Gépészet

Bátran tankolhat HVO-t a traktorba?

Agrofórum Online

A hidrogénezett növényi olaj (HVO) egyike azon anyagoknak, amelyek forradalmasítják a mezőgazdasági járműveket is. A traktorok, kombájnok és más gépek módosítása nélkül képesek ugyanis 90 százalékkal csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, ami jelentős környezetkímélő tényezőnek számít.

A HVO ráadásul növényi olajokból és hulladékzsírokból készül, nagy mennyiségben előállítható, így támogatja a körkörös gazdaságot. Bármilyen százalékarányban keverhető a hagyományos dízel üzemanyaggal, a gyártása pedig nem érinti hátrányosan az élelmiszertermelést.

Ennyi dicséret után éppen ideje megnézni, hogyan teljesít a hidrogénezett növényi olaj a gyakorlatban. Az Agrarheute német mezőgazdasági szaklap idézett egy 2022-ben elvégzett kísérletet, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan hat a HVO a motorra, illetve annak teljesítményére.

Németországban az úgynevezett HVO100 üzemanyagot (amely szinte szagtalan és tiszta, mint a víz) 2500 üzemórán keresztül tesztelték traktorokban. A legidősebb egy 1997-es Fendt volt, míg a legfiatalabb egy 2021-ben gyártott Valtra T 215 Direct.

Fontos kiemelni, hogy 2025-re a globális HVO-termelés várhatóan meghaladja majd a 30 millió tonnát, vagyis egyre könnyebben elérhető lesz a gazdálkodók számára. Már most több ezer töltőállomás kínálja ezt a fajta üzemanyagot Európában.

Nem ég tisztábban, ha új a traktor

A német TFZ által elvégzett vizsgálatok alapján némileg meglepetést okozott, hogy a legmodernebb traktorokban a HVO nem ég sokkal tisztábban, mint a hagyományos gázolaj. Jelentős különbség a régebbi erőgépeknél figyelhető meg, ahol még nem fordítottak nagy gondot a kipufogógáz kezelésére.

A motor nyomatéka, valamint a TLT teljesítménye valamivel magasabb volt a dízel esetében, vagyis a HVO-ból némileg kevesebb energiát tudott kipréselni az erőforrás (ugyanakkora térfogatra vetítve), ráadásul a hidrogénezett növényi olajból kicsivel többet is fogyasztott. Az AdBlue-fogyasztást viszont a HVO számottevő mértékben csökkentette.

Fontos kiemelni, hogy a kísérleti traktorok HVO-val is megbízhatóan működtek, nem merült fel komolyabb probléma a használata során. Csupán egy járműnél fordult elő, hogy az üzemanyag-szivattyú házában sérült a tömítés az üzemanyagváltást követően, ám azt nagyjából 40 ezer forintos költséggel orvosolni lehetett. Az viszont már korábban is ismert volt, hogy az elasztomer tömítések kevésbé „dagadnak meg” a HVO esetében, vagyis a jelzett problémák gyakrabban előfordulhatnak.

Ugyancsak hátránya a hidrogénezett növényi olajnak, hogy a kenőképessége alacsonyabb a gázolajéhoz képest, ami a fémalkatrészek fokozottabb kopásához vezethet. Összességében azonban nem kell „megijedni” az újfajta üzemanyagtól, hiszen a felsorolt differenciák eltörpülnek a környezetre gyakorolt pozitív hatásaihoz képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aprítás, zúzás vagy talajkopírozás? A Müthing mulcsozói előtt nincs lehetetlen feladat

2025. december 19. 13:10

Méhlegelők, lucernatáblák, zöldugar szegélyek karbantartására egyaránt alkalmasak a Müthing profi kivitelű, elérhető árú szárzúzói.

Kverneland: innovációk, amelyek új korszakot nyitnak a professzionális mezőgazdaságban

2025. december 17. 14:10

A Kverneland idei újdonságai a műtrágyaszórástól a vetésen át a permetezésig minden területen új mércét állítanak: nagyobb precizitás, kisebb környezeti terhelés.

Fliegl SteerX – a fordulékonyság új dimenziója

2025. december 17. 09:10

Az új, elektronikus SteerX kényszerkormányzás kitágítja a tengelykormányzás határait, mivel a rendszernek már nincs szüksége mechanikus kapcsolatra a vontató és vontatmány között.

Magágyat készít, szántást munkál el, bokrosít: Földmester kompaktor

2025. december 16. 13:10

Bár a forgatásos talajművelést egyre gyakrabban kerülik a magyar gazdák is, néha szükség lehet a szántás elmunkálására, de a Güttler Földmester kompaktor emellett magágykészítésre, sőt bokrosító hengerezésre is alkalmas.

Jó negyedévet zárt a török traktorgyártó

2020. május 25. 15:36

A 2020-as évre 28 ezer és 33 ezer közötti traktorgyártást tervez a cég, ebből a törökországi értékesítés 12 500 és 15 500 közötti lehet, míg 10 ezer és 12 500 közötti traktor exportjával számolnak a kilátásaikban.

Jól teljesített a Fendt Nyugat-Európában

2021. január 28. 06:23

Az AGCO közlése szerint a Fendt új szintre lépett az 51 lóerő feletti teljesítményosztályban.

Növeli a Kubota a nagy traktor üzletágát Észak-Amerikában

2019. március 18. 16:05

A Kubota Corporation egy egyedi megállapodást kötött az észak-amerikai Buhler Industries Inc.-el, a Versatile traktorok gyártójával, annak érdekében, hogy bővítse traktorainak palettáját.

A Valtra nagy kihívásra vállalkozott – bárki utána merné csinálni?

2024. szeptember 11. 13:10

Egy Valtra T235 Active traktor 8 hónap alatt érte el végcélját: az Antarktiszon lévő Troll kutatóállomást.