Terményárak

Ukrajna először lőtt ki nagy hatótávolságú rakétákat Oroszországra, és ez felhúzta a búza árát

Agrofórum Online

Amerikában kiegyenlített kereskedést, Európában viszont eladói túlsúlyt lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult, viszont a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab 1,1 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza stagnált, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont mínuszban zárt.

Az időjárás Brazíliában továbbra is támogatja a szójabab egészséges korai fejlődését, nagyobb nyomást gyakorolva az amerikai export versenyképességére.

„A szójabab exportkereslete tisztességes volt, de tekintettel arra, hogy a dél-amerikai termés kevés problémával fejlődik, és a decemberi időjárási előrejelzések is kedvezőek, az exportkereslet gyorsan Dél-Amerikába helyeződik át” – mondta Tomm Pfitzenmaier a Summit Commodity Brokerage egy megjegyzésben.

Egyéb hatások

A legaktívabb chicagói szójabab határidős kurzus kedden a lélektani 10 dolláros vékánkénti ár alá esett, a kereskedők pedig az erős termelés miatt mínuszokat áraztak az Egyesült Államokban és Brazíliában. Egyéb piacmozgató hírek hiányában a szójabab rövid távon csökkenő tendenciát mutatott, mondta Virginia McGathey, a McGathey Commodities munkatársa.

„A szójababnak azonban nagyon nehéz időszaka lesz az év vége felé” – tette hozzá.

Katonai betörés

A búza árát a nap folyamán felhúzták, miután Ukrajna először lőtt ki az Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú rakétákat Oroszországba, eltalálva egy lőszertároló raktárat az orosz Brjanszk régióban.

Úgy tűnik, hogy a fejlemények ellensúlyozzák az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) termésjelentésének adatait, amelyek szerint az USA-ban az őszi búza állapota öt százalékponttal javult az előző héthez képest, 49%-a van jó vagy kiváló állapotban. Ez a legjobb adat, amelyet az őszi búza mutatott az elmúlt három évben – közölte az AgResource közleményében.

Eladói nyomás

Európában a malmi búza az előző naphoz hasonlóan 218 euróba, a kukorica 1 eurós árcsökkenést követően 211,25 euróba, a repce 2,25 eurós lejtmenet hatására 540,75 euróba, a takarmánybúza pedig minimális 0,05 angol fontos mínusz után 183,8 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Kilőtt a kukorica ára a héten

2025. január 11. 09:10

Európában a malmi búzáért 1,6, a takarmánybúzáért 0,9%-kal adtak kevesebbet, a kukoricáért 0,6, a repcéért 4,5%-kal kellett többet fizetni.

A búza árának esésével indult az év

2025. január 4. 09:10

Európában csak áremelkedést lehetett látni, a malmi búzáért 2,8 százalékkal, a kukoricáért 3,2 százalékkal, a repcéért 1,2 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

Emelkedtek a terményárak Európában

2024. június 20. 08:10

Párizsban a malmi búza értéke 1,5 euróval a tonnánkénti 230,5 eurós szintig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre.

A stratégiai készletek feltöltésére készülhet Kína

2020. április 24. 07:48

Kína 30 millió tonnányi agrártermék vásárlására készül, hogy megvédje magát a koronavírus világjárvány miatt a globális ellátási láncokban esetlegesen fellépő zavaroktól.

Emelkednek a terményárak az amerikai termésjelentés előtt

2023. január 12. 06:07

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Drágult a búza az ukrán hajót ért rakétatámadást követően

2024. október 8. 06:40

Európában a malmi búza mínuszban, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.