Életmód, gasztronómia

Rászorulókat segítenek a terápiás veteményeskertből

Budapest Bike MaffiaDélKerTÉSZ

Különleges kertet hozott létre a Budapest Bike Maffia: a 2400 négyzetméteres, budapesti farm fő célja a létminimum alatt élő, jórészt hajléktalan emberek megsegítése, így a kertben megtermelt zöldségekkel elsősorban az utcára szorult embereket, míg a gyümölcsökkel gyermekotthonokat támogatnak.

A kezdeményezéshez többek között az 500 szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ is csatlakozott: a szövetkezet egyik legnagyobb beszállítója – az Árpád-Agrár Zrt. – közel 700 palántát ajánlott fel saját palántanevelőjéből a Farmnak. A terápiás kertben egyébként a rászorulók, civilek, iskolások, önkéntesek, szociális dolgozók és cégek együtt töltődhetnek fel, fejlődhetnek, képzéseken vehetnek részt.

Rekreációs és jótékony célokat is szolgál a kert

A Budapest Bike Maffiát (BBM) a társadalmi apátiából való kimozdulás és a tenni akarás hívta életre 2011-ben. Ételadományok elkészítésével és gyűjtésével kezdték a munkát, de az elmúlt években dinamikusan nőtt a szervezet, és új projekteket és aktivitásokat indítottak.

A Budapest Bike Maffia egyik ilyen, egyben legújabb projektje a BBM Farm, amely egy szociális oázis a rászorulók, a civilek, a szociális szakemberek és a kapcsolódó cégek, iskolák számára. A BBM Farm egyszerre teremt terápiás és rekreációs lehetőséget, ad munkahelyet, feltöltődési és fejlődési lehetőséget is. Illetve az itt megtermő zöldségek és gyümölcsök is mind jótékony célt szolgálnak.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott idén az 500 szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ, amelynek legnagyobb beszállítója, az Árpád-Agrár Zrt. közel 700 palántát – köztük uborka, paradicsom, karalábé, valamint paprika- és káposztafélék – ajánlott fel saját palántanevelőjéből a farmnak.

Lehet, pihenni, kikapcsolódni és segíteni is a kertben
Lehet, pihenni, kikapcsolódni és segíteni is a kertben

Kétezer négyzetméteres terület

A Budapest XI. kerületében található, több mint 2000 négyzetméteres kertben lehet főzni, bográcsozni vagy csak egyszerűen ki- és egymáshoz kapcsolódni, játszani, de akár csapatépítőket is tartani. A kert terápiás hatása mindenkinél működik, érkezzen az illető cégtől, iskolából vagy családok átmeneti otthonából.

„A BBM csapat egyik fő célja a létminimum alatt élő, jórészt hajléktalan emberek megsegítése, így a farm veteményesében megtermő zöldségeket is elsősorban nekik ajánljuk fel, míg a gyümölcsökkel gyermekotthonokat keresünk fel. Tehát minden, ami itt megterem, adományba kerül, nem pedig kereskedelmi forgalomba” – emelte ki Balassa Bettina, a Budapest Bike Maffia projektvezetője.

A növények, a magok és a palánták főként adomány és felajánlás útján érkeznek a kertbe, így többek között a DélKerTÉSZ-től is.

Balassa Bettina hozzátette, hogy bár a farmot sikerült júniusban megnyitniuk, rengeteg további tervük van még: „A farmon található egy ház, amely alapos renoválásra szorul, így jelenleg tárolásra használjuk, viszont szeretnénk, ha a jövőben lakhatóvá válna. Emellett a közösségi térre is várnak még fejlesztések, ide egy büfét, egy kis színpadot és kinti tűzrakó helyet, valamint raklapbútorokat álmodtunk meg.”

A BBM Farm és a kapcsolódó szervezetek, személyek hálója
Ábra: Budapest Bike Maffia

A DélKerTÉSZ az évek során több, a Budapest Bike Maffia-kezdeményezésben vett részt. A Budapest Bike Maffia VITAMIN KOMMANDÓ nevű programjában rendszeres zöldségellátmánnyal segíti a hajléktalan embereknek hetente készülő szendvicsek elkészítését. A BBM Kertek projektet – amelyben hajléktalanszállók udvarán alakítottak ki veteményeskerteket – pedig összesen 1800 zöldségpalántával segítették.

A DélKerTÉSZ-ről

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult meg, és közel 500 szövetkezeti tagjának – szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelőtevékenységét fogja össze. A DélKerTÉSZ a legnagyobb termelő- és értékesítőszövetkezet Magyarországon. A kínálat nagy részét a paprikafélék (étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika) alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek. 2021 decemberében a szentesi paprika – ide tartozik a fehér tölteni való (tv), a hegyes erős, a kápia és paradicsom alakú paprika – bekerült a Hungarikumok közé.

Fotók: Dobozi Tibor

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Húsvéti termelői piacok és kézműves vásárok

2025. április 19. 13:10

Húsvét előtt országszerte rendezett termelői piacok és kézműves vásárok élénkítik a helyi gazdaságot, és ápolják a húsvéti hagyományokat.

Praktikus tanácsok gombaszedőknek + videó

2025. április 7. 16:40

A tavasz első gombáit vadásztuk Vass Éva gombaszakellenőrrel a pilisi erdőkben. Megismerkedhetünk a cseh kucsmagombával, az osztrák csészegombával, de mutatunk videónkban még egy gyönyörű, ám mérgező gombát, az óriás papsapkát is.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Hogyan építsünk túlélő kertet?

2022. július 20. 11:34

Nem lehet pontosan tudni, mit hoz a jövő, de ha a lehető legjobban fel akar készülni egy esetleges vészhelyzetre, a saját élelmiszer termesztése az egyik leghasznosabb dolog, amit a maga és a családja érdekében tehet.

Okoz problémát a veteményesben a sároshátú bogár?

2023. április 27. 04:36

Milyen bogár látható a képen? Okoz problémát a veteményesben?

Meddig szüretelhetünk még a veteményesben?

2022. október 16. 05:37

Ősszel egyre többen kérdezik tőlem is, hogy mi vajon meddig szüretelünk? Titkon mindig reménykedünk a hosszú indiánnyárban, azért a korai fagyok bekavarhatnak a mi elképzeléseinkbe is.

Júliusi tennivalók a veteményesben

2021. július 13. 09:20

A júliusi időszakban már igen sok kerti teendő van, amire lehet nem is lesz minden nap időnk. Kihívás lehet a nagy kánikula, a hirtelen virágba forduló zöldségágyás, de ugyanúgy a poloskák, levéltetvek sem tétlenkednek a kiskertben.