18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár
Gépinfo

Sárga festést kapott az MTZ traktor, így is észbontóan néz ki

Agrofórum Online

Ritka látványnak számít egy sárga színű Belarus/MTZ, amelyet – legalábbis ezzel a meghajtással – biztosan nem láthatunk majd az európai uniós piacon.

A fehérorosz Belarus/MTZ egyike a világ legnagyobb traktorgyártóinak. Az orosz-ukrán háború miatti megszorítások, szankciók évek óta őket is sújtják, ennek ellenére azonban szinte folyamatosan fejlesztik és újítják meg a termékkínálatukat.

Még tavasszal érkezett a hír, hogy a gyártási folyamatuk szervezését új szintre emelik, ami akkor azt takarta, hogy jelentősen leegyszerűsítik a festési eljárást. Korábban a piros mellett fekete szegélyeket és szürke keréktárcsákat alkalmaztak, illetve kék-fekete kombinációt fekete felnikkel. Helyette maradt dominánsként a vörös, de azért a burkolat egyes részein továbbra is feltűnik a fekete.

Ennek nyilvánvalóan gazdasági okai is vannak, a háborús helyzet miatt alighanem nehezebben megy számukra az anyagbeszerzés. Éppen ezért meglepő, hogy a napokban a fent vázolt alapelvtől eltérő erőgépet mutattak be, amely vörös helyett sárgában pompázik.

Maga a 2022.3-as modell nem újdonság, a szokatlan fényezést pedig az indokolja, hogy a Belarus/MTZ ezt a verziót reptéri használatra szánja, ahol kiemelt követelmény a jó láthatóság. A fehérorosz sajtó csupán annyit közölt, hogy egy moszkvai repülőtér volt a megrendelő, pontosabb részleteket nem árultak el.

Az erőgépeket elsősorban szállítási feladatokra használják majd, de különféle szerszámokkal szerelve tisztítási-karbantartási célokra is alkalmasak. A meghajtásról 212 LE-s MMZ D-260.4S2 motor gondoskodik, amely csupán a Stage II emissziós előírásokat képes teljesíteni, így az Európai Unióban például nem forgalmazható a traktor.

(Fotók: Belarus Tractors/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Sekély művelés 12 méteren: AMAZONE TopCut 12000-2T

2025. április 12. 16:10

Az AMAZONE TopCut 12000-2T, egy 12,1 m munkaszélességű kombinált aprítóhenger, rugalmasan alkalmazkodik a különböző növénykultúrákhoz.

AMAZONE Venterra VR 4: maximális precizitás a gyomirtásban

2025. április 5. 16:10

Az AMAZONE legújabb fejlesztése, a Venterra VR 4 kultivátor hatékony, precíziós megoldás a mechanikus gyomirtás terén.

Integrált növénytermesztés: technológia és jövő

2025. március 29. 13:10

Az idei Agritechnica szakkiállításon az integrált növénytermesztés új lendületet kap a modern technológiák és a precíziós megoldások révén.

Ha zöldtakarmány-gépeket keres, itt a legszélesebb a kínálat Magyarországon

2024. június 24. 08:40

A Start Agro Kft. a McHale szálastakarmány-gépei mellett a Massey Ferguson zöldtakarmányos gépeit (kaszák, rendképzők, rendterítők) kínálja.

Ha gazdálkodó a lakberendező - Menő bútorok veterán traktorokból

2018. április 24. 05:56

Minibár a benzines kannából, asztal és bárpult a motorháztetőből, szék a traktorok üléséből, asztali lámpa John Deere tartozékokból.

Solis traktorok 20-tól 90 lóerőig

2018. június 20. 17:32

A 90 LE-s Solis common rail befecskendező rendszerrel, 12/12-es mechanikus váltóval, két pár hidraulikacsatlakozóval, valamint egy és kétkörös légfékkel, tágas, klímával szerelt kabinnal kapható.

Gépészet Videó

Nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás Szlovéniában

2019. szeptember 5. 12:52

Az ágazatban zajló innováció, technikai fejlődés nyomon követésének, továbbá a termeléshez, tenyésztéshez szükséges input anyagok, gépek forgalmazóival történő kapcsolattartásnak egyik kitűnő helyszíne az AGRA, Gornja Radgonán.

Gépinfo Képgaléria