Életmód

A lecsó sokféleképpen elkészíthető – lássuk!

Agrofórum Online

Ahány konyha, annyi szokás, mondják, és ez a lecsóra is igaz. Mert ki klasszikusan, ki pedig gombával szereti, mások húsmentesen, megint mások rizsesen. De milyen a klasszikus lecsó és milyen alapanyagokkal lehet ízesíteni, hogy soha ne legyen unalmas?

Nos, az alaprecept a következő:

Klasszikus lecsó

Hozzávalók: 500 g paprika, 500 g paradicsom, 2 vöröshagyma, 3 evőkanál zsír, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál (füstölt) fűszerpaprika, só, bors

Elkészítés: Megtisztítjuk és felaprítjuk a zöldségeket. Egy kevés zsíron üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, majd lehúzzuk a serpenyőt a tűzről és hozzáadjuk a fokhagymát is – folyamatosan kevergetni, különben, ha odakap keserű lesz!

Hozzáadjuk a paprikát, 5-10 percig keverjük a tűz felett, majd megszórjuk pirospaprikával (ekkor már lesz leve) és hozzáadjuk a paradicsomot. Addig főzzük, amíg a zöldségek enyhén megpuhulnak. Friss kenyérrel tálaljuk.

A lecsó egyébként sosem unalmas, hiszen frissen felszelt paradicsom, paprika és hagyma alkotja az alapját. Amit aztán különféle finomságokkal ízesíthetünk, ám hiába a megszokott ízek, talán néha mégiscsak jól esik mindenkinek egy kis változatosság. Lássuk, milyen alapanyagokkal tudjuk még izgalmasabbá tenni az asztalunkra kerülő lecsót!

További hozzávalók:

  • Kolbász: A magyar konyha nem létezhetne kolbász nélkül, és bár a klasszikus lecsó receptbe nem szükséges kolbászt tenni, egy karakteresebb csípős vagy füstölt kolbász egészen egyedivé teheti a megszokott ízeket.
  • Szalonna: Ezek a hozzávalók nemcsak ízletesek, hanem füstös, mély ízt adnak a lecsónak, ami tökéletesen kiegészíti a zöldségek természetes édességét.
  • Gomba: A gomba a vegán lecsók kedves kiegészítője, ami feldúsítja az ételt és fehérjével látja el, anélkül hogy hús kerülne bele. Kiválóan illik a paradicsomos ízvilághoz és egyedivé teszi a lecsót.
  • Cukkini, padlizsán: Nyáron olcsón kapható mindkét zöldség, amelyek tökéletesen illenek a lecsóhoz. De csak azok számára jó ez a variáció, akik egyébként is szeretik a cukkinit és a padlizsánt.
  • Tojás: Van, aki egyenesen a kész lecsóval összekeveri a rántottát vagy belefőzi a felvert tojásokat, míg mások külön tálalnak rántottát és lecsót, hogy ki-ki kedve szerint vegyen belőle a tányérjára. A tojás csodálatosan passzol a lecsó ízvilágához, és laktatóbbá, különlegesebbé teszi – kiváltképp, ha szalonnával gazdagítva sütjük meg.
  • Rizs: Sokan egyenesen „szentségtörőnek” találják, ha valaki főtt rizzsel tálalja a lecsót, pedig tökéletesen illik hozzá. Gondoljunk csak a lecsós (hús)szeletre, amit szintén főtt rizzsel együtt tálalnak, és harmonikus ízvilágot adnak.
  • Nokedli: Meghökkentőnek tűnhet azok számára, akik a klasszikus lecsót kedvelik és csak kenyeret esznek hozzá, de Magyarország sok táján nokedlivel tálalják a lecsót, ami, hiszik vagy sem, így is nagyon finom.
  • Virsli: Alapvető plusz alapanyagnak számít a lecsókészítés során, hiszen nagyon jól illik a paradicsomos ízvilághoz és még inkább főétellé avanzsálja a lecsót.

Bár a hagyományos lecsóhoz nem szükséges, erős paprikával, chili paprikával is meg lehet „bolondítani” a lecsót. Aki pedig kedveli, olyan zöldfűszerekkel gazdagíthatja az ízét, mint a bazsalikom, a petrezselyem, a kakukkfű, az oregánó vagy a majoranna.

Akárhogy készítjük is el, ezzel az étellel nem lehet nagyot hibázni. A legfinomabb azonban plusz alapanyagokkal gazdagítva, akár bográcsban elkészítve – és lehetőleg a szabadban (kertben, teraszon) elfogyasztva, hiszen ennél nyáriasabb étel aligha létezik a magyar kulináriában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Csíz sajtműhely: sajtkészítés mesteri szinten

2021. november 27. 07:36

Kun Anita sajtmesterrel a Csíz sajtműhely tulajdonosával a termékeikről, minőségbeli követelményekről, a nemzetközi versenyekről, sőt még az "ellopott" sajtról is beszélgettünk.

Majonéz: egy kis kémia a konyhában

2018. december 22. 04:38

A majonéz olajból, tojásból, ecetből vagy citromléből áll, mégsem válik szét alkotórészeire, ennek titka pedig a tojássárgája „kémiájában” rejlik.

Hogyan lesz egy régészből FerMentor?

2021. június 27. 10:38

A fermentálást konyhatechnológiailag úgy határozhatjuk meg, mint szerves anyagok mikroorganizmusok segítségével, kontrollált körülmények között történő bontása/erjesztése.

A magyar gasztronómia kincseit meg kell őriznünk

2021. augusztus 23. 08:39

A tésztafogyasztás hazánk gasztrokultúrájában is meghatározó. A világban Olaszországban a legmagasabb az egy főre jutó száraztészta fogyasztás, Magyarország a 15. helyen van 7,1 kg/fővel.