Terményárak

Hét éves csúcsra ért a szójabab ára

Agrofórum Online

Inkább vevői fölény alakult ki az agrárpiacokon a hét első napján, de nem volt teljesen egyértelmű az összkép. Chicagóban a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult. A kukorica ára 0,9 százalékkal csökkent, míg a repce kurzusa stagnált. Európában a következő határidőre emelkedett a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára, de a kukorica ugyanannyiba került, mint pénteken.

Az amerikai szójabab-határidők csaknem hét éves távlatban a legmagasabb szintet érték el hétfőn, mivel Argentínában a száraz időjárás és Brazíliában a túlzott esőzés okozott aggodalmakat az ellátásban.

Csökkent a búza ára, amelyet a hét végén az Egyesült Államok síkságain az őszi vetést ért kedvező esőzésekre vonatkozó előrejelzések okoztak. A kukorica határidős árszintje enyhén emelkedett. Az amerikai dollár mindeközben erősödött a devizapiacokon, ez elméletileg azt okozza, hogy az amerikai gabona világszerte kevésbé versenyképes.

A szójabab határidős ára adta meg az alaphangot a kereskedésnek. „Brazília szójabab-termését betakarítják, de a nedves időjárás miatt ez nem a tervek szerint halad” – mondta Tobin Gorey, a Commonwealth Bank of Australia munkatársa. „Argentína forró, száraz időjárási kilátásai pedig szintén veszélyeztetik a szójabab kilátásait” – fűzte hozzá.

A brazil gazdálkodók múlt csütörtökig beültetett szójabab-terület 35 százalékán végeztek a betakarítással, egy évvel ezelőtti ez az adat 49 százalékot tett ki. Az idei az elmúlt évtized leglassabb betakarítási üteme – közölte az AgRural agráripari tanácsadó cég. A szójabab minőségét a nedves körülmények is rontják egyébként.

Európában is hasonló trendek uralkodtak. Párizsban a malmi búza májusra tonnánként 2 euróval drágult és 230,25 eurón kötöttek üzleteket a kereskedők. A forgalom nem volt túl élénk, 18 809 kontraktus jött létre. A következő, szeptemberi határidőre már 25 eurócentes mínuszt jelentett a 201,75 euró/tonnás árszint. Erre a határidőre 7759 üzletet kötöttek a parketten. A repce 7,25 euróval 525,75 euró/tonnáig drágult, de a kukorica csak megőrizte pénteki tonnánkénti 221,25 eurós árszintjét. Londonban a takarmánybúza árszintje 80 angol pennyvel a tonnánkénti 206,65 angol fontos értéig emelkedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Hét hetes csúcsról fordult le a kukorica ára

2023. június 14. 06:36

A búzapiac kilábalt a május végi két és fél éves mélypontról, amihez hozzájárult az európai száraz időjárás és a háború sújtotta Ukrajnából érkező kínálati bizonytalanság.

Hogyan használjunk sikeresen Atonikot?

2019. március 5. 06:29

A nem hagyományos repcetermesztés során gyakran felmerülő kérdés: mikor és hogyan juttassunk ki biostimulátorokat?

A jó kezdet a repcének is fontos

2023. szeptember 28. 14:40

A sikeres repcetermesztéshez – a hibrid választás mellett – a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazása elengedhetetlen. A repce kezdeti fejlődése és az őszi állomány állapota meghatározó a termesztés sikerére nézve. Segítse repcéjét a téli nyugalomhoz a kelés időszakától a károsítók elleni védekezéssel, és az állomány télre történő felkészítésével!

Mikor (ne) vessük a repcét?

2021. augusztus 27. 04:39

A repce vetésidejének megválasztásával nagyon sok, a vegetációs időszakban megoldandó probléma kialakulása már eleve eldől.