A termesztett növények károsítói földrajzi elterjedéstől függetlenül, a neolitikus forradalomtól kezdődően megszedik vámjukat az emberiség élelmiszer-tartalékaiból. A „szántóföldtől az asztalig” termékelőállítási lánc minden szeménél jelen vannak.
Mondjuk, hogy csak az ember képes egyedül feltételezni azt, hogy kitüntetett eleme a bioszférának. Ezt támasztja alá korunk „antropocén” jelzője is, mely az „ember uralta” időszakra utal. Tény, hogy ilyen rövid földtörténeti idő alatt, ekkora inváziós „sikereket” más faj nemigen tudhat magáénak.
Látni kell viszont, hogy az ökoszisztéma részeiként nem függetleníthetjük magunkat annak elemeitől. Attól a pillanattól kezdve, hogy a természetből kihasított területen gazdálkodunk, számítani kell a károsítók jelenlétére, kártételére.
Az ellenlépések sikere viszont az eltérő mértékű és az egyre kiszámíthatatlanabb káreseményekre adott válaszreakciók pontosságában, hatékonyságában és nem utolsósorban fenntarthatóságában rejlik.
Iparosodottság, extenzivitás, intenzivitás
A károsítók okozta veszteségek mértéke alapvetően az adott ország, régió fejlettségének, klímajellegének a függvénye. Az iparosodó területeken – mint például az afrikai Száhel-öv, vagy egyes távol-keleti országok esetében – az agráriumot sújtó kártételek mindig nagyobb arányt képviselnek.
Ez leginkább az ágazat tőkehiányára, a fejletlenebb technológiai elemek alkalmazására, valamint károsító szervezetek magasabb faj- és egyedszámú jelenlétére vezethető vissza. E jelenség további negatív velejárója, hogy e kártevők és kórokozók leküzdésére használt kemikáliák kifejlesztése és alkalmazása további erőforrásokat igényel.
A különböző károsítók leküzdése érdekében globálisan mintegy 3 millió tonna növényvédő szert juttat ki az emberiség évente, elsősorban szántóföldi kultúrákban.
A művelhető területek mintegy 75 százalékát lefedő gabonafélékben történik a legnagyobb felhasználás, bár arányait tekintve az e kultúrákban használt növényvédő szerek összesített mennyisége csupán a felhasználás 31 százaléka.
Ennek magyarázata azok extenzív termesztéstechnológiai szemléletében keresendő, ugyanis a legkemizáltabbak az intenzív kertészeti ágazatok. Ettől függetlenül világviszonylatban is a kimagasló vegyszerfelhasználású a szója, a gyapot és a rizs termesztése.
Vizsgáljuk meg mi húzódik meg a károsító szervezetek folyamatosan erősödő nyomása, az erre adott válaszlépésnek tekinthető növekvő vegyszerfelhasználás hátterében!
Iparszerű termelési viszonyok kialakulása
Az elmúlt évszázad globális klimatikus és urbanizációs változásai jelentős hatást gyakoroltak többek között hazánk szántóföldi tevékenységére is. Ennek következtében bizonyos növényfajok termelése a korábbi évekhez képest egyre romló gazdasági mutatókkal jellemezhető.
Így például a cukorrépa vagy a burgonya termesztése e növények igényeit legkevésbé sem szolgáló melegedő, nyári aszályos periódusok miatt az utóbbi éveket vizsgálva egyre gazdaságtalanabb.
Természetesen e változások következménye nem csupán a termesztett kultúrák ökonómiai sajátságainak változásában, hanem többek között károsító-, konkrétabban kártevő-közösségének gazdasági jelentőségű átrendeződésében is tetten érhető.
Az ezredfordulót megelőző évszázadban fajsúlyos kártevőként nyilvántartott fajok szorultak háttérbe, míg napjainkra helyüket korábban kisebb jelentőségű, vagy új, hazánk faunájában eddig ismeretlen kártevők vették át.
A hivatkozott szakirodalmi források a szerzőnél érhetők el.
Dr. Keszthelyi Sándor
MATE, Növénytermesztési-tudományok Intézete, Kaposvári Campus
A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2023. novemberi számában olvasható.
