20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Állattenyésztés

10 kreatív ötlet, baromfitartóknak

Agrofórum Online

A felsorolt ötletek ugyan közel sem professzionálisak, de sok esetben jól jöhetnek, és egyszerűen kivitelezhetők. A csirkék, tyúkok és kakasok biztonsága és jóléte pedig ezekkel is biztosított.

Csibeól

Az embergyerekek hamar kinövik a járókát, amibe a szülők alkalmanként beleteszik őket. Viszont ezek a kiszuperált és feleslegesnek tűnő eszközök még kiváló szolgálatot tehetnek csibeólként vagy kifutóként, amíg a fiatal madarak elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy a felnőtt baromfik közé kerüljenek. Ezt követően a tisztítása is egyszerűen megoldható egy slaggal. A járókát potom pénzért használt babaholmikat kínáló oldalakon tudja beszerezni.

Csirkeetető házilag

Nem feltétlenül kell a profi etetőt megvásárolni. Csirkeetető készítése otthon: vágja le egy nagyobb és egy kisebb vödör alját. A nagyobb aljára és a kisebb felső részére lesz szüksége ezután. Csavarozza három-négy L alakú konzol hosszabb oldalát a kisebb vödörhöz úgy, hogy néhány centivel túllógjon az alján. Csavarozza a konzol másik felét a nagyobb vödör aljához. Így egy profi és stabil etetőhöz jut, két vödör áráért.

Húsvéti műanyag tojás újrahasznosítása 1.

A tyúkoknak megvan az a rossz szokásuk, hogy időnként csipegetik a tojásokat. A régi műanyag húsvéti tojásokat töltse meg csirketrágyával, és tegye a tyúkól köré. Amikor egy-egy csirke belecsíp, kellemetlen meglepetés éri.

Húsvéti műanyag tojás újrahasznosítása 2.

Minden tojófészekbe tegyen egy-egy műanyag húsvéti tojást. Ez arra ösztönzi a tyúkokat, hogy az összes fészket használják.

Baromfiülőrúd létrából

Ülőhely építhető az ólban akár egy kiszuperált falétrából is. Lánccal és két zsanérral rögzíthető a falhoz, így tisztításkor felhajtható. Erre az időre egy kampóval lehet biztonságosan rögzíteni.

Ragadozó madár távol tartása 1.

Erősebb horgászzsinórt kell a kifutó tetején oda-vissza rögzíteni úgy, hogy a sorok 6-8 centiméterre legyenek. A zsinór visszaveri a fényt, ezzel távol tartja a madarakat.

Ragadozó madár távol tartása 2.

Ha a tyúkok szabadon mászkálhatnak a kertben, még nagyobb az esélye, hogy a ragadozó madarak esetleg lecsapnak rájuk. Ha van otthon feleslegessé vált, fényes felületű alumíniumtepsije, azokat egy fára fel lehet kötözni. A mozgásukkal és csillogásukkal elriasztják a ragadozókat. De akár műanyag doboztetőket is bevonhat alumíniumfóliával, az is hasonlóan jól funkcionálhat.

Hordozható csirkeól

Aminek kereke van, az gurul, ami gurul, az mobilis. Akár egy nem használt talicskára vagy utánfutóra is épülhet kisebb csirkeól, mindenféle maradék anyagból. Szükség esetén arrébb tolható az egész szerkezet.

Hogyan kerülhető el, hogy a csirkék ráüljenek az etetőre?

A nagyszerű találmány, a csirkeháló ebben az esetben is kézenfekvő megoldást jelent: egyszerűen tekerjük rá az etető tetejére. Az nyeklik-nyaklik, és kényelmetlen a baromfik számára.

Kutyatámadások megelőzése

A kutyatámadások megelőzése érdekében igazán egyedi ötlet az ipekakuánát tartalmazó szirup. Az ipekakuána ugyanis természetes hánytatószer. A szirupból lehet a csirkék hátára kenni egy 2-3 centiméter széles csíkot. A ragadozók nem lesznek tőle boldogok, a csirkék viszont hosszú életet élhetnek.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Nőtt a szarvasmarha kivitel

2018. május 10. 06:55

Marhahúsból 40 százalékkal többet szállítottak külföldre a feldolgozók, az áremelkedésnek köszönhetően a kivitel értéke ennél is nagyobb mértékben, összesen 64 százalékkal bővült.

Július 31-ig igényelhető a tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása

2019. július 8. 14:03

Az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatás kifizetését a Magyar Államkincstár azon ügyfelei igényelhetik, akik rendelkeznek a 2018/2019. tárgyévre vonatkozó támogatási kérelemnek helyt adó, részben helyt adó határozattal.

Nőhet a baromfihús ára

2020. január 21. 10:35

A sertéshús tavaly 20 százalékkal drágult, miközben a baromfitermékek ára alig emelkedett, sőt, például a csirkemellfilé ára, ami pedig prémium terméknek számít, még kissé lejjebb is szállt.

Magasabb állatjóléti támogatást kapnak a baromfi-és sertéstartók

2019. március 12. 13:03

A támogatások kifizetését követően Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeképp még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.