Életmód, gasztronómia

Hogyan szabaduljunk meg a kerti hulladéktól?

Agrofórum Online

Akár át akarja alakítani a kertet, akár csak rendszeres karbantartást végez, valószínűleg keletkezik némi kerti hulladék. Íme, néhány ötlet a kerti anyagok újrafelhasználására, valamint néhány lehetőség az eltávolításukra.

A kerti hulladékok egy részéről hamar kiderül, hogy nem is hulladékok. A növényi maradványok a legtöbb esetben akár fél év komposztálhatók, szagtalanok, és elférnek a kert sarkában, ezzel rögtön a tápanyag-utánpótlásról is gondoskodhatunk.

A nagyobb rönkökből kisebb halom építhető, ami megannyi egészen biztosan hasznos élőlénynek adhat otthon, ezzel segítve az összetettebb biológiai rendszer kialakulását. A kő és a föld ugyan nem való a komposztba, de ha mi nem, hát valaki más még jó eséllyel szívesen használja.

És persze vannak olyan anyagok is, amelyek már nem hasznosíthatók – de ezeknek sem az erdőszélen vagy a szántóföldön van a helyük. Sok hulladékudvarban már Magyarországon is ingyen beveszik a háztartásokban keletkező lomot.

Az első lépés mindig a tervezés

A rutinszerű kerti karbantartási feladatok, mint például a fűnyírás vagy a lágyszárú növények visszavágása, zöldhulladékot termelnek. Ha pedig burkolatot cserél a teraszon, vagy a kipusztult tujasort kell eltávolítani, akár nagy mennyiségű hulladék is keletkezhet. Amikor valamilyen átalakítást tervez, becsülje meg, hogy mennyi és milyen típusú hulladék keletkezik. Azt is át kell gondolni, hogy a hulladékot hol lehet ideiglenesen tárolni.

Újrahasznosítás

A komposztálás a legkézenfekvőbb: egyszerű, de nagyszerű lehetőség a kerti hulladék hasznos komposzttá alakítására. További információért lásd a komposztálásról szóló cikkeinket itt és itt.

Használja fel a lehullott leveleket: már közeleg az ősz, a fák és bokrok ilyenkor hatalmas mennyiségű levelet hullatnak – ebből egyaránt készíthető mulcs vagy komposzt, teljesen felesleges és pazarló megoldás zöldhulladékként elvitetni.

Készítsen mulcsot a levágott ágakból: ha nincs otthon, bérelni is lehet ehhez a munkához mulcsológépet. A faaprítékkal aztán befedheti a kerti utakat, vagy a dísznövények köré szórhatja. A mulcs előnyeiről itt olvashat többet. Kiegészítenénk azzal, hogy télen is rendkívül hasznos, mert a fagy ellen védi a növények gyökereit.

A díszfüvek és lágyszárúak is alkalmasak mulcsnak: csak vágja le, majd vágja apróra az elhalt részeket metszőollóval, és szórja vissza a növények alá.

Rönkök felhasználása: a rönkök felhasználhatók utak vagy szegélyek készítésére, ülőhelyek kialakítására, és halomba rakva otthont adhatnak a vadon élő állatoknak. Érdemes azonban a láthatóan beteg részeket eltávolítani, mert fertőzőek lehetnek.

Mulcs fűnyesedékből: nem kell a fűgyűjtő a fűnyíró gépre, ha sűrűn nyírjuk a gyepet (1 cm-t vagy kevesebbet vágunk, és szárazat). A lenyírt részek gyorsan lebomlanak, és tápanyagokkal gazdagítják a talajt. Egy kevés fű a frissen telepített növények tövéhez is kerülhet.

Hogyan ártalmatlanítsuk a kerti hulladékot?

Manapság már kötelező a zöldhulladék gyűjtése, tehát amit nem tudunk felhasználni, azt az anyagot gyűjtse össze és tegye ki.

Ha van olyan anyag, amire már nincs szüksége, de még használható, egy helyi közösségimédia-csoportban hirdesse meg. Ilyenek a föld, rönkök, járólapok stb. Ön megszabadul a felesleges holmiktól, más meg örül neki, kell ennél több?

Vigye el a szeméttelepre! Manapság már az egész országban vannak olyan Mol MOHU-s telepek, ahol szinte mindent bevesznek, ráadásul ingyen. Ha végképp nem tud mit kezdeni a hulladékkal, ez a legbiztosabb, legtisztább megoldás. A helyszínekről a MOHU oldalán tájékozódhat.

Béreljen konténert! Ha sok a szemét, akkor legvégső esetben a konténer marad. Fizetni kell érte, de ez talán természetes is, és biztosak lehetünk benne, hogy a hulladék a megfelelő helyre fog kerülni.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Spórolhat a főnök a fűtésen a dolgozók kárára? A válasz több mint meglepő

2025. december 5. 09:10

A munkaadó határozza meg, milyen hőmérsékleti körülmények között dolgozzanak a munkavállalói? Egyáltalán nem, erre is egzakt jogszabályi előírások vannak.

Levághatom a szomszédból átnyúló faágakat és akár el is tüzelhetem azokat?

2025. december 2. 09:10

Mit tehetünk azokkal az ágakkal, levelekkel, termésekkel, amelyek a szomszéd fájáról, bokráról potyognak át hozzánk? A válasz meglepő!

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.

Öt étel, amely valóban életveszélyes lehet

2025. november 29. 07:10

Van öt olyan élelmiszer a világon, amelynél egyetlen hiba is végzetes lehet – mégis milliók fogyasztják nap mint nap.

Újabb magyar cég léphet be a komposztálható műanyagok piacára

2022. április 23. 07:39

A Horváth Fólia Kft. fóliagyártó berendezéseket vásárol a támogatásból.

A kerti hulladék csökkentésének 7 módja

2022. szeptember 30. 13:39

A kertészkedés ma már sokkal több egy izgalmas hobbinál, hisz ez egyfajta állásfoglalás is – egy bizonyos életmód mellett, amit magunknak választunk.

Így komposztáljunk helyesen, szagmentesen!

2024. május 30. 07:10

Sokan azért nem komposztálnak, mert úgy gondolják, hogy büdös lesz, valójában pedig, ha helyesen végzik, a komposztálás nem jár kellemetlen szagokkal.

Jó idő lesz hétvégén! Hozza formába a kertet

2020. március 27. 11:12

Beköszöntött a tavasz, ami mindig sok feladatot tartogat számunkra az udvaron, azonban talán most, hogy az otthonunkhoz vagyunk láncolva, még fontosabb, hogy a kertünk egy idilli, nyugalmas, biztonságot sugárzó pihenőhelyként szolgáljon.