Terményárak

Folytatta a zuhanást a búza

Agrofórum Online

Folytatódtak az áresések a terménypiacokon a pénteki kereskedési napon. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A repce közben 0,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce drágult.

A profitrealizálás foglalta el a búza piacát egyik napról a másikra a pénteki kereskedésben. A határidős árak még lejjebb kerültek azon jelentések hatására, amelyek szerint Egyiptom – a legnagyobb búzaimportőr – megváltoztatja államilag támogatott kenyérpolitikáját.

Több kukorica- és ciroklisztet használhatnak fel, ami a jövőben korlátozza a búza iránti igényét. Ez, valamint az orosz exportárak hét eleji csökkenése nyomást gyakoroltak a búzára – áll az AgResource közleményében.

Június óta először esett a búza a lélektani 6 dolláros vékánkénti küszöb alá. Az Egyesült Államokban nem tonnában, hanem vékában kereskednek a parketten. Egy véka 36,35 liter űrtartalmú termények felel meg.

A betakarítás

A héten felpörgött a betakarítás az Egyesült Államokban, és több gabonát adtak el a piacon. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) hétfőn frissíti a gazdálkodók betakarításának előrehaladásáról szóló jelentését. Korábbi jelentésében az USDA azt közölte, hogy a kukorica betakarítása 21%-ban, a szójabab betakarítása pedig 26%-ban fejeződött be.

Hozamok

A StoneX e hét elején kiadott becslései nyomást gyakoroltak a gabona határidős ügyleteire, miután előrejelzése szerint a kukorica és a szójabab hozama is emelkedni fog az amúgy is rekordszintről.

De ezt a kilátást más elemzők nem osztják, ehelyett azt állítják, hogy az abnormális hőség a fejlődés késői szakaszában csökkentette a terméshozamokat.

Kritikus pont

Brazília növénytermesztő területein csapadék várható a jövő héten, ami problémát jelenthet a déli területeken az ültetés befejezésére törekvő gazdálkodók számára.

„Most olyan ponton vagyunk, ahol ez kritikussá válik számukra – mondta Karl Setzer, a Consus Ag Consulting munkatársa. – A szójabab vetése még megtörténhet, de ha további késéseket tapasztalunk, akkor ez megnehezíti az előrejelzett termést.”

A repce volt a kivétel

Európában a malmi búza 3,5 eurós mínusz után 228,75 euróba, a kukorica 2,75 eurós árcsökkenést követően 213,5 euróba, a repce 5,75 eurós plusz hatására 486,75 euróba, a takarmánybúza pedig 2,95 angol fontos mínusz után 187,5 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab olcsóbb lett a bőséges brazil csapadék miatt

2024. december 19. 07:10

Európában a malmi búza drágult, de a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Emelkedett a kukorica ára az export miatt

2024. december 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a búza a globálisan javuló termés miatt

2024. december 14. 07:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica olcsóbb lett.

Esetleges béketárgyalások előtti támadásokat áraz a piac

2024. november 21. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, miközben a repce olcsóbb lett.

A globális búzatermesztés kilátásai 2025/26-ban

2024. december 1. 10:10

A 2025/26-os gazdasági évben a globális búzatermelés várhatóan enyhén, 0,2%-kal csökken. A vetés utáni körülmények egyelőre nagyrészt biztatók.

Megjelentek az első amerikai kukoricabogár imágók

2019. július 2. 08:36

Kukoricában a kukoricamoly fertőzés a területek 100%-át érinti, egyre több a gyapottok-bagolylepke a csapdák fogási anyagában és megjelentek az első kukoricabogár imágók is.

Az ukrán dróntámadás és az indiai importadó eltörlése növelte az árakat

2023. augusztus 5. 08:18

A búza árát tovább lendítette az a lehetőség, hogy India a búzára kivetett importadók csökkentését vagy eltörlését fontolgatja.