25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Terményárak

Kéthetes csúcson a párizsi búza ára

Agrofórum Online

Stabil áremelkedésekkel indult a hét a párizsi és a londoni terménypiacokon. Chicagóban nem nyitott ki a piac, mert a munka ünnepét tartották az Egyesült Államokban. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A határidős európai búza árjegyzése kéthetes csúcsot ért el Párizsban, amit még mindig a múlt heti, technikai alapú fellendülés támasztott alá, de hiányzott a kereskedői érdeklődés és az új lendület az amerikai piacok ünnepnapi zárva tartása miatt.

Megmaradt a lendület

Az Euronext piacon az öt és fél hónapos mélypontot követően erőteljes emelkedést ért el a múlt héten is a kurzusok. A decemberi határidőre a legaktívabb búza pozíciója, 50 eurócenttel 217 eurós tonnánkénti értékig emelkedett.

A határidős kurzus augusztus 19. óta a legmagasabb értékét érte el napközben 218,25 euróval.

Versenyképes orosz búza

„A Matif-árak (Euronext) rövid időn belül 10-12 euróval emelkedtek. A piac decemberben a szerződéses mélypont közelében volt, és technikailag túladottnak számított a szakértők szerint – mondta egy határidős piacon érdekelt kereskedő. – De az orosz búza sokkal versenyképesebb marad, így ez korlátozza az ár fellendülését” – tette hozzá.

Hullámok

Az Európai Unióban tapasztalt visszaesések, köztük az 1980-as évek óta tapasztalható legrosszabb francia búzatermés, hozzájárultak az árak emelkedéséhez, de a bőséges globális kínálat és a fekete-tengeri eredetű kemény exportverseny féken tartotta a piacot.

Ausztrál esők

Ausztrália, egy másik jelentős exportőr, jelentősen megnövelte hivatalos előrejelzését a közelgő betakarításra vonatkozóan a kulcsfontosságú termesztési régiókban várható esőzések miatt.

Kína árpát vásárol

Egy elemzőcég által összeállított adatsor szerint Franciaországban továbbra is csekély az exporttevékenység, továbbra is a Kínába irányuló árpa adja a gabonaszállítások nagy részét.

Marokkói vevők

A kereskedők azt mondták, hogy a marokkói vásárlók a múlt héten több francia búzarakományt is lefoglaltak, és arról beszéltek, hogy a tavalyi betakarításhoz hasonlóan nagy mennyiségű, jobb minőségű búzát vásárolnak.

Kevés az érdeklődő

„Úgy gondolom, hogy az áremelkedést visszafogják a héten az Oroszország által az exportpiacokon kínált nagyon alacsony árak és az új importigények hiánya” – mondta egy német kereskedő, akit a brit Thomson Reuters hírügynökség idézett.

215-216 dollár/tonna

Az orosz 12,5%-os fehérjetartalmú búzát hétfőn körülbelül 215-216 dollár/tonnás áron jegyezték a szeptemberi fekete-tengeri szállításokra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Búza nitrogén reakciója 10-12 elemet tartalmazó starterek adagolása mellett

2022. március 3. 09:53

Az Agrofórum gabonatermesztéssel foglalkozó, 2021 márciusában megjelent különszámában már írtam - a kollégáinkkal közösen folytatott tesztekre alapozva - a gabonafajták mezo- és mikroelem reakcióiról. Abban az volt a fő tanulság, hogy 7,9 t/ha alatti termőhelyeken a gyökéren keresztül történő mezo- és mikroelem ellátás statisztikailag bizonyíthatóan jelentős terméstöbblettel jár. Most, két kisparcellás kísérlet eredményeit elemezve azt vizsgáljuk, hogy a nitrogén ellátás milyen hatással van a búza termésére.

A kukoricakészletek a vártnál jobban csökkentek

2024. július 13. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az emelkedő gabonaárak miatt több őszi búzát vetnek

2020. november 25. 06:44

Az őszi búza nagyobb vetésterülete az első következménye az augusztusban kezdődött mezőgazdasági nyersanyagár-ralinak.

A határidős búza árfolyama emelkedik az export erősödésével

2023. december 1. 09:10

Vegyesen teljesítettek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 2,2 százalékkal, a kukorica pedig 1,6 százalékkal drágult, miközben a szójabab 0,3 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza és a kukorica drágult, míg a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.