igazgató a fajtavizsgálatok hazai megalapítójának magyar nyelvű oktatási tevékenyégéről, elméleti és gyakorlati kutatói munkásságáról emlékezett meg. Cserháti nevéhez fűződik a hazai műtrágyahasználat (szervestrágyázás kiegészítésére) bevezetése, ő tekinthető a tudományos alapon nyugvó magyarországi növénynemesítés megalapítójának is. Munkásságát az a törekvés hatotta át mindvégig, hogy a természettudományi felfedezések gyakorlatba történő átvitele a lehető legrövidebb időn belül valósuljon meg.


Lukács József a hazai növényfajta-kísérlet kezdeteit elevenítette fel

Proksza Péter a biometria szakterületének (biológiai kutatások és kísérletek matematikai kiértékelése) első hazai művelőjének, Sváb Jánosnak az alakját idézte fel. A nagy matematikai tehetséggel megáldott szakember többek között a fajtaelismerést segítő, objektív döntést megalapozó fajtaértékindexet és a szukcessziós terméselemzés módszerét dolgozta ki.


Proksza Péter a biometria első hazai művelőjére emlékezett

Dr. Békési Pál a Növénykórtani Osztály megszervezőjére, Dr. Hinfner Kálmánra emlékezett. A történelem viharai az ő életét sem kímélték. Annak ellenére, hogy az 1947-es burgonyabogár-fertőzés kapcsán a bíróság úgy ítélte meg, hogy nem túlozta el az ezzel kapcsolatos veszélyt, egy hajnalon mégis elhurcolták, és csak 1953-ban szabadult a recski kényszermunkatáborból. Széles érdeklődési körének, szakmaszeretetének és hihetetlen szorgalmának köszönhetően a következő két évtizedben a növénykórtani kísérletek fejlesztésével foglalkozott. Nevéhez fűződik a röjtökmuzsaji Növénykórtani Fajtakísérleti Állomás megalapítása és a provokációs kísérletek megszervezése.


A Tessedik-terem zsúfolásig megtelt

A magyar zöldségnemesítés történetét Dr. Füstös Zsuzsanna elevenítette fel. Legfontosabb zöldségfajaink nemesítésének alapját a hazánkban megtalálható őshonos fajok, a termőhelyi körülményekhez kiválóan alkalmazkodó tájfajták, illetve a fajtalistáról lekerült fajták adják.

Harsányi József a hazai gyümölcsnemesítés legjelentősebb állomásait mutatta be, valamint az 1951-ben induló gyümölcs fajtaértékelés két megközelítési módjáról – termelők igénye alapján végzett, illetve a fajtaoltalmi kérdéseket előtérbe helyező – beszélt, melynek kapcsán kitért a DUS-vizsgálatokra is. Az erdészeti fajtanemesítés nagyjainak arcképcsarnokában Dr. Bach István vezette körbe a hallgatóságot.


Harsányi József a hazai gyümölcsfajta-értékelésről beszélt

Az előadások szünetében betekintést nyerhettünk a jelenlegi cseresznye fajtavizsgálatokba. Márkné Deák Szilvia a pölöskei Fajtakísérleti Állomásról érkezett 18 cseresznye- és 3 meggyfajta kóstolására invitálta a kiállításmegnyitó résztevevőit.

A 125 éves múltra visszatekintő állami fajtakísérletek jelentik napjainkban is a garanciát a korszerű növényfajták köztermesztésbe kerülésére, amely egyúttal az egészséges élelmiszerek előállításának az alapja.

(Polgárné Balogh Eszter – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1000 munkaórát tett idén egy fiatal lány a kombájnjába, őrült dologra vállalkozott

2025. december 27. 16:10

Képtelenség eldönteni, hogy őrült kalandba vagy jól átgondolt vállalkozásba fogott-e egy fiatal gazdalány Amerikában.

Millió hibát elkövethetünk a komposzttea elkészítésekor, felsoroljuk, mire érdemes ügyelni

2025. december 23. 09:10

A komposzt és a komposzttea tulajdonságaiban alapvető különbségek vannak, érdemes ezt figyelembe venni, különben kárt okozhatunk a kertünkben, növényeinkben.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Szándékosan vetették túl sekélyre a gabonát, ez történt vele

2025. december 9. 16:10

Melyikkel ártunk vagy használunk többet: ha túl mélyre vagy túl sekélyre vetjük a magokat? Egy érdekes kísérlet most megmutatja.

Adategyeztetést kér a NÉBIH az új baromfi állatjóléti támogatás kapcsán

2022. október 27. 07:36

A Nébih arra kéri a baromfitartókat, hogy saját érdekükben előre ellenőrizzék, és szükség esetén frissítsék a TIR-ben szereplő adataikat!

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Már tűzifát is "okosan" vásárolhatunk

2020. szeptember 16. 08:41

Tűzifavásárlást segítő online piacteret nyitott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Reménységünk: a parlagfű-olajosbogár

2021. szeptember 27. 09:36

Bár a parlagfű már hosszú évtizedek óta megtelepedett Európában, azonban természetes ellenségei Magyarországon ez idáig még nem jelentek meg. Érthető hát az öröm, hogy immár hazánkban is megtalálható a parlagfű-olajosbogár.