Növényvédelem

Évente 3 millió tonna növényvédő szert juttatunk ki a földekre

Agrofórum Online

A termesztett növények károsítói földrajzi elterjedéstől függetlenül, a neolitikus forradalomtól kezdődően megszedik vámjukat az emberiség élelmiszer-tartalékaiból. A „szántóföldtől az asztalig” termékelőállítási lánc minden szeménél jelen vannak.

Mondjuk, hogy csak az ember képes egyedül feltételezni azt, hogy kitüntetett eleme a bioszférának. Ezt támasztja alá korunk „antropocén” jelzője is, mely az „ember uralta” időszakra utal. Tény, hogy ilyen rövid földtörténeti idő alatt, ekkora inváziós „sikereket” más faj nemigen tudhat magáénak.

Látni kell viszont, hogy az ökoszisztéma részeiként nem függetleníthetjük magunkat annak elemeitől. Attól a pillanattól kezdve, hogy a természetből kihasított területen gazdálkodunk, számítani kell a károsítók jelenlétére, kártételére.

Az ellenlépések sikere viszont az eltérő mértékű és az egyre kiszámíthatatlanabb káreseményekre adott válaszreakciók pontosságában, hatékonyságában és nem utolsósorban fenntarthatóságában rejlik.

Iparosodottság, extenzivitás, intenzivitás

A károsítók okozta veszteségek mértéke alapvetően az adott ország, régió fejlettségének, klímajellegének a függvénye. Az iparosodó területeken – mint például az afrikai Száhel-öv, vagy egyes távol-keleti országok esetében – az agráriumot sújtó kártételek mindig nagyobb arányt képviselnek.

Ez leginkább az ágazat tőkehiányára, a fejletlenebb technológiai elemek alkalmazására, valamint károsító szervezetek magasabb faj- és egyedszámú jelenlétére vezethető vissza. E jelenség további negatív velejárója, hogy e kártevők és kórokozók leküzdésére használt kemikáliák kifejlesztése és alkalmazása további erőforrásokat igényel.

A különböző károsítók leküzdése érdekében globálisan mintegy 3 millió tonna növényvédő szert juttat ki az emberiség évente, elsősorban szántóföldi kultúrákban.

A művelhető területek mintegy 75 százalékát lefedő gabonafélékben történik a legnagyobb felhasználás, bár arányait tekintve az e kultúrákban használt növényvédő szerek összesített mennyisége csupán a felhasználás 31 százaléka.

Ennek magyarázata azok extenzív termesztéstechnológiai szemléletében keresendő, ugyanis a legkemizáltabbak az intenzív kertészeti ágazatok. Ettől függetlenül világviszonylatban is a kimagasló vegyszerfelhasználású a szója, a gyapot és a rizs termesztése.

Vizsgáljuk meg mi húzódik meg a károsító szervezetek folyamatosan erősödő nyomása, az erre adott válaszlépésnek tekinthető növekvő vegyszerfelhasználás hátterében!

Iparszerű termelési viszonyok kialakulása

Az elmúlt évszázad globális klimatikus és urbanizációs változásai jelentős hatást gyakoroltak többek között hazánk szántóföldi tevékenységére is. Ennek következtében bizonyos növényfajok termelése a korábbi évekhez képest egyre romló gazdasági mutatókkal jellemezhető.

Így például a cukorrépa vagy a burgonya termesztése e növények igényeit legkevésbé sem szolgáló melegedő, nyári aszályos periódusok miatt az utóbbi éveket vizsgálva egyre gazdaságtalanabb.

Természetesen e változások következménye nem csupán a termesztett kultúrák ökonómiai sajátságainak változásában, hanem többek között károsító-, konkrétabban kártevő-közösségének gazdasági jelentőségű átrendeződésében is tetten érhető.

Az ezredfordulót megelőző évszázadban fajsúlyos kártevőként nyilvántartott fajok szorultak háttérbe, míg napjainkra helyüket korábban kisebb jelentőségű, vagy új, hazánk faunájában eddig ismeretlen kártevők vették át.

A hivatkozott szakirodalmi források a szerzőnél érhetők el.

Dr. Keszthelyi Sándor

MATE, Növénytermesztési-tudományok Intézete, Kaposvári Campus

A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2023. novemberi számában olvasható.

KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Pocokveszély a földeken: most érdemes védekezni

2026. október 7. 07:10

Ősszel tetőzhet a mezei rágcsálók egyedszáma. Most jól láthatók a járatok, ezért különösen időszerű a védekezés.

A víz és a terményfertőtlenítés kapcsolata

2026. október 2. 08:10

A túl sok és a túl kevés víz egyaránt gondot okozhat a terménytárolás és -fertőtlenítés során. De hol van az egyensúly?

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

Tatura: forma, ami megelőzte a korát

2026. január 7. 11:10

A Tatura művelési rendszer gyors termőrefordulást és jó fényellátást kínál – mégis ritka Magyarországon.

Kis kert, nagy hozam: intenzív ágyások okosan, túlzás nélkül

2026. május 3. 05:40

Kis kertben nem a méret számít, hanem a figyelem. Az intenzív ágyás inkább gondolkodásmód, mint technika. Nem maximalizál, hanem optimalizál.

Már a gazdálkodókat is hibáztatják a rovarok pusztulásáért

2023. november 28. 14:10

A német szövetségi kormány szerint az utóbbi 10 év intenzív mezőgazdasága tehető felelőssé a rovarpusztulásért, amiben a talajmunkák is közrejátszanak.

A jövő meggyültetvénye: emberi érintés nélkül

2026. július 6. 08:10

Az intenzív, fagyvédelmi és öntöző berendezésekkel, precíziós megoldásokkal ellátott, nagy mértékben gépesített gyümölcstermő ültetvények jelentik a megoldást a klimatikus kihívásokra és a munkaerőhiányra.