Állattenyésztés

Kedvezőek lehetnek a mézpiaci szigorítások

Agrofórum Online

Az európai méhészet gazdasági súlyán túlmutató jelentőségére is felhívja a figyelmet az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága jelentéstervezetében, amelynek előadója Erdős Norbert, a Fidesz EP-képviselője.

A dokumentumban, amelyet várhatóan novemberben fogadnak el, szerepel, hogy a méhészet több mint 500 ezer uniós polgár számára biztosít fő- vagy mellékjövedelmet, és úgy is az európai mezőgazdaság szerves része, hogy a növényfajok 84, illetve az élelmiszergyártás 76 százaléka függ a méhek általi beporzástól. Ennek fontosságára jellemző adat, hogy az USA-ban évente 2 milliárd eurót költenek a mesterséges beporzásra, Kínában pedig még ennek is a többszörösét.

A szakértők szerint az ágazat valós gazdasági teljesítménye eléri az évi 14,2 milliárd eurót. Ehhez képest is aránytalan, hogy az Európai Bizottság a méhészet egyedüli támogatását jelentő méhészeti nemzeti programokra a közös agrárpolitika költségvetésének mindössze 3 ezrelékét költi, ami azt jelenti, hogy 36 millió euró jutott erre 2016-ban. Ez 2004-hez képest ugyan 4 millió eurós, vagyis 12 százalékos növekedés, de ebben az időszakban az európai méhállomány jóval nagyobb arányban, 47,8 százalékkal növekedett.

A jelentéstervezet készítői azt javasolják, hogy a nemzeti programokra a közös kasszából biztosított forrásokat is az állománynövekedéssel megegyező, 47,8 százalékos arányban emeljék a 2004-es szinthez képest. A támogatás így elérné az évi 47 millió eurót. Javasolják továbbá, hogy 2020 után egy új, méhcsaládszám szerinti közvetlen támogatást is indítsanak a méhészek számára.

Néhány országban adómentességet biztosítanak a hobbiméhészeknek, de szakmailag megmagyarázhatatlan módon a professzionális méhészeknek nem – áll a jelentéstervezetben. Ezért azt javasolják, hogy a méhészek minden tagállamban élvezzenek adómentességet, ezzel is honorálva tevékenységük mezőgazdasági és környezeti jelentőségét.

A javaslatok között szerepel a hamisított mézek elleni határozottabb fellépés, például az importmézeket is feldolgozó mézcsomagoló üzemek uniós élelmiszer-biztonsági felügyelet alá helyezésével, a mézek kaptárból való kikerülést követő azonosításának biztosításával, az uniós határokon tételes mézvizsgálatokkal, illetve a gyantaszűrt méz forgalomba hozatalának megtiltásával (a szűréssel ugyanis nemcsak a hamisításra utaló anyagokat, hanem a biológiailag értékes anyagokat is eltávolítják). A jelentéstervezet elfogadása esetén az EP szakbizottsága felkéri az Európai Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg a nagyarányú kínai mézimportot, és világítsa át a Kínából származó mézeket exportáló cégek működését.

A magyar méhészek szerint a jelentésben szereplő intézkedések megvalósulása kedvezően hatna az ágazatra. Magyarország az unióban méznagyhatalomnak számít, évi 22-25 ezer tonnás termelése – Spanyolország és Románia után – a harmadik legnagyobb az EU-ban. A hazai méztermés háromnegyede exportra megy, és az árakat is a külpiac határozza meg, ezért létkérdés az árakat letörő hamis, elsősorban Kínából érkező importmézek visszaszorítása – érvelnek a méhészek.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Novemberben lejár a méhcsaládszám változás bejelentésének határideje

2020. október 9. 09:47

A Nébih a bejelentett és nyilvántartott adatokat a kifizetési kérelmek ellenőrzése céljából, illetve a támogatható méhcsaládok számának igazolása végett átadja a Magyar Államkincstárnak.

Karrier a mezőgazdaságban: alakítsuk a hobbinkat megélhetéssé!

2023. július 27. 05:40

Akár a pálinkakészítés, akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy épp a méhészet tűnik vonzónak, a DEKRA Akademie számos kertészeti és mezőgazdasági képzést kínál azok számára, akik most vágnának bele valami újba, és azoknak is, akik meglévő ismereteiket szeretnék gyarapítani.

Csekély összegű támogatást kaphatnak a méhészek

2019. július 12. 13:03

A kérelmező a 2018. november 15. napján a TIR nyilvántartásban szereplő méhállomány alapján, méhcsaládonként 500 Ft támogatásra jogosult.

Jászberényből indulhat a méhészet globális reformja

2024. december 21. 14:10

A kaptárkeret-automata 8 másodperc alatt tűz össze és fúr ki egy kaptárkeretet. A tevékenységet eddig kizárólag kézzel végezték a szakemberek.