27℃ 17℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Növénytermesztés

„Szénné ég” most már a kukorica, a hozamcsökkenés látványos és riasztó

HungaroMet/Agrofórum Online

Nem lehetnek illúziónk, az előttünk álló 8-10 napban tovább folytatódik a kánikula, míg záporok, zivatarok csak elszórtan alakulhatnak ki, a földek csupán kisebb foltokban ázhatnak meg.

Rettegve várták a keddet a gazdák, hiszen erre a napra ígérték a legmagasabb csúcshőmérsékletet a meteorológusok, a déli országrészben akár 42 fokos hőséget. Figyelmeztető előrejelzést is kiadtak Magyarország egész területére, mivel a Dunántúl nyugati, északi részein és az Északi-középhegységben 27, másutt 29 fok körül vagy felett alakult a napi középhőmérséklet.

Zápor, zivatar csak szórványosan fordult elő, márpedig a kiadós csapadék régóta elkelne a kultúrnövényeinkre. A napraforgó is egyre rosszabbul néz ki, de igazából most a kukorica sínyli meg a legjobban a kánikulát.

Rettenetesen romlik a kukorica állapota Békésben – erről írt a Beol.hu megyei portál is, kiemelve, hogy a levegő már az éjszaka folyamán sem hűl le, ez pedig megsokszorozza a növények szenvedését. Becslések szerint napi 200 ezer tonna kukorica megy veszendőbe ezekben a napokban országosan, a hozamcsökkenés látványos és riasztó.

6 tonnát adott a búza Békésben

A Békés vármegyei betakarítási bizottság legutóbbi ülésén az is elhangzott, hogy az őszi árpát azon a vidéken 6,1 t/ha termásátlaggal aratták le, a búza átlaghozama pedig 6 t/ha. A szalmabetakarítás 80 százalékon, a tarlóhántás 35 százalékon áll.

Ami az átvételi árakat illeti, az őszi árpa tonnájáért 50-52, a takarmánybúzáért 62-64, a malmi minőségű búzáért 66-69 ezer forintot fizetnek tonnánként. A repce felvásárlási ára 180-190 ezer forint körül alakul tonnánként.

A HungaroMet legfrissebb agrometeorológiai jelentése nem ígér túl sok jót, az előrejelzés szerint tovább fokozódik az aszály. Sürgősen esőre lenne szükség, de erre a következő 8-10 nap során kicsi az esély, csak elszórtan alakulhatnak ki záporok.

A 30 napos csapadékösszeg szinte már az egész országban hiányt mutat az átlaghoz képest, helyenként már 50-60 mm csapadékkal maradunk el az átlagtól. A 90 napos összeg is csak északnyugaton és északkeleten van pluszban a szokásoshoz képest, az ország nagyobb része hiányt mutat.

A fölső 50 cm-es talajréteg országszerte egyre szárazabb, sőt egyre nagyobb területen már kritikusan száraz. A legrosszabb a helyzet a Duna-Tisza közén, a Dunántúl keleti szélén, illetve a Maros-Körös-közének nyugati felén.

Havi 100 mm eső kellene

A napraforgó és a kukorica virágzik, most igényelnék a legtöbb nedvességet, havi 100 mm eső lenne az ideális. Ezt azonban öntözés nélkül sehol nem kapják meg az országban, a talaj egyre jobban kiszárad.

A hőség az aszállyal párosulva rendkívül kedvezőtlen, és ez a termésátlagokban is meg fog mutatkozni. A fejlettség időben valamivel megelőzi a szokásos szintet, zöld tömegben egyelőre nem látnak nagyon nagy elmaradást a műholdak.

A folytatásban lényeges változás nem várható időjárásunkban: marad a hőség, míg záporok, zivatarok csak elszórtan alakulhatnak ki, csak kisebb foltok ázhatnak meg. Területi átlagban a következő 8-10 nap során számottevő mennyiségű csapadék továbbra sem valószínű, így a talaj tovább fog száradni, az aszályos terület kiterjedése jelentősen nőni fog, az aszály még tovább fokozódik.

A hőmérsékletben annyi változás valószínű, hogy a hét második felében pár fokot enyhül a hőség. A csúcsérték a hét végén már „csak” 30 és 35 fok között valószínű. Ez a nagy meleg mind a növényeknek, mind az állatoknak komoly stresszt jelent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Melyik repcehibrid hozza a legtöbbet? Mutatjuk az eredményt

2025. augusztus 27. 14:10

Idén 16 repcehibrid szerepelt a GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletében. Az eredmények értékes támpontot adnak a gazdálkodóknak.

Kilőtték a rakétákat: kilőtt a búza ára is

2024. április 23. 09:40

A búza határozottan kezdi a hetet, mivel folyamatosan fennáll az orosz-ukrán háborús kockázat.

Meddig és hogyan növelhető a kukoricavetés sebessége? - Amerikai szakértők válaszolnak

2021. április 20. 04:36

Nagy sebességű vetésre alkalmas vetőgépet több társaság fejlesztett és ajánl.

Hatékony posztemergens kukorica-gyomirtás változó körülményekre

2023. május 9. 06:34

A korábbi szezonok időjárásának változatossága, a herbicidhasználat és egyéb antropogén tényezők nagyban hozzájárultak a kukorica gyomosodásának megváltozásához. Az utóbbi évek hozadéka, hogy egyre több egyszikű növény gyomosít a kukoricatáblákban.

A kukorica és a búza is drágult a meleg idő miatt

2024. augusztus 28. 06:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.