Növénytermesztés

Raktározás során fellépő problémák – terménytárolási teendők

Agrofórum Online

Az idei vegetációs időszak döntően a szélsőséges mértékű aszályról, a forró nyárról és ezen környezeti szélsőségeknek a mezőgazdasági termelő tevékenységére gyakorolt negatív hatásairól volt ismert. Ugyanakkor szeptember első felének végére szerencsére némileg változott az időjárás, lehűlt a levegő és megérkezett a csapadék is. Ugyanakkor ezzel egyidejűleg elkezdődött a raktárakból a korábban betárolt, döntően kalászos gabonákból álló készletek kiszállítása is.

Ekkor jött sok gazdálkodó számára a felismerés: raktári kártevők vannak a terményben. Elérkezett az ideje az ellenük való (bár sok esetben már erősen megkésett) védekezésnek is.

Gyakori hibák a raktározásnál

A raktári károsítók az esetek 99%-ában valamilyen, sokszor banális hiba miatt jelennek meg a betárolt terményekben. Ezeket a hibákat együttesen a raktári higiénia elleni vétségek névvel lehetne jellemezni és szinte ezernyi van belőlük.

A raktári higiénia rendkívül fontos, hiszen mindig könnyebb (és főleg jóval olcsóbb) a kártevőket távol tartani a raktáraktól, mint a már elszaporodott károsítókat valamilyen drasztikus eszközzel elpusztítani, ha a környezet felől közelítünk a raktárhoz, akkor könnyedén számba is vehetjük azokat a legfontosabb problémákat, amelyek elhárításával, némi odafigyeléssel megakadályozhatjuk a súlyos költségek árán történő terményfertőtlenítések szükségességét.

A raktár környezetének mindenképpen tisztának, a rágcsálók és rovarok számára tápláléktól és búvóhelytől mentesnek kell lennie. Ha a raktár mellett hegyekben áll a tisztítási hulladék, a kiszóródott, kicsírázott, rothadó termény, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ezt a táplálékbázist a rágcsálók és a különböző, raktárakban károsító ízeltlábúak is megtalálják. Ráadásul el is fognak benne szaporodni. Ott lesz egy masszív fertőzési góc a raktárunk közvetlen közelében. A kártevők egy része meglehetősen mobilis, jól repül, így innen már csak napok kérdése, hogy mikor jutnak be a raktárba és az ott található terményekbe.

A kiszóródott és csírázásnak induló termény kiváló fertőzési góc
A kiszóródott és csírázásnak induló termény kiváló fertőzési góc

A terménytárolásra szolgáló raktárak esetében fontos, hogy a vizet, csapadékot minél gyorsabban, minél nagyobb távolságra vezessük el a raktár környezetéből. A sok víz részben a gyomok erőteljes növekedéséhez vezethet, másrész esetlegesen alulról áztathatja, nedvesítheti a tárolót.

Ez meglehetősen alattomos dolog, amely a garmadák alján indukál csírázást és folyamatosan fenntarthatja egyes kártevők populációit, illetve vonzhatja a károsítókat. Észrevenni ráadásul egy feltöltött raktárban rendkívül nehéz. Célszerű tehát a raktárak környezetében a talaj felszínét (függetlenül a vízelvezető árkoktól!) mélyebbre helyezni, mint a terménytároló épület padlószintje.

Beázás miatt csírázó gabona a raktárban
Beázás miatt csírázó gabona a raktárban

Mindenképpen úgy használjuk a raktárat, hogy onnan a termény semmiképp se tudjon ellenőrizetlen körülmények között kijutni, kiszóródni! A kihullott és megázott, csírázásnak, rothadásnak induló terményből egy fél maroknyi is elég ahhoz, hogy messziről odacsalogasson többféle raktári károsítót.

A víz a raktárban nem a barátunk

Ahogy a víz az ellenségünk volt a raktáron kívül, úgy még inkább elmondható ez arról, ha benn a raktárban találkozunk vele. A beázás is eléggé veszélyes, de azt a tető megjavításával sok esetben könnyű orvosolni.

A kondenzációs eredetű nedvesedés ugyanakkor sokkal alattomosabb és ellene nem is olyan egyszerű a védekezés. Ez a probléma általában akkor jelentkezik, ha a benti melegebb, párateltebb levegő érintkezésbe kerül a hideg födémmel. A födémen kicsapódó vízcseppek némi idő elteltével egy-egy ponton lehullanak, és alattuk a termény átnedvesedik, csírázásba kezd, amely erőteljesen vonzza a raktári károsítókat.

Nem csak a gázosítás a megoldás

A termények tárolása során alapvető szabály, hogy tiszta, fertőtlenített tárolóba tároljunk be egészséges, fertőzéstől mentes terményt. E mondat második fele általában nem jelent problémát, hiszen a szántóföldön kevés olyan károsító él meg, amely a raktárakban is tovább tudna szaporodni és problémát okozhatna. A tiszta és fertőtlenített állapot elérése már igen sok gazdálkodónál problematikus.

Az egerek, pockok betelepedése sem kívánatos a raktárakban
Az egerek, pockok betelepedése sem kívánatos a raktárakban

Az, hogy egy tároló tiszta legyen és a résekből, zugokból a szinte már muzeális értékű, régi maradványok a bennük nyüzsgő kisebbfajta állatkerttel egyetemben kikerüljenek, ahhoz kevés az, hogy beküldünk néhány dolgozót sepregetni! Ha ténylegesen tisztaságot akarunk elérni, akkor egyáltalán nem túlzás az ipari takarítógépek, magasnyomású mosók alkalmazása. A takarítás hulladékát értelemszerűen meg kell semmisíteni, vagy legalább a raktártól minél messzebb szabaduljunk meg tőle. Az nagyjából semmit sem ér, ha a raktár közelében öntjük azt ki!

A raktárak inszekticides fertőtlenítését csak már tiszta raktárban célszerű elvégezni. A korábban ott lerakódott vastag porrétegre bármit is rápermetezni merő pazarlás mind vegyszer, mind anyagiak tekintetében.

Az aszalványmoly idén nagyon gyakori károsító
Az aszalványmoly idén nagyon gyakori károsító

Ugyanakkor ügyeljünk arra is, hogy a raktárak kártevő-mentesítésére csak erre a célra engedélyezett készítményeket használjunk! Bár a felhasználható készítmények egy része szintetikus piretroid hatóanyagú és technikailag specifikus érintő méregként működik, de nem helyettesíthetők a sokszor szintén szintetikus piretroid hatóanyagú biocidekkel. Ezek használata a raktárakban tilos, kivéve azt a ritka esetet, amikor az adott készítmény egyidejűleg a növényvédő szerek között is regisztrálva van (pl. Aquapy).

Elméletileg egy kellő higiéniával rendelkező raktárban a raktári kártevők előfordulásának veszélye igen csekély. Azonban mégis előfordulhatnak „balesetek”, azaz felbukkanhatnak raktári kártevők. Ilyenkor vagy a gázosítás, vagy a termény inszekticides kezelése lehet a megoldás. Raktári atkák fellépése esetén mindenképpen a gázosítás a hatékony megoldás, mivel a piretroid készítmények az atkákat nem, vagy csak rossz hatásfokkal pusztítják. Ugyanakkor foszforhidrogén gázra rezisztens lisztbogár (Tribolium spp.) populációinak jelenléte esetén a gázosítás hatástalan, így csak az inszekticides termény- és raktárkezelés marad a gazdák számára.

Jól repülő károsítók, mint pl. a lisztbogarak, vagy pl. az idei évben igencsak gyakori aszalványmoly (Plodia interpunctella), vagy más molylepkék fertőzése esetén a gázosítást erősen ajánlott egy inszekticides raktárkezeléssel is (permetezéssel vagy ködképzéssel) kombinálni. A terménytől (és a kialakított gázosítandó tértől) távolabb, pl. a raktár födémszerkezetében elhelyezkedő, elbújó kártevők e nélkül a kiegészítő kezelés nélkül villámgyorsan újra fertőzhetik a terményt a gázosítás végrehajtása után.

Nagyon fontos, hogy a betárolt termény állapotát folyamatosan ellenőrizzük! Így megakadályozható a raktári kártevők fertőzésének elszabadulása, valamint az is, hogy innen kiindulva a felszaporodott populáció újabb terménytételeket fertőzhessen meg.

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Talajkímélő, innovatív csávázási technológiák a nagyobb hozamokért

2024. december 11. 17:10

A talajra gyakorolt terhelést enyhítő gyakorlatok, különösen a vetőmagkezelés, jelentős teret nyertek Közép- és Kelet-Európában.

A Bunge növeli az olajos magvak dominanciáját a portfóliójában

2023. június 18. 07:36

A Viterra Bunge által tervezett felvásárlása a világ legnagyobb olajosmag-feldolgozóját még dominánsabbá tenné, és nagyobb szerepet biztosítana a bővülő megújuló dízeliparban a cégnek.

Szaúd-Arábia rengeteg mezőgazdasági terméket vásárol

2020. május 7. 11:15

Összesen 533 millió dollárban határozza meg Szaúd-Arábia azt az összeget, amelyért mezőgazdasági termékeket vásárolnak a közeljövőben.

A látványos kurzus-ingadozások hete a gabonapiacon

2020. március 23. 13:38

Összességében nagy a volatilitás, azaz az árjegyzések látványos emelkedése és csökkenése az agrártermékek piacán.

ENSZ-tisztviselő: Moszkva érdeke is a megállapodás meghosszabbítása

2023. július 10. 07:36

Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy kilép a július 17-én lejáró megállapodásból, mert több, saját gabona és műtrágya szállítására vonatkozó követelést nem teljesítettek.