31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Gépinfo

A talicska és villa helyett megszületett a gép, amely már képes az istállókban manőverezni

Weidemann GmbH

Kereken fél évszázados jubileumát ünnepli a Weidemann Hoftrac, amely új fejezetet nyitott a mezőgépek történetében.

A német Weidemann GmbH az 1960-as alapítása óta jelentős ismertségre tett szert magas minőségű homlokrakodóival és teleszkópos rakodógépeivel. Ezeket ma már a mezőgazdasági telepeken éppúgy haszonnal alkalmazzák, mint a lovardákban, kertészetekben, de akár kommunális célokra is, valamint egyéb területeken.

Fennállása óta a gyártó 160 ezer gépet értékesített, és idén fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen kereken 50 éves lett a Hoftrac kis kompakt rakodó. Az első prototípusokból, amelyeket még egyszerű háromkerekű rakodóként terveztek, 1972-ben és 1973-ban egy kis, csuklós homlokrakodó született, amelyet fejlesztői, a Reinhold és Oswald Weidemann testvérek a modern „Hoftrac” névre kereszteltek.

A Weidemann Hoftrac jól manőverezhető, nagy teljesítményű, nagyon rugalmas – és rendkívül kompakt. Az első szériában gyártott Hoftrac, a Perfekt 130 modell 1974-es kifejlesztésekor pontosan ezeket a szempontokat tartották szem előtt.

Gyakorlatias megoldás

A kis, piros csuklós rakodók már a kezdetektől elsöprő sikert arattak. Mire épült a Weidemann Hoftrac modellek és nagyobb „testvéreik” sikere? Akárcsak most, a gépek akkor is valódi, gyakorlatias megoldást jelentettek egy-egy feladatra.

Az 1970-es évek elején a Weidemann testvérek a hesseni Diemelsee-Flechtdorfban lévő műhelyükben olyan gépen dolgoztak, amely a pajtába is képes volt behajtani, hogy ott dolgozzon.

Mindaddig ez aligha volt lehetséges, hiszen még az 1950-es és 1960-as évek új épületeiben is általában csak az etetőasztal volt megközelíthető talicskával. A tehenek mögött is csak egy talicska fért el. Ez azt jelentette, hogy az etetést és a trágya eltávolítását csak kézzel, talicskával és villával lehetett elvégezni.

A Hoftrac fejlesztésének fő célja tehát kezdetben az volt, hogy a fáradságos munkát géppel helyettesítsék. A gépnek képesnek kellett lennie a szűk sorokba behajtani, és ott is dolgozni. Ezért a Weidemann olyan gépet akart építeni, amely a lehető legkeskenyebb, ugyanakkor rendkívül jól manőverezhető és erős. Szerették volna gépesíteni a kimerítő kézi munkát, függetlenül az épület adottságaitól. Ezt csak csuklós rakodóval lehetett megvalósítani.

Új piaci szegmens

A Perfekt 130-as modell sorozatgyártásának 1974-es elindításával megalapozták a mezőgazdasági gépészet valódi sikertörténetét. Ezzel a géppel a Weidemann teljesen új piaci szegmenst nyitott meg a mezőgazdasági gépek terén a kereskedők és az egész iparág számára.

A Perfekt 130-assal attól fogva könnyűszerrel behajthattak az istállókba és dolgozhattak a kis géppel. A kereslet érthetően nagy volt, így a következő években a modellválaszték és a darabszámok folyamatosan nőttek.

Azóta több gépgeneráció követte egymást, és különféle szerelékeivel a Hofracok a gazdaságokban igazi multifunkciós eszközökké váltak, amelyek számos munkafeladat ideális megoldását jelentik.

Kezdetben a trágyavilla és a belőle kifejlesztett harapófogós villa, valamint a kanál voltak a legelterjedtebb eszközök a mindennapi használatban, de ma már szerelékek széles választékát kínálják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

A Manitou forgalma 1,6 milliárd eurót ért el

2018. április 9. 10:48

A tavalyi év második felében mutatkozó erős emelkedés segítségével a Manitou 1,6 milliárd eurós bruttó eladást ért el az év végére.

Homlokrakodók MTZ traktorokra – itt a legjobb megoldás

2018. január 27. 20:56

A német STOLL most még nagyobb hangsúlyt fektet az MTZ-kre és rendkívüli árkedvezménnyel kínálja homlokrakodóit.

A Kubota új "LX" kompakt traktor szériája

2021. június 28. 05:37

Megérkezett az új Kubota "LX", a márka új, univerzális kompakt méretű traktor szériája. Megszokott japán minőség, ezúttal akár kommunális, anyagszállítási, fűnyírási munkákra is.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 3.

2022. március 16. 05:36

A sorozat harmadik fejezetében az univerzális kategória döntőseit (Case IH Puma 175 CVXDrive, Massey Ferguson 5S, Valtra G sorozat) ismertetjük és a győztesét részletesen bemutatjuk.