Terményárak

Emelkedett a búza határidős jegyzésára a gabonapiaci jelentés előtt

Agrofórum Online

Amerikában és Európában is emelkedtek inkább az árak a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult, miközben a repce 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce itt olcsóbb lett.

Az amerikai határidős búzapiaci jegyzésár körülbelül 20%-kal esett május vége óta, ami arra késztetett néhány befektetőt, hogy csütörtökön vásároljanak a termésjelentés előtt. Egy bikapiaci vagy akár egy semleges jelentés fellendülést okozhat a búzapiacon.

Ezen túlmenően, a befektetési alapok kereskedői továbbra is nagy mennyiségben tartanak áresésre spekuláló, short pozíciókat és egyesek kihasználhatják a közelmúltban bekövetkezett áresést, hogy fedezzék ezeket a pozíciókat.

Bőséges készlet

A kukorica is drágult, de nagyobb nyereséget nehéz volt elérni, mivel az elemzők elsöprő véleménye szerint az amerikai kukoricakészlet bőségesnek tűnik ebben a szezonban.

Nagyobb brazil termés

A Conab növénytermesztési ügynökség növelte Brazília kukoricatermésének kilátásait az előző hónaphoz képest, míg a szójabab terméskilátásai csak valamivel csökkentek. Az ügynökség várakozásai szerint Brazíliában a kukoricatermelés összesen 115,9 millió tonna lesz, ami 1,7%-os növekedés az előző hónapban jóslathoz képest.

A szójababtermelés 147,3 millió tonna lehet, ami 10 000 tonnával kevesebb az előző hónaphoz képest. A Conab közölte, hogy Brazíliában – amely az Egyesült Államok mezőgazdaságának legnagyobb versenytársa az exportpiacon – befejeződött a 2023/24-es betakarítás.

La Niña

A NOAA Klíma-előrejelző Központja szerint szeptember és november között La Niña rendszer alakulhat ki. Az ügynökség 70%-os esélyt ad a La Niña fejlődésére ezen az időkereten belül, az Egyesült Államok betakarítási időszaka körül.

A Klíma-előrejelző Központ 79%-os esélyt ad a La Niña fennmaradására 2025-ben is. A La Niña időjárási mintázatára vonatkozó előrejelzések a szokásosnál erősebb hurrikánszezonra késztetnek, ami károsíthatja a növényeket fejlődési ciklusuk késői szakaszában.

Európai áremelkedés

Európában a malmi búza 2,5 eurós plusz után 223,25 euróba, a kukorica 4 eurós áremelkedést követően 220 euróba, a repce 0,5 eurós mínusz hatására 476,5 euróba, a takarmánybúza pedig 0,25 angol fontos plusz után 196,5 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Zuhan a konstancai kikötőn keresztüli ukrán gabonaexport

2024. május 19. 16:10

Ukrajna 2024. első negyedévi gabonaexportja harmadával kevesebb, mint egy éve. Az oroszországi búzát súlyosan károsította a májusi fagy.

A termésbesorolások a vártnál kisebb mértékben csökkentek

2023. augusztus 30. 08:40

Erős eladói nyomást lehetett tapasztalni a hét második kereskedési napján a terménypiacokon, mind a tengerentúlon, mind a kontinensünkön.

Folyamatosan halad a vetés, de már megjelentek a károsítók is

2018. október 3. 11:19

Néhány térségben már elkezdődött az őszi árpa és az őszi búza kelése, de az aratással párhuzamosan folyamatosan végzik a többi területen is a vetést.

A hirtelen drágulás után esett a búza és a kukorica ára

2023. július 18. 07:40

Oroszország kilépett a Fekete-tengeri gabonakezdeményezésből, de Ukrajna eltökélt szándéka, hogy továbbra is exportáljon a régióból.